Nagyjából egy hónapja gyűrűzött be hozzánk az új időszámítás a koronavírussal együtt. Bezárkóztunk, kinyitottunk, sopánkodtunk, felbátorodtunk, tehát lett egy csomó tapasztalat, amit most összefoglalnék, szigorúan szubjektív szempontok alapján. 

Mióta megjelent ez a járvány, a többség statisztikákat nézeget, és számolgatja, hogy mekkora esélye van elkapni a vírust, és aztán mekkora esélye van belehalni. A nálunk egy fokkal előrébb tartó országokban azt látjuk, hogy bár sokan haltak meg, mégis a többség inkább túlélte, megúszta, elkerülte. 

Tehát akkor mitől is félünk pontosan?

Nyilván, senki sem szeretne beteg lenni, pláne nem szeretné senki, ha ló legelne a sírján, mégis azt gondolom, hogy amiben a többség szenvedni fog, az nem a vírus, hanem a saját gondatlansága. Mire is gondolok? Vegyük hát sorra!

Többen fognak szenvedni amiatt, mert nem vigyáztak az egészségükre. Évekig gúnyolódtunk a hobbisportolókon, a diétázókon, aki megpróbált egy kicsit változtatni, és nem az aktuális trendek után menni, amit épp az élelmiszergyártó cégek kitaláltak. A társadalom nagy része véletlenül sem ült volna fel egy biciklire, ment volna el egyet túrázni, próbált volna kicsit tudatosan étkezni. Csak a napi 8 sör és a két pakk tigris szofi, az legyen meg, és egy jó bablevesért az anyjukat eladták. Már nem csak éves, hanem havi, sőt heti privilégium lett a mekibe járás, a gyorsan valami tápot arcba betolás. Normálisan még csak aludni sem kell, hiszen akkor mikor él az ember? A többség a drága okosóráján még sosem indította el egyik sportprofilt sem, csak villantani kell az. Hát, most itt az eredménye! Egy lekukázott immunrendszerrel, és megannyi kisebb betegséggel (amiről talán nem is tudsz) nem csak egy világjárványba lehet belehalni.

Ha azon kapod magad, hogy egy hideg fuvallatra lever az influenza a lábadról, akkor ideje változtatni! 

A változás pedig komoly pénzbe kerül, csakhogy mindenkinek mást jelent a komoly összeg. Az elmúlt években tízből hány ember volt az, aki pénzügyileg, szakmailag képezte magát? A gazdasági fellendülés idején nem csak jobban élni kell tudni, hanem tartalékolni is meg kell tanulni. Hogyne, mióta elszállt az euró, tudjuk, hogy az sem kifizetődő, ha csak gyűjtöd a pénzt. Be kell fektetni, és a kisember hova is fektethetné a pénzét, ha nem leginkább magába? Aki tanult egy új nyelvet, egy új szakmát, szélesítette a látókörét, bővítette a kapcsolati hálóját, új hobbit épített, kreatív volt, az jó eséllyel könnyebben vág bele valami tök új munkába, ha elveszítette az állását. Egy iskolába beiratkozni sosem késő, ahogy spórolni sem az. Ha kicsit akkor kicsit, ha sokat akkor sokat. Ha egy valamit megtanultunk magyarként az az, hogy tíz-húsz évente kihúzzák a biztosnak hitt talajt az ember lába alól.

No meg a #maradjotthon mozgalom, azzal mi van? Hogyne, könnyű elrendelni hogy egy bolt bezárjon, de az embereket a saját lakásukba bebörtönözni már sokkal nehezebb feladat. És egyébként minek is? A többség jó, ha félévente látta a rokonait, meg havonta egyszer találkozott a barátaival, ha voltak neki olyanok. Mindenki robotolt és próbált egyről a kettőre jutni. Ha van még munkahelyed, ahová be kell járni, akkor az nem baj, sőt, de amúgy meg nehogy el merj menni egyet biciklizni vagy sétálni, még akkor sem, ha nem gyűjtesz magad köré senkit! Maradjunk csak otthon összezárva, hogy aztán egymást faljuk fel, ha a vírus vagy az attól való félelem nem tette meg, attól biztos sokkal jobb lesz egy nyugdíjasnak, akit nem is ismerek. Pláne, hogy ha kimegyek az utcára - mert a munkahelyemre pl el kell menni - akkor többnyire csak idős embereket látok az utcán. Ők leszarhatják, de te nem, és meg is tehetik. Hogy miért? Mert egy rendeletet nem csak meghozni kell, hanem be is kell tartatni. Ja kérem, hogy nincs annyi rendőr közel s távol? Akkor én kérek elnézést, hogy foglalkozom a saját egészségemmel.

Összegezve, nem a vírus lesz az, amitől majd összeomlunk. A felelőtlen döntéseink a múltban, a félelem miatti konfliktusok, az az embertelen magatartás, amit a vadkapitalista rendszer elvárt tőlünk, ezek lesznek a valódi okok. Hogy hülyének néztük azt, aki aprópénzért ápolónak, tűoltónak, rendőrnek áll. Hogy a jólétben hozzászoktattunk komplett iparágak dolgozóit a jatthoz (meg a munkáltatójukat az alacsony fizuhoz), amit majd nem fogunk tudni adni, ha nem lesz miből. Hogy hagytuk a fejünkre nőni tékozló politikai és társadalmi eliteket, és legyintettünk, amikor loptak fényes nappal, pártállástól függetlenül. Lehülyéztük azt, aki egymaga kimondta, hogy ez így nem jó és változtatni akart, ahelyett, hogy beálltunk volna mögé. Ezt csináltuk, és még sorolhatnám a végtelenségbe. Hogy egy klasszikusból idézzek, előbb vagy utóbb kikelnek a rohadt tojások, és akkor baj lesz.

Így élünk mi, hát így is fejezzük be.

Összejött néhány gondolat a fejemben járványostul és gazdaságostul, így hát megírom nektek. Járvány van, de még közel sem vagyunk a járványos gödör alján. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy valahonnan legyen még egy kézfertőtlenítő, még egy rollni wc papír, vagy hogy hogyan zárja be a nagymamát. Mindenki próbál felkészülni a viharra, igyekszik megelőzni, hogy a saját háza tetejét elvigye a vihar. 

Hol itt a gond? Kicsit azt érzem, mint a bűvésztrükköknél; amíg  bűvész egyik kezét figyeled, addig a másik kezében történik a mutatvány. A koronavírustól tartani kell, nyilván nem veszélytelen, de a statisztikákat elnézve, a többségünk túl fogja élni. Mindenki felkészült a következő 2-3 hétre, ami rendben is van. Azonban a betegség után mi lesz? Egy darabig még látni fogunk maszkos embereket, illetve megbarátkoznak a munkaadóink a távmunkavégzéssel, és azután? Még nem látszik annyira nyíltan a következménye egy gazdasági krízisnek, de a küszöbünkön áll. Mondhatnám úgy is, hogy még látjuk, hogy az ingatlanokat a szokott irreálisan magas árukon teszik fel a hirdetési oldalra, de már látjuk azt is, ahogy költöznek haza a külföldön dolgozó magyarok. Már tapasztaljuk, hogy a most munkanélküli ismerőseink az eddigi gyors elhelyezkedés helyett hónapok óta nem találnak munkát. Mi lesz hát azokkal, akik túlélik a káoszt?

Azt ne felejtsük el, hogy ez a járvány most egy nagyon jó ürügy a kormánynak. Rá lehet kenni a következő válságot, amely amúgy is mutatta már vészjósló jeleit. Ha belegondolunk, akkor látható, hogy sommásan ugyan, de mindenki abból él valahogy, hogy a világ más részein autót vesznek az emberek. Ha szétnézünk az ipari parkban ott, ahol élünk, látható, hogy tízből kilenc cég autóipari beszállító, és a lakosság nagy része ilyen gyárakban dolgozik, vagy ezeknek a gyáraknak bedolgozik. Összegezve, hogy ha az emberek nem vesznek autót, vagy csak elektromos autót vesznek, akkor sok ember lesz hirtelen munkanélküli. Erről születtek már cikkek, hogy egy elektromos autó mennyivel kevesebb alkatrészből áll, és pont emiatt mennyivel kevesebb emberi erőforrás szükségeltetik az összeszerelésükhöz. Leépítés itt, gyárbővítés elhalasztása ott, és már nincs is akkora munkaerőhiány az országban. Sokan fognak tehát arra ébredni koronavírusos álmukból, hogy több hetes lábadozás után gyógyultan, de kimerült erőforrásokkal, pénztárcával, és éléskamrával nincsen munkahely ahová visszamehetnének dolgozni. Egykori főnökeik majd bűntudat nélkül pingvineznek, hogy "hááát, a koronavírus az ilyen".

Kik lesznek az első áldozatok? Valószínű azok az elmúlt néhány évben gyorsan karriert építő emberek, akik iskolázottság és tapasztalat nélkül szaladtak fel a ranglétrán. Aztán jönnek akik szolgáltatnak, vagy valami egyedi vállalkozásba kezdtek. A rendezvényszervezők, a turizmus-vendéglátást végző cégek már most dőlnek be, és nem a nagy hotelek, vagy éttermek, hanem az 1-2 főt foglalkoztató kisvállalkozások. Jön a klasszikus módszer: aki tartalékolt, túléli. A recesszió nem rossz, sőt, szükséges egy felfutási idő után. Ekkor normalizálódnak az árak. Kiderül, hogy a nagymuter hullájának szagát még őrző, falusi romos kádárkocka nem ér 20 milliót, a 10 éves legrúgott használt skoda pedig nem ér 3 millát, és egy okostelóért is rablás elkérni kéthavi polgári fizetést. Hamarosan mindenki eladni akarja, amit az elmúlt 10 évben összeharácsolt. 

Aki megkérdezi tőlem, hogy miért nem félek a koronavírustól, általában azt válaszolom neki, hogy nem érdemes. Ha túléled, akkor azért, ha belehalsz, akkor pedig azért. Bárhogy is legyen, utána jön csak a neheze. 

Ha jól emlékszem, utoljára szilveszterkor írtam az Alfáról. Januárban aztán számos változáson esett át, így most összegyűlt egy nagy adag műszaki tartalom, amit most megírhatok nektek. Ígérem, próbálom nem túl műszaki hangvételűre venni.

Közeledett a Brexit, én pedig szerettem volna egy nagy adag alkatrészt kicserélni az alfán, így egyben leadtam a rendelésemet a nagyszerű, angliai székhelyű Totally Alfához, ahol be lehet szerezni olyan dolgokat, amiket máshonnan nem. Például olyan futómű alkatrészeket, amik idővel elrozsdásodnak, és az új is elrozsdásodik, viszont ezek a srácok legyártják neked rozsdamentes acélból, kétszer annyiért. Ilyen volt nekem a két hátsó rugó felütköző gumija, és azok tartói. Itt is van egy kép róla:

Tudniillik a rugózás és lengéscsillapítás úgy van kitalálva, hogy amikor túl nagy pofont kap a kerék, például egy kátyúban, akkor egy gumi ütköző gátolja meg, hogy felütve a futómű összeverje saját magát. A felső képen látható az Alfa GTV hátsó felfüggesztése. A rugó belsejében felül van egy szürke henger (a továbbiakban csak pohár), az aljában a gumi felütközővel. Na most az a pohár úgy van kialakítva, hogy az esővíz, amit a kerék felver az útról, az szépen belefolyik, és belülről szétrozsdásodik. A tünet pedig, hogy minden durvább felütésnél éles koppanás hallható a hátsó kerék felől. A cseréje egyszerű feladat volt, ebben az esetben inkább az alkatrész volt drága. 

Balra a kiszerelt felütköző, jobbra a szép, új :)

 Miután az egyik vesémet eladtam ezekért a poharakért, eladhattam a másikat is a felniközepekért. Az új felnijeimhez ugyanis nem érkezett felnikupak, tudjátok, ez az a dolog a felni közepén, amin a logo is van. Gondoltam, hogy majd átteszem a régi felniből, de azok 58mm átmérőjűek, a gyári alfa felnibe pedig - mi más - gyári 50mm-es felnikupak kell. Így rendeltem ebből is négyet, Ricambi Originali feliratú dobozban, tehát gyári új alkatrészről van szó. Sokat dobott a felnik kinézetén.

Ha már az emblémáknál tartunk, kicseréltem a csomagtartó emblémát is, amiből szintén eredeti jött. De nem ám csak az embléma, hanem a teljes mechanika is, mivel - mint az egy videóból kiderült - az enyém nem jól működik. A GTV esetében ugyanis az emblémát elforgatva tárul elénk a kulcslyuk. Na most - elvileg - az embléma visszafordításánál egy rugó hatására a helyére kéne ugorjon, ami az enyémnél nem volt meg, ezért vettem új rugót és mechanikát is. Miután kicseréltem, nos, nem állítom hogy nem lett jobb, de azért messze van attól, hogy talján szenvedéllyel ugorjon a helyére. Mondjuk, hogy eddig csak forgatnom kellett, most viszont csak megpöccintem, és a helyére kerül ismét. Hozzátenném, hogy valamiért az Alfa Romeo ragaszkodik ehhez a fajta, réz lemezre festett emblémához, ami pár év után elkezd kifakulni, majd undorító módon hámlani, és a sok szép alfa romeo ilyen márka emblémával fut :( Erről persze a tulajdonosok is tehetnek, hiszen nem egy drága dolog cserélni. Persze Magyarországon vagyunk, ahol az emberek még mindig úgy gondolják, hogy az autó karbantartása egy olajcserében merüljön ki, és ez már a jobbik eset. 

Az új és a régi csomagtartó embléma

Kicseréltem továbbá a motor szívóoldalán az egyik csődarabot. Ezen a csövön szívja be a motor a levegőt, melynek egy részét műanyagból készítik, egy szakaszát pedig flexibilisre tervezik, hogy a motor rezgései menet közben ne törjék el a rideg műanyag csövet. Hozzátenném, hogy szintén beszerezhetetlen alkatrészről van szó. Mindegyik GTV-ben tönkremegy, a gyártó nem gyártja, és ahhoz nem lehet elég drágán adni, hogy az utángyártó ipar ráálljon, valamint GTV-ből sincsen sok az utakon sajnos. Az én kocsimat is már úgy vettem, hogy az előző olasz tulajdonos egy nagy adag ducktape-el igyekezett orvosolni a problémát. Egy francia cég azonban szilikonból készített pont az én típusomhoz valót, így - további szerveim eladása által - egy kisebb vagyonért megvettem ezt is.

Sajnos nem tudom elforgatni a képet... Alul az új, felül a régi flexicső. Jól látszik az avantgarde ducktape-es megoldás.

Némi faragás után simán a helyére ment. Az aljából kellett az újnak levágni durván egy centit, mert túl hosszú volt. Ennyi faragás simán belefér utángyártott új alkatrésznél. Még mindig jobb a helyzet, mint anno zsigulizás idején, ahol már az újan megvett utángyártott alkatrészről messziről látszott, hogy teljesen alkalmatlan a funkcióját ellátni. Kissé vastagabb is, mint a régi, így a gyári bilincsek nem voltak jók. Azonban a helyi barkácsboltban vettem hozzávaló bilincseket, így már szépen a helyén maradt. 

 Jól látszik, hogy illeszkedik szépen. Lehet, hogy kellett volna még egy, tarcsiba

Maradt aztán a végére a takarítás. 25-én már ránk köszöntött a 16 fokos tavasz, így lehetett pólóban dolgozni. Imádtam! Egész olcsón sikerült kárpittisztító gépet bérelni, így elszöszöltem egy délutánt az Alfa padlószőnyegével. Itt "előtte" kép nincsen, de azt hiszem a képek magukért beszélnek. Egy árnyalattal világosabb lett, mint volt. Mellesleg hihetetlen, hogy mennyi retek bír kijönni, még a látszólag szép kárpitból is.

A piros kárpit még mindig nagy kedvencem. Vidám belsőt minden autóba!

Ennyi lenne a helyzetjelentés. Cseréltem még a váltóban is olajat, de erről nem készült kép, illetve nem is olyan érdekes. Ellenben mindenkinek ajánlom, hogy még a kézi váltós autójában is cseréltesse le az olajat 50.000 km után, mert itt is elfárad, szennyeződik, megég az olaj. Sok mechanikus zaj el fog tűnni, és nem is drágább, mint egy motorolaj csere. Lassan itt a tavasz, kezdetét veszi majd a külső megszépülés is némi polírozás formájában. Kevertettem színhelyes festéket az autóhoz a Carcolornál, így néhány kavicsfelverődéssel már szegényebbek vagyunk :) Így hát várjuk a tavaszt, csak jöjjön!

Nos igen, eltelt ebből az évből is az első hónap. Én pedig írnék, csak vagy ötlet híján vagyok, vagy időm nincsen. Mióta rendeződtek a magánéleti dolgaim, azóta valahogy nem foglalkoztatnak az emberek gyarló, önző tettei, mivel - hála istennek - nem én szenvedek tőlük. Azért még vannak témák, amiket szeretnék megírni, csak hát rohanóra sikerült ez az egy hónap. Összefoglalása következik.

A szilveszter eltelt, őszintén szólva nem is nagyon emlékszem rá, hogy pontosan hogyan. Aztán az első két hét nem is volt túl eseménydús. Leginkább dolgoztam volna, de idén a kelleténél több idő kellett, hogy a világ motorja be legyen rúgva végre. Na jó, őszinte leszek, kurvára szenvedtem az első két hétben, hogy dolgoznék, de nincs mit. Aztán felismerve a piaci folyamatokat, úgy mint a közelgő autóipari válság, módosítottam a vállalkozásom profilján kicsit, és így munka is lett. Még mindig igaz az a nagybecsű mondás, hogy a megnyert 10 forint sokkal jobb, mint a meg-nem-nyert 20 forint. 

Az Alfa mióta megkapta az új felniket és gumikat, azóta nem történt sok változás. Leadtam egy rendelést egy kerek kosár pénzért apró csetreszekre, úgy mint patentok, emblémák, műanyagok, tehát mindenre, amihez sehol nem lehet hozzájutni. Ez remélhetőleg a héten megérkezik, és akkor már nem csak jó lesz az alfa, hanem szép is. A brexit miatt volt bennem némi para. Mivel a csomagot egy angol cégtől rendeltem, ezért nem voltam benne biztos, hogy visszakapom az angol áfát, illetve megúszom vámmentesen a csomagom érkezését, de szerencsére az áfa is megjött, és mint kiderült 1 évig még vámmentesen lehet rendelni. Azért nagy pech autós szemmel a brexit, mert a legtöbb autórajongó és kincseket tartalmazó autósbolt Angliában van. Hiába, se szép nők, se rendes kaja, valami viszont kell, így hát maradt nekik a motorsport. Valószínű megmaradnak ezek a beszerzési források, csak az áfával és a vámmal emelkedik majd a rendelések összege. Tehát az amúgy is csillagászati áron beszerezhető dolgok árát nyugodtan megszorozhatjuk ez után kettővel. Hurrá...

Ja, majd elfelejtettem! Az Alfa most pár napig első számú autóként szolgál, mivel a Seatban - a jó időre való tekintettel - leengedtem az ablakot az anyós oldalon, majd soha többet nem jött fel. Még jó, hogy volt 13 fok, és napsütés, így egész kellemesen telt az a két óra, amíg hazaértem. Hiába, a Seat - megdöbbentő lehet - de 19 éves. Már ez-az elromlik rajta.

Apropó szép idő, tegnap sétáltunk egy kicsit Tatán az Öreg-tónál. Már melegen sütött a nap, és amikor épp nem fújt a szél, akkor éreztük, ahogy süti a tarkónkat. Jól esett, már csak egy-másfél hónapot kell kibírni, és itt a tavasz. Ancsinak pedig - ha minden igaz - sikerült találni egy tök jó bringát használtan. Így majd együtt fogjuk néha gyűjteni a kilométereket két keréken, amikor majd tényleg tavasz lesz. Én pedig nekiállhatok megcsinálni a fali bringatartót, amit évek óta tervezek, mert 2 bringa máskülönben bajosan fér el a lakásban, mert sajnos a panel-kiskirályok miatt tároló továbbra sincs. 

Máskülönben repülnek a hetek. Meló, alfa szépítés, és sok együtt töltött idő Ancsival. Nagyjából így telik most minden. Aztán ha lesz egy unatkozós délutánom, akkor megírom a bennem ragadt témákat is, csak győzzétek kivárni :) Nagyjából ennyi. Legyen meleg napos idő, sok!

Mindig szerettem ünnepelni, de azt sosem tudtam kezelni, ha engem ünnepelnek. A névnap nem is nagy dolog, talán csak nekem egy kicsit többet jelent, mint a születésnap. Az életemnek egy boldogabb szakaszában még a névnapot ültük a barátokkal, a születésnap pedig a közeli barátoké és a családé volt. Talán praktikus okokból, hiszen a névnap benne volt a naptárban, a születésnapot pedig kevesen tudták. Ma már másképp van, a Facebook szól a szülinap végett, a naptárat pedig kevesen böngészik naponta. 

Talán van még egy okom, hogy jobban szeressem a névnapot. Mégpedig azért, mert ilyenkor nem öregszem, papíron. Csak örülök, hogy vagyok. A születésnapot pedig csak a gyerekek várják, a felnőttek már csak sunnyognak.

Mennyi szép névnapot megültünk egyetemista koromban! Persze, nem csak miattam, hiszen a kedvenc kocsmárosunkat is köszöntöttük ilyenkor, Imrebácsit pedig mindenki szerette (és szereti a mai napig is). Mégis, jó érzés volt, hogy egy kicsit engem is köszöntenek ilyenkor. Hiányzik az a fajta gondtalan élet. 

Volt idő aztán, hogy kerültem az embereket ilyenkor, legalább is a távolabbi ismerősöket. Mindenkinek megvan a munkahelyi köszöntés, ami elkerülhetetlen, és számomra csak valami kínos szorongást hoz, hogy azok mosolyognak rám, akik az év további 364 napjában inkább leköpnének. Nem ismernek, fogalmuk sincs mit szeretek, ráadásul látom rajtuk, hogy nekik is kellemetlen ez az egész. Essünk túl rajta gyorsan, mindenkinek jobb így. Vagy ha tudtam, szabadságra mentem inkább, jó hosszúra. Talán nem tettem volna, ha tudom, hogy életem legnagyobb küzdelme az elmagányosodás ellen fog menni. Idén sem kerítettem nagy feneket a névnapnak. De jó nap volt, alfáztam sokat. A műhelyből hazafelé menet pedig még anyámat is visszahívtam. 

Ma pedig át kellett mennem Tatára elintézni egy ügyet, hazafelé pedig pont a kedvenc cukrászdám mellett mentem volna el. Közben eszembe jutott, hogy jó rég nem voltam ott, végül is miért ne? Így ma még sütiztem, is amiről pedig mindenki tudja, hogy egy falatnyi boldogság :) A tanulság talán annyi, hogy meg kell ülni minden ünnepet, amit lehet. Épp elég jut a szürke hétköznapokból így is, törjük meg hát néha.

Check up, azaz átnézzük, mit is csináltam az elmúlt hetekben, ahelyett, hogy blogot írtam volna. Sok jó téma volt a fejemben, azonban a rám jellemző lejegyzetelési kényszer hiánya miatt jól el is felejtettem a nagyját. Sebaj, mindig jönnek újak.

Az október végét néminemű nyaralással töltöttem el, kipihenve a mérgező gondolatokat. Egy ismerősömet látogattam meg Angliában, így társaságom is volt. Aki követ instagramon, az láthatta, milyen szép helyeken jártunk. Relax volt sok, napsütés már kevésbé, hiszen az esős Angliáról beszélünk. Többek között eljutottunk a British Motor Museumba, amiről hetekig tudnék cikkezni - autórajongó lévén. Azonban a Ryanairt és társait a földdel tenném egyenlővé szívem szerint. Aki érti, az érti miért. 

Aztán voltak itt még események. Többek közt, végre átvehettem az új projekt autómat, Alfa Romeo GTV-t!!! Ízlelgessük a kifejezést, hogy projekt autó. Ez az a fogalom, ami kihalóban van. Egyrészt egyre kevesebben értenek/akarnak érteni az autószereléshez hobbi szinten, másrészt - mint minden hobbi - ez is felemészt egy kerek kosár pénzt. Efelé megy a világ, csak éppen annyi sportosság, ami még megpengeti az idegszálak végét, de a többit már oldja meg egy szerelő. A hobbiautózás, mint őrület legnagyobb ellenszere a feleség, család, barátnő szentháromság. Habár a nők kifejezetten szeretik az igényes, szép autókat, de azt nem, amikor megtudják, hogy ennek az állapotnak a fenntartásához mennyit kell elvenni a kosztpénzből. Ráadásul ez egy Alfa, amiről mindenki úgy tartja, hogy egy betegágy. Aki ebben gondolkodik, biztos nem akar inkább egy 20 éves 3-as BMW-t? :)

Imádom ezt a segget :)

Hozzátenném - így kezdeti 3 garázsban eltöltött nap után - hogy eddig csak az előző tulaj hanyagsága után takarítottam, ergo nem a kocsi tehet róla, hogy nem kapta meg a szükséges gondoskodást. Nem mellesleg ez tipikus sportkocsi betegség, hogy aki birtokol egy ilyet, az csak hajtani akarja, gondozni nem. Pedig pont a hajtás miatt igényel több odafigyelést, időt és pénzt egy ilyen autó. A hajtás következtében ugyanis kopás, rezgés, és temérdek hő szabadul fel. A kopás megelőzésére akár 2x-3x drágább kenőanyagok (olajok, zsírok) szükségesek, és a csere is gyakoribb. A rezgés és a hő miatt pedig tönkremennek az elektromos kábelek és csatlakozások. A hő megeszi a szigetelést, a rezgés pedig kábelszakadást okoz. Ezért vannak azok az alfás pletykák, hogy az elektronikájuk megbízhatatlan. Ezekkel nem lenne baj, csak autót általában az átlagember veszi, akit nem képeznek ki autóvillamosságból általános iskolában. Az alkatrészek élettartamáról nem is beszélek. 

Hogy pénztemető lesz-e az alfa? Egyrészt nem nagyon érdekel, mivel nem ez az első számú autóm. Ha nem lesz pénzem rá, akkor majd jegelem a javítást néhány hétig. Mellesleg ez csak egy használt alfa, nem egy Porsche, Nissan 350Z, vagy - ne adj isten - egy Maserati. Azok az igazán nagy pénztemetők. Ellenben annál nagyobb tisztelet jár érte, ha egy ilyet működőképes állapotra bírsz hozni. Persze nem a társadalom részéről. Részükről csak egy meg nem értett autóbuzi leszel, aki pazarolja a pénzt.

Pedig mennyivel jobban is el lehetne költeni! :)

Húsz éve jelent meg a Harcosok klubja című kultfilm, ami nekem személyes kedvencem. Megjelent róla egy írás az Indexen Húsz éve csodáljuk Brad Pitt véres hasizmát címmel, és olvasva ezt a cikket jött pár gondolat.

Miért is szerettem én a Harcosok klubját? Az még elmegy, hogy egyik csajom sem tudta értékelni kellőképpen, de ez a film nem is a nőknek készült. Ez bizony a férfiak válságáról szól. Nézve filmet, az a benyomás fogalmazódik meg főhősünk minden szorongásánál, hogy igen, ezt már valahogy hasonlóan én is megéltem. A kisemberséget, a tré munkát, a basáskodó főnököt, az ikea katalógusokat, hogy belül egy óriás vagy, kívül pedig egy senki. Hogy verekedni kéne, de nem verekedtél sosem, hiszen nem volt rá szükség, és "Mit tud az életről, aki sose bunyózott? Sebhely nélkül haljak meg?". Megéltük hősünk szégyenérzetét a nőkkel, a átérezzük a közönyét, amikor már túl sok túl megdöbbentő dolog érte. Maga sem tudja mi baja, de nem tud aludni, és tőle tudjuk, hogy az inszomniásnak látomás a világ, távoli vízió.

És még miért? Mert szórakoztatott. Nevettem a végtelenül groteszk humorán a filmnek, amelyben olyan legendás mondatok hangzanak el, miszerint pisztolycsővel a szájában mindenki magánhangzókban beszél. És basszus tényleg! Erre mondta egy barátom, hogy bármi van a szádban, akkor is így van :) Ennyire már nem gondoltam túl. Vagy a színészek játéka, - és most kis spoilert engedjetek meg húsz év után - amikor azt a feladatot kapják a klubtagok, hogy provokáljanak verekedést egy idegennel, azt nem bírod ki nevetés nélkül!

Térünk rá eme bejegyzés címére, ami egy brutálisan erős gondolat. Ugyanis leginkább azért szerettem a Harcosok klubját, mert végtelenül progresszív volt számomra, amikor kicsi csíraként 14 éves korom körül először láttam. Az eltűnő apa képe, a fogyasztói társadalom, a teljesen értelmetlen de amúgy fontosnak mondott jó munkahely képe sokkolóan hatott rám. És persze a Marla Singer nevű karakter, a film női főszereplője, aki annyiban különbözött egy prostitól, hogy ő csak azzal fekszik le, akivel kedve van. Mindenkivel azért nem. Ahogy nézed a filmet szinte érzed az iszonyúan erős olcsó lopott parfümjét, keveredve a láncdohányzásból fakadó marbi füstjének bűzével.  A nők Torrentéje, ha engem kérdeznek. Tudod, aki megjelenik egy társaságban és a "hogy vagy?" kérdésre elmeséli, mennyire hajtották szét tegnap odalent, és egyébként is bevág ez a tanga. Egy olyan nő, akit semmiesetre sem emelnék a hercegnőség oltárára. Összefoglalva, korunk női példaképe. Aki nem köteleződik el semmi iránt, csak az élvezeteknek él. Cigi, pia, dugás, és ennyi. Azt hiszi ezáltal van benne tartás, hogy nem hódol be senkinek, de hát nézzünk rá, és látjuk hogy nincs. Talán csak akkor, amikor egy régi báli ruháról beszél, akkor érezzük, hogy ő sem volt mindig ilyen:

Ez egy koszorúslányruha. Egy röpke napig valaki nagyon szerette. Aztán kidobta... mint a karácsonyfát. Ma ő a kedvenc, holnap... kopp, a járda szélére kerül. Rajta a szaloncukros papírok, mint egy megerőszakolt nő, letépett, szakadt bugyiban, szigetelőszalag-bilincsben...

Aztán Tylerrel összekerül, és egy egész éjszakán át tart a lepedőakrobatika, elhangzik a mondat, úgy mint "Alsótagozat óta nem keféltem ilyen jót". Ez még mondjuk kiverhetné a biztosítékot, de aki járt már a napiszaron, annak ez sem megdöbbentő. Viszont ez már a finomított verzió, ugyanis eredetileg azt mondta:

akarok egy abortuszt tőled!

Ebben annyira ott van minden, amit korunk párkapcsolatairól elmondhatunk, mégpedig az igazán elköteleződés hiánya. Ha az ortodox szemlélet szerint vizsgáljuk, akkor akivel jó a szex, nagy eséllyel a férje lesz, és gyereket vállalnak. De ma már ezek a gyerekek nem születnek meg. Kéne az az érzés, hogy nagyon is jól működik veled minden, hogy legyen közösen gyerekünk, de mégsem. Hiszen nem illeszthető be az individualista, karrierista, élvhajhász nők életébe. Kicsiny hazánkban talán ez még nem jött el, de bizony mondom, hogy a szomorú jövőben egy abortusz is kb akkora trauma lesz, mint kidobni a csokipapírt. Befejezésül álljon itt egy utolsó gondolat Marla Singertől, amit bármelyik nő arcizomrángás nélkül kiejthet ma a száján, és még csak nem is botránkozik meg senki. Aki még nem tette meg, nézze meg a Harcosok klubját, mert még mindig erős!

A koton a mi nemzedékünk üvegcipellője. Ha egy idegennel találkozol, felveszed, egyet táncolsz benne, azután eldobod... A gumit, úgy értem... nem az idegent.

Jött egy gondolatom erről, hogy a párunkat mikor és mennyire engedjük be az otthonunkba. Elvégre mégis életünk szerelméről van szó, aki jó esteben gyermekeink anyja/apja lesz. De mégis mikor, meg mennyire legyen ő az életünk része?

Szokás mondani, hogy ez bizalmi kérdés, hogy az ember mikor viszi fel magához a párját, pláne mikor ad neki kulcsot a lakásához. Azt gondolom, ez praktikus okokból következik be először, és talán túl hamar is. Elvégre ki akar folyton moziba menni, meg folyton összeegyeztetni, mikor végez a másik a munkahelyén? Adsz neki egy kulcsot, aztán le van tudva. Gondolnád legalább is, hogy ez ennyire egyszerű. 

Valójában onnantól, hogy a másik feljár hozzánk, az életünk része lesz. Elkezd jelen lenni az életterünkben. Először egy fogkefe, aztán a ruhái, majd lesz saját bögréje, meg hozza a fikuszt is. A végén azon kapod magad, hogy tele lett a fürdőszoba, meg akkor is el kell mosogatnod, ha neked még ráérne. A beengedésnél itt elő is jön, hogy érdemes fokozatosnak lenni. Elvégre lehet, hogy a másiknak lesz egy csomó hülyesége, amit te nem viselsz el magad körül, de neki pedig szüksége lenne rá, hogy otthon érezze magát. Lehetnek ezek igen bosszantó tulajdonságok is, mint például, hogy szanaszét legyenek a hajszálai, vagy csak csukott/nyitott ablaknál tud aludni, neked meg az ellenkezője kéne. Bármennyire is szereted, a te otthonod az a te otthonod, és preferálnád a saját hülyeségeidet, amit már egy közös otthonban nem feltétlen tehetnél meg. Tehát nem vagytok egyenrangúak a te otthonodban, még akkor sem, ha kulcsot adtál a másiknak. 

És mi van, ha megromlik a viszony? Szokták mondani, hogy ha gyerekkel kell közölni a szülőnek, hogy elválnak, akkor aznap valami olyat egyen a gyerek, amit nem szeret, mert ez után biztos, hogy utálni fogja. Hát, így van ez a majdnem közös otthonnal is. Senki sem szeretne egy olyan helyen tartózkodni, ahol valami kellemetlenség éri. Pláne nem, ha kvázi kettészakad az élete. Te sem szívesen mész át a patak egyik partjáról a másikra a köveken, ha egyszer már beleestél. Így az történhet, hogy az otthonodban, a testmeleg teknőspáncélodban kerül kimondásra a boldogító "nem", akkor a másiknak nyilván esze ágában sem fog többet ott tartózkodni. De könnyen lehet, hogy te sem akarnál, csak neked muszáj. Mert ha elviszi a holmiját, attól még kötni fogod a másikat a lakáshoz. Hol ült, hol evett, hogy aludt, mit utált, mit szeretett. Eszedbe fog jutni a bútorokról, a falakról, még akkor is, ha nem akarod. Csak te nem tudsz onnan elmenni, pláne, ha a lakás a tiéd. Megteheted, hogy kifestesz, meg lecseréled a bútorokat egy nagyobb polgári vagyonért, de ezzel sem biztos, hogy elfedted a problémát. De mit tehetsz?

Például törekszel a mértékletességre. Hogy csak akkor engedj be valakit az életedbe, amikor tényleg azt gondolod, hogy szeretnéd oda azt a valakit. Továbbá jobb, ha tőlem tudod, hogy sosem lesz egyenrangú fél a másik, amíg nem közösen választottátok ki az otthonotokat, a bútorokat, a színeket, az illatokat. Tehát addig is tudatosítsd magadban, hogy ez egyelőre a te otthonod, bármennyit is jár oda a másik. Ha szeretnél vele közöset, beszéljétek meg, és költözzetek össze, de máshol. Akár először egy albérletben, ami könnyen felmondható, ha mégsem működik ez nektek. Ha nem megy, legalább a szakítás miatt gyűlölt lakásból vissza tudsz menni a sajátodba, vagy máshová. 

Ezek nekem is egész friss felismerések. Sajnos belekerültem én is abba a cipőbe, hogy már nem szeretek itt lakni, ahol. Egyszerűen túl sok az emlék, túl sok ebből a rossz érzést keltő. Segít is abban, hogy elköltözzek nemsokára. Az azonban biztos, hogy az új helyemen körültekintőbb leszek. Vigyázzatok, ne kerüljetek bele ebbe a csapdába, mert később lehet inni a levét. 

"Az individualizmus kifejezés egy erkölcsi rendszert, egy politikai, társadalmi szemléletmódot, gondolkodást jelent, amelyben az egyén áll a középpontban, a saját magárahagyottságával és szabadságával. Az individualisták az egyéni célok és vágyak elérését állítják a középpontba, elvetve a külső befolyást, jöjjön az akár társadalomtól, államtól vagy más egyéntől, csoportosulástól vagy intézménytől. Az individualizmus szembehelyezkedik a holizmussal, a kollektivizmussal, a fasizmussal, a kommunalizmussal, az etatizmussal, a totalitarianizmussal és a kommunitarianizmussal, amelyek mind arra épülnek hogy bizonyos közösségi vagy csoportérdekek, szocietális célkitűzések, esetleg faji vagy nemzeti alapú érdekközösségek elsőbbséget élveznek az egyéni boldogulással szemben. Az individualisták nem fogadják el a hagyomány vagy a vallás jelentette kötött moralitást sem mint az egyéni választás lehetséges korlátait. Külön figyelmet érdemel az individualisták és az egoisták kapcsolata: az önmegvalósítást hirdető eszmerendszert fel lehet fogni az önzés netovábbjának is, miközben többen felhívják a figyelmet arra, hogy pont az önmegvalósító alapvetés ad lehetőséget arra, hogy kilépjünk az önzés korlátai közül, és szabadon tegyünk másokért. Azzal is érvelnek, hogy az önmagát megvalósító individuum nem önző, amíg nem károsít másokat." - a Wikipédia az individulaizmusról.

Gondoltam beszéljünk róla, hogy néz ez ki a hétköznapokban. Mást sem látok, mint hogy az emberek, a kortársaim, és az utánam következők hajtják ezt az új, fényesnek tűnő biciklit, amit individualizmusnak nevezünk. Valójában ha a végére érünk megértjük, hogy az önzésből sosem lesz önmegvalósítás, mert az ember társas lény. 

Az önzés alattomosan kúszik be az életünkbe. Anyáink sokszor észre sem veszik, hogy a testvérünket elnyomva törekszünk a nagyobb darab csokit megkaparintani. Már kisgyerekként kialakul bennünk, hogy ez vagy az a játék az enyém, és minél többminden az enyém, annál inkább vágyom a mégtöbbre. Az iskolában is hamar felfedezzük, hogy rúgni egyet a rosszabb tanulón verbálisan, mindig egy fél jeggyel jobbat jelent nekünk a következő felelésnél. A párválasztásnál is azt, aki ad nekem valamit, egyel jobb élményt, egyel több figyelmet, mint az előző. Adni valamit cserébe? Talán, duzzogva, de nem sokat, és nem sokáig. Csak amennyi még engem nem korlátoz. Barátból is csak azt, aki megerősít. Aki egy kicsit is ellent mond a terveimnek, az már menjen az anyjába! Hiszen ő is hol tart már? A kanyarba sincs hozzám képest! A szüleinket nyíltan vagy - jobb esetben - csak magunkban lenézzük, nem tiszteljük. Hűség a munkaadónknak? Ugyan már! Ott többet adnak, átmegyek. Aztán majd onnan is dobbantok egy fél év múlva, hogy a végén külföldről ugathassam le általánosítva az összes magyar munkahelyet. De azért magyar maradok, vagy félnémet, hogy leköphessem az otthoniakat. A családalapítást meg eltolom (főleg a nőknél). Egy évvel, vagy öttel? Ki tudja? Mert még össze akarom tenni a lóvét egy jobb kocsira, egy - szigorúan saját - lakásra. Meg küldönben is, engedjem el a jó fizetésemet? Menjen tönkre az életem egy gyerek miatt? Közösködni bárkivel? Függni egy férfi fizetésétől? Várjak a fürdőre reggelente? Vagy egy válásnál majd osztozkodni kelljen, és ne jusson nekem elég? Akkor inkább nem is kell. Majd csak így járogatunk, jó az. És ha már van egy gyerek? Összerakni egy lakásra, ellenni az egy szem gyerekkel, aztán sose többet összeállni egy férfival. 

A férfiak meg vegyék csak meg az 500 lovas kocsit, meg a legénylakást, és vigyenek el évente kétszer a tengerhez nyaralni. Agglegénynek lenni úgyis divat. Elbábozni, hogy még mindig 25 vagyok a negyvenhez közel. Vagy harmincnak lenni a hatvanhoz közel. Tartani 2-3 barátnőt, és ügyelni arra, hogy véletlenül se fussanak össze. Külön baráti kört fenntartani mindegyikhez, az a biztos. A gyerekem meg héderel valahol a hülye picsa anyjával. Hol érdekel? Majd - jó esetben - küldök egy kis pénzt havonta, aztán már le is tudtam a "kötelességem". Ha "véletlenül" összejön még egy gyerek, azt nem vállalni, letagadni, hogy anyjához valaha is közöm volt. Annak is volt vagy 5-6 pasija mellettem, tuti!

A végén persze mindenki rájön, hogy önzés, az élményhabzsolás, felhalmozott javak, a tudás, mind csak akkor ér valamit, ha van akivel megoszthatom. A tudtat, hogy segítettem valakin, és talán ő is segít majd rajtam. Tartozni valahová, valakihez sokkal többet ér, mint bármi, amit pénzért vehetsz. Hogy milyen kizsigerelni érzelmileg a másikat csak akkor tudod meg igazán, ha téged is kihasznált már valaki, aztán le se szarta, hogy mit csinált veled. Bizony, felelősséget vállalni, kiállni valakiért, közösségbe tartozni, családot alapítani a legnagyobb és legnehezebb feladat manapság. Pedig milyen egyszerűen hangzik...

Azt hiszem lógok már pár cikkel, amik egy ideje a fejemben vannak, viszont a munka, magánélet és sok egyéb kifogás miatt csak most kezdek hozzá, és mindjárt egy tesztelés következik. Na jó, valójában a szabadság, és egy kezdődő torokgyulladás is kellett ahhoz, hogy leüljek írni. Jöjjön hát az elkerülhetetlen!

Tehát a Garmin 5X Plus Sapphire Edition a neve annak a több szempontból zavarbaejtő kütyünek, amiről most szó lesz. Szomorú sorsra jutott a szívemhez nőtt Polar V800, így mindenképpen kellett (sic!) egy új sportóra a helyére, ami hosszasnak tűnő, de valójában csekély ideig (2 nap) tartó őrlődés és keresgélés után ez az óra lett. Most ne menjünk abba bele, hogy úgy egyébként az edzéshez, a mindennapokhoz, az életbenmaradáshoz, vagy bármihez az életben van-e szükségünk okosórára vagy sportórára, hiszen nyilvánvalóan nincs, de megvesszük, mert kell, mert hittünk a marketingnek, és mert sokkal nyugodtabban hajtjuk álomra a fejünket, ha tudjuk, hogy ma is megtettünk 7000 lépést, és megmásztunk 10 emeletet.

A Garmin név a többség számára ismerősen cseng, főleg navigációiról ismert a gyártó. Nem is gondolnánk mennyi mindent gyárt még ezen kívül. Foglalkoznak kiegészítőkkel sportoláshoz, autózáshoz, hajózáshoz és repüléshez külön-külön. Kamerák, szenzorok, amit csak akarunk. Valljuk be, méréstechnikában kimagasló, amit csinálnak.

A csúcskategóriás sportóráit a Fénix névvel látta el. Jelenleg a 4. generációnál tart, amit fénix 5-nek hívnak. Létezik belőle 5S kisebb kijelzővel (42mm) a női csuklókra, 5-ös alapmodell közepes képernyővel (45mm) és az 5X, ami a legnagyobb képernyőt kapta (51mm), valamint pulzoximétert, és egy teljes értékű offline világtérképet is tartalmaz. Ezeknek a javított kiadása a Plus nevet kapta, ami az 5X Plus esetében nagyobb akkumulátort (300mAh-ról 480mAh-ra), több memóriát (12Gb-ről 16-ra), GarminPay szolgáltatást, Bluetooth Smart kompatibilitást (!!!), GALILEO műholdra csatlakozást valamint közel 500 zeneszám feltöltését jelenti a sima 5X-hez képest. És persze 48 darab pisztolyorrú mátyással kerül többe, mint az előd. 

Hosszas elemzés után tehát az fénix 5X Plus Sapphire egy javított kiadású, zafírkristály (karcálló) üveggel szerelt sportóra. Lássuk mit tud.

Külsőségek

Egyszerű, szürke, szabályos kockára emlékeztető dobozban érkezik, amin szerepel az óra képe, valamint az a rengeteg tulajdonság, amit az óra tud. A dobozban az órát találjuk, egy adatkábelt, valamint egy 170 oldalas használati útmutatót. Masszív tárgy, de túzottan nehéznek nem mondanám (96g). A széria gumi szíj kellemes tapintású, de nekem egy kicsit úgy tűnik, hogy inkább fancy, mint strapabíró. Ezt valószínű a Garminnál is így gondolták, mivel QuickFit szíjak szerszám nélkül, könnyen cserélhetőek. Garminéknál egy szíj kb 15.000 forintért lehet a miénk, de az ebay-ről már 3000-ért is beszerezhető egy szép új darab. 

Az óra alján található a pulzus és véroxigénszint szenzorok. Elsősorban ez találkozik a bőrünkel, mivel a szenzorerdő a síkból enyhén kiemelkedik. 

Az óránk nem érintőképernyős, így az eltéveszthetetlen gombokkal tudunk navigálni a menüben. Valószínű ennek a featurenek a kihagyásával tudjuk elérni a kb 20 nap üzemidőt, ami edzés közben, folyamatos GPS használat mellett 13 órára csökken. A kijelző transreflective memory-in-pixel (MIP), 240x240 pixelt tud. A mai OLED képernyőkhoz szokott szemnek elég snassz lesz a látvány. Aki csodás színeket, érintős OLED képernyőt szeretne, az vegyen Apple Watchot, ne egy ilyen sportórát, amit arra terveztek, hogy társad legyen a világban, bárhová is mész. 

De mi van belül?

Őszintén szólva az óra minden funkciójáról születhetne egy cikk, de igyekszem lényegretörő lenni. A fénix órasorozat elsősorban túrázókra van szabva, de természetesen kiszolgál minden más sportágat is. Olyan funkciókról nem ejtek szót, ami szinte mindegyik sportórában is benne van, mint az iránytű, vagy a magasságmérés, mert természetesen ezeket ez az óra is hibátlanul tudja. Felcsattintjuk az órát a csuklónkra és már indulhatunk is.

A térkép a legfontosabb előnye ennek a kivitelnek a sima fénix 5-höz képest. A TOPO térképek nagyon hasznosak lehetnek sportolás során. A felkarra szíjazott tepsi telefonokat elfelejthetjük. Légy a világ végén, vagy csak a környék felfedezéséhez indítsd el a navigációt. Létezik Track Me funkció, hogy a gondtalan csatangolást eltévedés nélkül megússzuk. Futás vagy kerékpározás esetén a Trendline Popularity Routing segít nekünk. Kiválasztjuk, hogy mennyit szerenénk futni, és hogy milyen irányban, és a navigáció megtervez nekünk lehetséges útvonalakat. Kiválasztjuk a legszimpatikusabbat, és már lehet is falni a kilométereket. Sosem lesz egyhangú az útvonal. Mondhatnánk, hogy ott a Google Maps a telefonunkon, de aki túrázik, az tudhatja, hogy milyen jó, amikor nincsen térerő, normális mobilnet, vagy lemerülőben van a telefon.

A csuklón mérő pulzoximéter érzékelővel figyelmeztet a véroxigénszint veszélyes csökkenésére - rendkívül hasznos, ha magashegyi körülmények között szeretnénk túrázni. Jellemzően nem Magyarországon. Ellenben ha már elmegyünk a Tátrába, vagy az Alpokba csatangolni, igen hasznos lesz. 

A GarminPay jelenleg magyarországon nem elérhető. Ez azt tudná, hogy társítjuk a bankkártyánkat, így pénztárca nélkül is tudunk érintéssel vásárolni. Sajnos kicsiny banánköztársaságunkban még a telefonnal, sőt, bankkártyával fizetés is luxusnak számít bizonyos helyeken. De azért képzeljük el, hogy elmentünk futni és a szembe jövő büfében innánk egy ásványvizet, amit az óra érintésével tudnánk is fizetni. Ugye szép gondolat? 

A tárolt zenék és a vezérlés ismét a telefon nélküli sportolást hivatott segíteni. Elég egyszerűen működik, rátöltjük az órára kedvenc zenéinket, és egy összekapcsolt bluetotth fülessel már hallgathatjuk is. Ha nincs bluetooth fülesünk, akkor az óra tudja vezérelni a telefonon elindított zenelejátszót is, nem kell hozzá előbányászni futás közben a telefont. 

Az óra természetesen tudja az okos értesítéseket is. Ha összekapcsoltuk bluetoothon az okostelónkat vele, minden értesítést megkapunk az órára is. Hatalmas feature, hogy van az órán is ne zavarj mód, ami alvás közben hasznos. Engem az őrületbe kergetett a V800-nál, hogy ha a telefont lenémítom éjszakára, akkor az óra attól még minden Facebook értesítésnél rezgeti a csuklómat, akár hajnal 3-kor is. Ezt automatára is be lehet állítani, tehát amikor az óra érzékeli, hogy elaludtál, akkor automatikusan kikapcsolja az értesítéseket. 

Az óra támogatja a Bluetooth Smart és az ANT+ kiegészítőket is, így a régi vagy más gyártótól származó szenzorainkat is gond nélkül kezeli az óra. Nekem a Polar senzorokkal tökéletesen együttműködik.

Fejlett alváselemzéssel rendelkezik az 5X Plus. Nem csak azt mutatja meg, hogy hány órát aludtunk, és eközben hányszor mentünk ki a WC-re, hanem azt is, hogy épp az alvás melyik fázisában voltunk. Az alvási statisztikák között szerepel az alvás összideje, az alvási szintek és az alvás közbeni mozgás mértéke. A szundítások nem kerülnek rögzítésre az alvási statisztikákban. Egyből tudni fogjuk, hogy 8-10 óra alvás után miért ébredtünk úgy, mint ha le sem feküdtünk volna. A problémánkat nyilván nem oldja meg az óra, ami az alvászavarokat okozza, de legalább tudjuk, hogy mennyire súlyos, vagy hogy egyáltalán van. 

Az óra méri a stressz szintet is. A készülék az általános stressz-szint megállapításához elemzi az inaktív állapotban észlelt pulzusszám-változást. Az edzés, a fizikai tevékenységek, az alvás, a táplálkozás és a mindennapi stressz mind hatással van a stressz-szintre. A stressz-szint skálája 0 és 100 között mozog – 0-25-ig nyugalmi állapotról, 26-50-ig alacsony stressz-szintről, 51-75-ig közepes stressz-szintről, és 76-100-ig magas stressz-szintről beszélünk. Stressz-szintjének ismeretében könnyebben felismerhetjük a napunk során bekövetkező stresszesebb pillanatokat. Amennyit eddig teszteltem, nem kell ahhoz idegesnek lenni, hogy stresszesek legyünk. Az óra tartalmaz olyan applikációt, amelyet elindítva légzésgyakorlatokkal segít az ellazulásban.

A barométer funkció mutatja nekünk a légnyomás különbségeket, és viharjelző funkció is van benne. Ha edzés közben jelez, lehet hogy ideje hazafelé venni az irányt, vagy keresni egy védett helyet. 

Sportolás közben minden paraméter a legapróbb dolgokig testreszabható. Kezdve azzal, hogy a mit látunk futás közben a képernyőn, hogy milyen fényerővel és mennyi ideig világítson a kijelző, ha ránézünk. Be tudjuk állítani, hogy bizonyos pulzusszámnál a kellemes női hang bemondja a fülünkbe az adott értéket, és már tudjuk is hogy vissza kéne venni (vagy bele kéne húzni). De a sportban az igazi extrája nem is ez, hanem az, hogy olyan sportokat is kiemelten támogat, amiket halandó emberek aligha végeznek. Megnézte már valaki mibe kerül manapság golfozni? Egy teljes méréssorozat van például a golfra, síelésre, vagy az evezésre. Külön kiadású 5X Plus órák vannak vitorlásoknak, vagy pilótáknak. 

A mindennapi aktivitásmérés során a Garmin továbbmegy annál, mint hogy tegyél meg egy nap X lépést. Ezen felül minden nap meg kell másznád 10 emeletet, minden héten sportolnod kell X percet. Ezeket az értékeket mindig változtatja is a program. Mindig egy kicsit többet vár el, az előző naphoz képest. Ha nem volt időd a héten edzeni, akkor pedig lejjebb viszi a követelményeket. 

Az óra kinézete teljes mértékben testreszabható. A ConnectIQ áruházból szerezhetünk be hozzá új számlapokat, és új applikációkat. Ma például letöltöttem hozzá a Spotify vezérlőt, így majd óráról is tudom váltogatni a zenét, miközben bringázok. Nem kell megállni, telefon előbányászni, stb. 

Összegzés

Beszéljünk a pénzről. Ez az óra ma 279.900 forintba kerül a Zerge webshopban. Mikor ezt meglátjuk konkrétan berosálunk, és miután pelenkát cseréltünk, megértjük miért is kerül ez ennyibe. A leírásból láthatjuk, hogy akiknek ez az óra készült, azok mondjuk golfoznak, nyáron szeretnek vitorlázni, és munka után elmennek sportrepülőzni egy pár órát. Üzleti tárgyalásra felcsattintják az elegáns bűr szíjat, hétvégén a raftingoláshoz meg mondjuk egy kék gumiszíjat. Ez az óra azoknak van, akiknek nincs kedvük szívni. Nincs küzdés, ha napokig nem tudom tölteni, sem akkor, ha otthon maradt a telefonom. Nincs küzdés, ha gyorsan kell egy navigáció, sem akkor ha üzleti megbeszélésre kell menni, és outfitet kell váltani. Ez az óra a non-plus-ultra az okosórák között, és aki a fenti dolgokat rendszeresen űzi, annak zsebpénz lesz ezt a kettőnyolcvanat kidurrantani egy álmos szombat délután a boltban. A világ ilyen, és az elitet is ki kell szolgálni.

+1 Nekem miért kell egy ilyen óra?

Aki idáig elolvasta a cikket, az most már azt is megtudhatja, hogy én miért veszek magamnak egy ilyen órát. Egyrészt a V800 letérdelése (elkótyavetyélése) után nem találtam a Polar kínálatában olyan órát, ami jobb, mint a V800. A Garmin megvásárlása után egy héttel megjelent a Polar Vantage V, és inkább azt vettem volna, de mindegy is. A légyeg, hogy megtehettem most épp, hogy áldozok erre ennyit, és ez nyilván elengedhetetlen hozzá. Lehet ezért utálni, de mások megveszik félmillióért a legújabb iPhonet, vagy a 1 mihályért a legújabb MacBook Prot, esetleg új tévét három kiloért. Mindenki áldoz valamire, én erre. Az ok, amiért pont ezt az az, hogy minden egyes okosóra tesztben ezt az órát hozzák összehasonlításnak, ez az etalon. Ennek a legjobb a GPS-e, a pulzusmérője, az elemzése. Továbbá a túrázást és a biciklizést szeretném komolyabb szintre fejleszteni a következő években, és ámbár most még kb 10%-t használom ki ennek a remek terméknek, de valószínű jobban elmerülök a képességeiben, ha már komolyabb terepeken túrázhatok. 

Végül itt egy hosszú angol nyelvű teszt egy Garmin Fenix 5X képességeiről túrázás közben: