Kedves Követőm!

Ezúton szeretnélek informálni, hogy a napokban elindítottam kimondottan autós tematikájú blogomat Körlámpa néven (korlampa.blog.hu). Ezentúl ezen az oldalon jelennek majd meg a közlekedéssel kapcsolatos bejegyzéseim. Természetesen a Fércelt álmok is megmarad a maga merengős, panaszkodós mivoltában. Kövesd tehát autós írásaimat is!

Ha jól emlékszem, utoljára szilveszterkor írtam az Alfáról. Januárban aztán számos változáson esett át, így most összegyűlt egy nagy adag műszaki tartalom, amit most megírhatok nektek. Ígérem, próbálom nem túl műszaki hangvételűre venni.

Közeledett a Brexit, én pedig szerettem volna egy nagy adag alkatrészt kicserélni az alfán, így egyben leadtam a rendelésemet a nagyszerű, angliai székhelyű Totally Alfához, ahol be lehet szerezni olyan dolgokat, amiket máshonnan nem. Például olyan futómű alkatrészeket, amik idővel elrozsdásodnak, és az új is elrozsdásodik, viszont ezek a srácok legyártják neked rozsdamentes acélból, kétszer annyiért. Ilyen volt nekem a két hátsó rugó felütköző gumija, és azok tartói. Itt is van egy kép róla:

Tudniillik a rugózás és lengéscsillapítás úgy van kitalálva, hogy amikor túl nagy pofont kap a kerék, például egy kátyúban, akkor egy gumi ütköző gátolja meg, hogy felütve a futómű összeverje saját magát. A felső képen látható az Alfa GTV hátsó felfüggesztése. A rugó belsejében felül van egy szürke henger (a továbbiakban csak pohár), az aljában a gumi felütközővel. Na most az a pohár úgy van kialakítva, hogy az esővíz, amit a kerék felver az útról, az szépen belefolyik, és belülről szétrozsdásodik. A tünet pedig, hogy minden durvább felütésnél éles koppanás hallható a hátsó kerék felől. A cseréje egyszerű feladat volt, ebben az esetben inkább az alkatrész volt drága. 

Balra a kiszerelt felütköző, jobbra a szép, új :)

 Miután az egyik vesémet eladtam ezekért a poharakért, eladhattam a másikat is a felniközepekért. Az új felnijeimhez ugyanis nem érkezett felnikupak, tudjátok, ez az a dolog a felni közepén, amin a logo is van. Gondoltam, hogy majd átteszem a régi felniből, de azok 58mm átmérőjűek, a gyári alfa felnibe pedig - mi más - gyári 50mm-es felnikupak kell. Így rendeltem ebből is négyet, Ricambi Originali feliratú dobozban, tehát gyári új alkatrészről van szó. Sokat dobott a felnik kinézetén.

Ha már az emblémáknál tartunk, kicseréltem a csomagtartó emblémát is, amiből szintén eredeti jött. De nem ám csak az embléma, hanem a teljes mechanika is, mivel - mint az egy videóból kiderült - az enyém nem jól működik. A GTV esetében ugyanis az emblémát elforgatva tárul elénk a kulcslyuk. Na most - elvileg - az embléma visszafordításánál egy rugó hatására a helyére kéne ugorjon, ami az enyémnél nem volt meg, ezért vettem új rugót és mechanikát is. Miután kicseréltem, nos, nem állítom hogy nem lett jobb, de azért messze van attól, hogy talján szenvedéllyel ugorjon a helyére. Mondjuk, hogy eddig csak forgatnom kellett, most viszont csak megpöccintem, és a helyére kerül ismét. Hozzátenném, hogy valamiért az Alfa Romeo ragaszkodik ehhez a fajta, réz lemezre festett emblémához, ami pár év után elkezd kifakulni, majd undorító módon hámlani, és a sok szép alfa romeo ilyen márka emblémával fut :( Erről persze a tulajdonosok is tehetnek, hiszen nem egy drága dolog cserélni. Persze Magyarországon vagyunk, ahol az emberek még mindig úgy gondolják, hogy az autó karbantartása egy olajcserében merüljön ki, és ez már a jobbik eset. 

Az új és a régi csomagtartó embléma

Kicseréltem továbbá a motor szívóoldalán az egyik csődarabot. Ezen a csövön szívja be a motor a levegőt, melynek egy részét műanyagból készítik, egy szakaszát pedig flexibilisre tervezik, hogy a motor rezgései menet közben ne törjék el a rideg műanyag csövet. Hozzátenném, hogy szintén beszerezhetetlen alkatrészről van szó. Mindegyik GTV-ben tönkremegy, a gyártó nem gyártja, és ahhoz nem lehet elég drágán adni, hogy az utángyártó ipar ráálljon, valamint GTV-ből sincsen sok az utakon sajnos. Az én kocsimat is már úgy vettem, hogy az előző olasz tulajdonos egy nagy adag ducktape-el igyekezett orvosolni a problémát. Egy francia cég azonban szilikonból készített pont az én típusomhoz valót, így - további szerveim eladása által - egy kisebb vagyonért megvettem ezt is.

Sajnos nem tudom elforgatni a képet... Alul az új, felül a régi flexicső. Jól látszik az avantgarde ducktape-es megoldás.

Némi faragás után simán a helyére ment. Az aljából kellett az újnak levágni durván egy centit, mert túl hosszú volt. Ennyi faragás simán belefér utángyártott új alkatrésznél. Még mindig jobb a helyzet, mint anno zsigulizás idején, ahol már az újan megvett utángyártott alkatrészről messziről látszott, hogy teljesen alkalmatlan a funkcióját ellátni. Kissé vastagabb is, mint a régi, így a gyári bilincsek nem voltak jók. Azonban a helyi barkácsboltban vettem hozzávaló bilincseket, így már szépen a helyén maradt. 

 Jól látszik, hogy illeszkedik szépen. Lehet, hogy kellett volna még egy, tarcsiba

Maradt aztán a végére a takarítás. 25-én már ránk köszöntött a 16 fokos tavasz, így lehetett pólóban dolgozni. Imádtam! Egész olcsón sikerült kárpittisztító gépet bérelni, így elszöszöltem egy délutánt az Alfa padlószőnyegével. Itt "előtte" kép nincsen, de azt hiszem a képek magukért beszélnek. Egy árnyalattal világosabb lett, mint volt. Mellesleg hihetetlen, hogy mennyi retek bír kijönni, még a látszólag szép kárpitból is.

A piros kárpit még mindig nagy kedvencem. Vidám belsőt minden autóba!

Ennyi lenne a helyzetjelentés. Cseréltem még a váltóban is olajat, de erről nem készült kép, illetve nem is olyan érdekes. Ellenben mindenkinek ajánlom, hogy még a kézi váltós autójában is cseréltesse le az olajat 50.000 km után, mert itt is elfárad, szennyeződik, megég az olaj. Sok mechanikus zaj el fog tűnni, és nem is drágább, mint egy motorolaj csere. Lassan itt a tavasz, kezdetét veszi majd a külső megszépülés is némi polírozás formájában. Kevertettem színhelyes festéket az autóhoz a Carcolornál, így néhány kavicsfelverődéssel már szegényebbek vagyunk :) Így hát várjuk a tavaszt, csak jöjjön!

Nos igen, eltelt ebből az évből is az első hónap. Én pedig írnék, csak vagy ötlet híján vagyok, vagy időm nincsen. Mióta rendeződtek a magánéleti dolgaim, azóta valahogy nem foglalkoztatnak az emberek gyarló, önző tettei, mivel - hála istennek - nem én szenvedek tőlük. Azért még vannak témák, amiket szeretnék megírni, csak hát rohanóra sikerült ez az egy hónap. Összefoglalása következik.

A szilveszter eltelt, őszintén szólva nem is nagyon emlékszem rá, hogy pontosan hogyan. Aztán az első két hét nem is volt túl eseménydús. Leginkább dolgoztam volna, de idén a kelleténél több idő kellett, hogy a világ motorja be legyen rúgva végre. Na jó, őszinte leszek, kurvára szenvedtem az első két hétben, hogy dolgoznék, de nincs mit. Aztán felismerve a piaci folyamatokat, úgy mint a közelgő autóipari válság, módosítottam a vállalkozásom profilján kicsit, és így munka is lett. Még mindig igaz az a nagybecsű mondás, hogy a megnyert 10 forint sokkal jobb, mint a meg-nem-nyert 20 forint. 

Az Alfa mióta megkapta az új felniket és gumikat, azóta nem történt sok változás. Leadtam egy rendelést egy kerek kosár pénzért apró csetreszekre, úgy mint patentok, emblémák, műanyagok, tehát mindenre, amihez sehol nem lehet hozzájutni. Ez remélhetőleg a héten megérkezik, és akkor már nem csak jó lesz az alfa, hanem szép is. A brexit miatt volt bennem némi para. Mivel a csomagot egy angol cégtől rendeltem, ezért nem voltam benne biztos, hogy visszakapom az angol áfát, illetve megúszom vámmentesen a csomagom érkezését, de szerencsére az áfa is megjött, és mint kiderült 1 évig még vámmentesen lehet rendelni. Azért nagy pech autós szemmel a brexit, mert a legtöbb autórajongó és kincseket tartalmazó autósbolt Angliában van. Hiába, se szép nők, se rendes kaja, valami viszont kell, így hát maradt nekik a motorsport. Valószínű megmaradnak ezek a beszerzési források, csak az áfával és a vámmal emelkedik majd a rendelések összege. Tehát az amúgy is csillagászati áron beszerezhető dolgok árát nyugodtan megszorozhatjuk ez után kettővel. Hurrá...

Ja, majd elfelejtettem! Az Alfa most pár napig első számú autóként szolgál, mivel a Seatban - a jó időre való tekintettel - leengedtem az ablakot az anyós oldalon, majd soha többet nem jött fel. Még jó, hogy volt 13 fok, és napsütés, így egész kellemesen telt az a két óra, amíg hazaértem. Hiába, a Seat - megdöbbentő lehet - de 19 éves. Már ez-az elromlik rajta.

Apropó szép idő, tegnap sétáltunk egy kicsit Tatán az Öreg-tónál. Már melegen sütött a nap, és amikor épp nem fújt a szél, akkor éreztük, ahogy süti a tarkónkat. Jól esett, már csak egy-másfél hónapot kell kibírni, és itt a tavasz. Ancsinak pedig - ha minden igaz - sikerült találni egy tök jó bringát használtan. Így majd együtt fogjuk néha gyűjteni a kilométereket két keréken, amikor majd tényleg tavasz lesz. Én pedig nekiállhatok megcsinálni a fali bringatartót, amit évek óta tervezek, mert 2 bringa máskülönben bajosan fér el a lakásban, mert sajnos a panel-kiskirályok miatt tároló továbbra sincs. 

Máskülönben repülnek a hetek. Meló, alfa szépítés, és sok együtt töltött idő Ancsival. Nagyjából így telik most minden. Aztán ha lesz egy unatkozós délutánom, akkor megírom a bennem ragadt témákat is, csak győzzétek kivárni :) Nagyjából ennyi. Legyen meleg napos idő, sok!

Kissé eseménytelen eddig az év eleje, illetve vannak események, csak még eléggé homályos a végkimenetel, így addig nem nagyon írnék róluk. Az alfával viszont történtek dolgok, és pont összegyűlt egy jó hosszú cikkre való. Igyekszem közérthetően fogalmazni.

Történt ugyanis karácsony előtt, hogy összeállt az alfa motorja, így húztam egy merészet, és azt mondtam, hogy a tesztút a karácsonyi körutam lesz, mivel a puding próbája az evés. Se tréler, se szerviztámogatás, csak én, az alfa, és az országút. Meglepő módon egyben is maradt a kocsi, olyannyira, hogy a karácsonyi kör után még december 31-én azzal mentünk TWK Szilveszteri találkozóra, ami a hideg ellenére egy nagyon jó hangulatú esemény volt. Trabanton és Wartburgon kívül összegyűlt itt mindenféle márka old- és youngtimere. Kellemes beszélgetések, és csodálattal vegyes borzongás, ami kísért minket. Még az én drágám is beleszeretett egy autóba, egy 1969-as piros, drag versenyre pimpelt, 630 lóerős Sintgray Corvette-be, mi másba. A corvettet könnyű szeretni, gyönyörű forma, ráadásul gyermekkorom nagy kedvence. Ez az egyik olyan autótípus a listámon, amit félek, ha kipróbálnék, akkor nyúlós takony vezetési élménytől összeomlana az a szent emelvény, amin a gondolataimban ez a kocsi áll.

TWK Szilveszteri találkozón

Beletekertem hát a frissensült élményautómba gyorsan 1500 km-t, hogy jöjjenek ki a betegségei. Szakadjon fel belőle minden rossz, ami még van. Lássam melyik csavar alól szivárog az olaj, hol csöpög a hűtővíz, és egyebek. Egy biztos, eszegeti az olajat, de a jó hír, hogy nem nagyon. Nagyjából 2-3 deci 1000 kilométerenként, ami még sehol sincs egy korabeli Opelhez, ami új korában bevert 1 litert az olajból ugyanezen a távon. Figyelni kell, és tölteni, hiszen a szent vezérlésállító variátor alkatrész kondíciója azon áll vagy bukik, hogy mindig maximum jelölésen kell lennie az olajszintnek. A nagyobbik baj az volt, hogy bár az alfa kiválóan hasított, 110 km/h felett határozottan elkezdte enyhén rázni a kormányt, ami 140 körül alább hagyott. Ebből arra következtettem, hogy az autó valamelyik első kereke üt. Azt tudtam már a vásárláskor, hogy a négy felni, ami a kocsin van, bizony elég gatyán néz ki. Távolról persze szép, de közelről nézve szét volt padkázva, hámlott róla több helyen a festés. Ráadásul - mivel nem gyári felni - ki is lógott a sárvédő alól, ami erősen szabálytalan kis hazánkban, még ha az olaszok nagyvonalúan szemet is hunytak efelett. Tudtam tehát, hogy 4 felni és 4 gumi kell az autóra, de annyi volt az egyéb költségem, hogy halasztani szerettem volna kicsit ezt az amúgy nem olcsó beruházást. Nagyjából 200.000 forintról beszélünk. Elmentem hát az autóval egy futómű állításra és kerék centrírozásra.

A futóműves műhely, ahová vittem egész megbízható. Ott lehet állni a mester mellett amíg csinálja, és nekem ez fontos. A kerekek kiegyensúlyozása sem volt zökkenőmentes. A mester kopasz fején még a januári reggel csípős hidege ellenére is megjelentek az izzadságcseppek, és nem volt rest közölni, hogy a 4 gumi kuka, a 4 felni meg csak szimplán szar, és hogy ő már ezt inkább nem centírozná ki. Én meg mondtam neki, hogy de azért centírozza ki. Kelletlenül, de végül megcsinálták.

Állítják a futóművet. A kép csak illusztráció

A centrírozás egy viszonylag egyszerű dolog. Ha elképzelünk egy tányért, amint az ujjunkon pörgetjük, egészen addig, amíg az ujjunk tökéletesen a tányér közepén van, az nem fog leesni. Amint viszont teszünk egy súlyt valamelyik szélére, mér nem fogjuk tudni megpörgetni, mert mindenáron le akar esni. Az autó kereke is nagyjából ugyanígy működik. Azonban a kátyúk és egyéb úthibák bizony igencsak próbára teszik. Míg mi élvezzük a kényelmes rugózást az utastérben, addig a kerék csillapítás nélkül kap minden pofont. Egy év alatt pedig elég sok ilyen pofont begyűjt, magyarul finoman szólva sem hasonlít egy tökéletes hengerre (rázni fog). Ezeket az egyenetlenségeket úgy küszöböli ki a gumis, hogy a kereket megpördíti egy centrírozó gépen, ami megmondja, hová kell és mekkora súlyt ragasztani. Ezt a mester felragasztja, és újból gondtalanul róhatjuk a kilométereket. 

Na most az én felnijeimben már volt egy kilo súly, így azok - finoman szólva is - hülyére voltak verve. A centrírozás végén kiderült, hogy tulajdonképpen még így is mindegyik üt, így vagy felújíttatom, vagy lecserélem őket. Itt már az én homlokom kezdett gyöngyözni. A futóműállítás után az autó úgy ment egyenesen, mint ha sínen húznák, így ez jobb lett. A kerék viszont továbbra is rázta a kormányt 110 felett, tehát sok pénzért maradtam ugyanott, ahol voltam.

Hazaérve kezdődhetett a matek. Az autót szeretném hosszabban használni, tehát mindenképp ki kell javítanom a hibát. A felnit felújítani nem annyira érte volna meg, két okból sem. Hosszas nyomozás után kiderítettem, hogy felnik egy német ZS kategóriás felnigyártó termékei, ennek megfelelően mutatósak, de anyagukban gyengébbek, mint egy prémium felnigyártó termékei, mint pl az AEZ vagy a BBS. Az egyik ok tehát az volt, hogy ha felújíttatom, de fél év múlva megint ütni fog, akkor kidobott pénz. A másik ok, hogy kilóg egy kicsit a sárvédő alól, ami bár engem kicsit sem zavar, de előbb vagy utóbb kiszedne érte a rendőr, és könnyen a Mozaik utcai vizsgabázison találhatom magamat, amit meg nem szeretnék. A maceráról nem is beszélve, hogy le kell szedni a kerekeket, addig a kocsi bakon áll. Le kell szedetni róla a gumit, el kell vinni a felújítóhoz valahová pestre, aztán még egyszer érte menni, gumit rendelni, a kettőt elvinni a gumishoz és egyesíteni, majd visszatenni az autóra, hogy aztán vagy jó lesz vagy nem. Na ezt egy porcikám sem kívánta...

A régi felniken (Aluett R.O.D.)

Kellett tehát 4 felújított felni, meg 4 gumi. Az Alfa romeo felnijei igencsak szépek, így gyári megoldást kerestem. Még jó, hogy a különböző alfa típusok felnijei nagyjából kompatibilisek a többi alfával, így elég sokféle felni szóba jöhetett. Egyszerűen nem találtam olyan felnit nem gyáriból, amivel jobban nézett volna ki a kocsi. Ez olyan, mint egy Ferrarit tuningolni. Hova? Minek? Készen van, békén kell hagyni. Így hát a gyári felnik maradtak. A GTV saját gyári felnije 16-os, ritka esetben 17-es. Mindenképp maradtam volna a 17 colosnál, mert hát hogy néz ki egy sportkocsin a ballonos gumi? Nagyfelni, peres gumi, ahogy kell! Mondjuk a 18 colost már soknak érzem. 

Azonban a piac itt is beárazza a termékeket, tehát az a felni, ami szép, jól mutat, vagy ritka, az drága is. Pláne ha fel van újítva. Ami viszont gyakori, vagy nem trendi, az gombokért van. Az Alfa GTV Teledial fantázianevű gyári felnijével mondjuk Dunát lehetne önteni, annyi van, és nem is drága. Csak hát furcsa ez a körkivágott felni egy olyan autón, ami szinte csak élekből áll. Nekem még tetszene is, de ha már akkora projektbe fogok, valami nagyobbat kéne durrantani. 

Egy angol GTV Teledial felniken

Tetszettek a Toora nevű felnik. Ezeket jellemzően GT-re, 147-re készültek, és nagyon szépek. Csak egy bajom velük, hogy minden második alfán ilyen van. Sokszor azt érzem, hogy elvárás a pirosra pingált féknyereg, és a sokküllős felni, pedig az a piros féknyereg elég undorítóan tud kinézni, amikor megkapja az első komolyabb hőhatást a fékről, és bemattul, lehámlik, megég a festék. 

Toora felnik egy 156-os alfán, piros nyereggel. Milyen egyedi...

Voltak azonban különleges felnik, amik tetszettek volna. Pl ilyenek a retro nagyperemes felnik, amik nekem piszkosul bejönnek, de ebből egy komolyabb szett már túllépte volna a keretemet. Prodrive nevű felnicsalád, grafit színben, ami gyönyörű, csak az ára lett volna számomra ismét túl a kereten. Ebből 280-300.000 Ft csak a felni, és akkor még kell rá 4 új gumi, aminek darabja 25.000 Ft-tól indul. Nagy sóhajok, és nehéz elengedések. 

A Prodrive felni. Gyönyörű, de túl volt a keretemen...

Végül felbukkant egy szett különleges felni, ami már nekem is kedvező volt. Egy szett Alfa 147 Collezione felni, 17 colos, ritka, felújított, új Pirelli gumikkal, 180.000 forintért. Bár nem a legolcsóbb megoldás volt, de mégis emellett döntöttem. A felni ritkaságán túl az szólt mellette, hogy ezzel nem kell mászkálni sehová. Ki volt centrírozva, fel volt újítva, rajta volt a gumi, csak felteszem, és kész. Így egy hideg januári éjszakán a budaörsi Meki parkolójában tenyérbe is csaptunk az eladóval, így végre lett 4 szép felnim, és nem kell attól rettegni, hogy felrobban a gumi, vagy széthullik a futóműben valami 20 éve nem gyártott alkatrész a rázás miatt. Amint kisüt a nap egy kicsit, már ki is próbálom. Addig is itt egy kép a végeredményről. Tudom, elférne némi ültetés, és nem is terpeszt akkorát, de biztonságos, gyári, és új. Így, hogy nem szeretném pirosra festeni a fékeket, pont eleget takar, és pont eleget mutat. Úgy cuppant fel az autóra, mint paraszt bácsira a 20 éves gumicsizma. Semmi küzdés, csak a szép végeredmény. Örülünk. 

A férfi ember életében eljönnek bizonyos dolgok, amik a férfi váláshoz elengedhetetlenek. Ezek olyan események, amiket csak egy másik férfi ért meg igazán, mint az első borbély, az első orrszőrnyírás, az első autóvásárlás, az első esztergálás vagy fahasítás, vagy az első CroVa vagy csavarhúzókészlet. Egyszer aztán beérik a férfi abba az életszakaszba is, amikor kell egy jó multiméter. Még ha nem is megszállott villanyhuszár, eljön az az idő, amikor a "probléma felismerése" és az "alkatrész cseréje" közé megérkezik a megfontolt mérés. Már nem dobáljuk csak úgy ki talián szenvedéllyel a feltételezhetően rossz, de valójában még egészen használható részegységeket, pláne nem a komplett rendszereket, ha egy kábelszakadás, vagy  meghibásodott jeladó helyez minket ama nemesebbik szerv rossz végére.

Mérni pedig mérőeszközzel lehet, hosszúságot mérőszalaggal, az időt órával, így az elektronikai eszközöket multiméterrel. Na de pontosan milyet? Amennyi elektronikus eszköz, annyiféle mérőműszer kapható, így tehát a megfelelő szerszám kiválasztását pontos önismeret és igényfelmérés előzi meg, hogy mire is szeretném használni, és mennyire értek hozzá. Jómagam elég alap villanyszerelői tudással rendelkezem, ami nagyjából kimerül abban, hogy ezt a dugót be tudom-e dugni abba az aljzatba, illetve ha világít a fázisceruza, akkor ne taperoljam a kábel szigeteletlen végét. Javarészt autószereléshez kellett egy jó multiméter ami tud akusztikai folytonosságvizsgálatot is. Magyarán amíg sípol, addig jó a kábel, ha már nem sípol, akkor elszakadt valahol.

Volt nekem már multiméterem, egyszerű 1.000-2.000 forintos áruházi darabok, amikkel a legnagyobb baj, hogy nem pontosak. Volt amelyiket kivettem a dobozából, és már meg volt szakadva az egyik mérőkábel. Annál nagyobb szívás pedig nincsen, mint rossz műszerrel mérni, és találgatni, hogy amit mértünk az most jó, vagy sem. Többnyire nem.

Így esett a választársom a Voltcraft VC251TRMS eszközére, ami elsősorban egy oktató eszköz. Egyszerű, mint egy barlangrajz, tudja amire szükségem van, és még azt is kiírja, hogy melyik lyukba dugjam a mérőkábelt. 600V feszültségig használható, így ha a lakásban kell mérnem vele, arra is tökéletesen alkalmas. 

A kijelzője nagy, az összeszerelés kellően masszív. Bírni fogja a koszos kezet, és a féktisztítót a pucoláshoz. A kijelző a négy számjegyű értékeket kijelzi 2000-ig (1,9cm-es méretben), így ezred pontossággal tok mérni, ami több, mint kielégítő. Tudja a TrueRMS mérést, amit valószínű sosem fogok használni de van benne. Hogy mire jó? Inkább belinkelem a leírásból:

A TrueRMS valódi effektívérték mérés lehetővé teszi az aszimetrikus feszültségek és áramok pontos mérését, amik eltérnek a színuszos alapformától. Aszimmetrikus feszültségek a leggyakrabban olyan teljesítményszabályozóknál fordulnak elő, mint a dimmerek, fordulatszám szabályozók, kapcsolás szabályozók, pulzusos töltők vagy elektromos menetszabályozók a modellezésben stb. A hagyományos középértékes mérőműszerek az ilyen speciális mérési feladatoknál nagyon nagy mérési eltéréseket mutathatnak.

A készülék 12.990 Ft-ba került díjmentes 24 órán belüli szállítással a Conrad elektronikai szaküzlet webshopjából. Úgy gondolom, hogy egy jó minőségű, számomra jól használható, alap igényeket kielégítő eszközzel lettem gazdagabb. Nemsokára fel is avatom, hiszen az alfán van bőven mérnivaló, mint például miért nem működik a hátsó ablakfűtés, vagy hová tűnt az egyes fokozat a hűtőventilátorból. 

Mindig is szerettem különcnek lenni, még akkor is, amikor épp a levét ittam. Ez egy olyan dolog, amivé bárki válhat, ha eléggé merész. Hogy szemléltessem, miről is beszélek, egy egyszerű példát hoznék, és ezért lehet, hogy sokan meg fogtok kövezni. Mégpedig, hogy az átlagosság a gyáva emberek luxusa, akik köszönik, inkább a pálya szélén maradnak. Beállni a versenybe, erőltetni, izzadni, küzdeni, na azt köszönik, nem kérik. Ha játszanának, nem lennének sikeresek, mert nem akarják felrakni a tétet a pirosra vagy a feketére, inkább tesznek mindkettőre, és mindig annyit nyernek, hogy annál a pénznél maradjanak, amivel elkezdték a játékot. Nincs kockázat, nincs veszteség, nincs nyereség.

A különcség tehát bátorság, aminek megvan az ára. Vegyük például sokszor cikkeim témájául szolgáló új hobbiautómat, az Alfa Romeot. A szar olasszal járni semmi estre sem logikus. Tisztában vagyok vele, hogy Alfa Romeoval járni költségesebb, mint egy megbízható, német autóval. Jobban kopik, vannak nyűgjei, többet fogyaszt, ugyanakkor jobb vele menni, imádok ránézni. Megfizetem tehát a felárát annak, hogy ilyen autóval járhassak. De miért csinálok ilyet? Miért akarok többet kiadni valamiért, amikor az átlagos olcsóbb? Mert szeretem ezt a feltartott középső ujjat. Szeretem, hogy nem alkuszok meg, hogy keresem a szenvedélyt, még ha az életemmel is fizetek érte. Én vagyok aki kimondja, aki meglépi, aki összehozza, mert többet akar az élettől, mint egy barátok közt epizódot hétköznap esténként. Aki tisztel, ezért tisztel.

Ugyanakkor, aki megvet, ezért vet meg. Mert a különcségem rámutat mások egyszerűségére, és ez sértő. Pedig nem másoknál akarok jobb lenni, csak saját magamnál. Ők azok, akik kárörvendenek, ha a szar, olasz kocsim nem indul be, akik élhetetlennek neveznek, amikor befürdök a szenvedélyes nővel, mert nem a biztonságos egyszerűt választottam, akik azt mondják, hogy úgy kell nekem, amikor kirúgtak egy munkahelyről a nagy pofám miatt. Hát ez a különcködés erkölcsi felára, az emberek megvetése.

Akkor sem lennék más. Talán ha akarnék se tudnék, mert van az a kevés ember, aki felnéz rám, és tudom, hogy miattuk érdemes képviselni a másik oldalt. Előfordul, hogy találok még egy ilyen hülyét, mint én, az pedig diadal nekem, mert egymásra ismerünk a másikban. Ez mi szövetségünk, a nem-átlagosok szektája. Ó kapitány, kapitányom!

Ismét autós témában értekeznék néhány keresetlen gondolat erejéig. Vidám nem lesz, azonban női olvasók kedvéért megpróbálom kevésbé szakmai oldalról megközelíteni az elmúlt hetek eseményeit.

Most, e sorok képernyőre vetése helyett, épp csinálnom kéne az alfát. Féket javítani, vezérlést mókolni, vagy valamit. Olajosnak kéne lennem csukóig, miközben nagy precizitással figyelek arra, hogy bele ne ejtsem azt a csavart az aknába, mert akkor mászhatok le megkeresni. De nem ezt csinálom, mert hogy hideg van. Amikor dél körül ránéztem a hőmérőre, kicsit alábecsültem a -1 fokot. Nem tűnik nagyon hidegnek, az ember jóformán elvan egy vékonyabb pulcsival, kabátban, sapka nélkül, de nem egy műhelyben. Az ember a hőleadást a végtagjain végzi, így a hideg fémek fogdosása után, gyorsan elgémberednek azok az ujjak. A szerelés pedig nem csak fizikai munka. Közben fejben számolok, mérek, leolvasok, tanulmányozok. Elmélyült meditáció ez a javából, aminek a vége a diadal, hogy egy nem működő tárgyból, működő tárgy lesz a kezem munkája által. Ez a diadal még várat magára...

Szerencsére nekem nem borítja vastag olajsár a vezérlést, mint ezen a fotón. Ez nem az én kocsim, csak illusztráció, hogy lehetne sokkal rosszabb is.

Reggel a költségvetést néztem át, és azt hiszem, ismét sikerült egy-két ráncot begyűjtenem a homlokomra. Ha dohányoznék, valószínű a gondterheltség mértékét az engem beborító dohányfüst felhő jelezné hűen. Mikor megvettem a kocsit, tudtam, hogy lesz vele dolog. Nagyvonalú 500.000 Ft-t írtam be a fejemben a helyreállítására, ami elég combos helyrehozási alap. Itt ugye nem teljes restaurálásról van szó, az egy nullával több lenne minimum. Arra gondoltam akkor, hogy ennyi pénzből letudom a kötelező szervizt, lesz bele egy rendes hifi, és egy garnitúra szebb, gyári felni új gumival, hogy fenntartások nélkül simogathassa a szél a tükörre polírozott kasznit. A gondterheltség akkor nehezedett a vállamra, amikor reggel beírtam az excel táblába a hiányzó tételeket. Precízen vezetem a kiadások listáját, mert a számok makacs dolgok. Ha nem írnám rendszeresen, legyinthetnék, hogy ugyan, annyit még biztos nem költöttem rá, pedig de. Az enter lenyomása után pedig ott pislákolt a szumma, hogy 512.515 Ft. Itt tartok most, és az autó még nem jár. Nem hogy nem jár, a kulcsot sem lehet elfordítani. Már csak az a kérdés, hogyan csináltam egy amúgy működő autóból egy nem működőt ilyen k*rva sok pénzért?

Végül is, a kötelező szerviznél akadtam el, amit már meg is írtam ezelőtt. A saját precizitásom az ellenségem, mert nekem jó kell legyen, amit megjavítok. Közel gyári, de inkább jobb. A két vezérműtengelyt viszonylag olcsón sikerült beszerezni, habár a 2 tengely, a 16 új hidrotőke, az új variátor, valamint a vezérlés szett a hozzá szükséges célszerszámmal együtt elvitte a költségvetés felét, és ez csak a motor vezérlése. Még várok néhány apróságot. Szimeringek, egyedi csavarok, miegymás. Mindig találni egy szimeringet, ahol gyöngyözik egy kis olajpára. Tulajdonképpen, már mindent is megvettem, csak be kéne építeni, de nem tudom, mert hideg van. És ez bosszant. Amikor majd dolgozni kell, akkor persze lesz 10 fok!

Szóval most nagyon kéne egy egyenletesen felhördülő motorindítás a lelkemnek, mert kezdek egy kicsit megcsömörleni. Annyi munka után még mindig nem tudom behajtásra állítani a CroVa kulcs pöckét, pedig már nagyon élném. Így hát most felmelegedésért imádkozom, és azért, hogy ne találjak egy újabb tömítést, ami nem tömít, mert akkor megint várhatok az alkatrészre, és addig a többi alkatrész is vár, mert azok csak utána jönnek. Sebaj, megvettem már az első fékekhez az új tárcsákat és betéteket, ha mégis így lenne. Addig is épül/szépül más.

Ja, a hűtő szivárgásait megszüntettem, egy új hűtő, új vízpumpa és új termosztát által, szóval csak szolidan a fél hűtőrendszer cseréjével. De legalább nincs tócsa a kocsi alatt! Buksisimi nekem!

Mindenki nyugodjon meg, előjött egy (nem kicsi) hiba az alfán. Azt ugye már megírtam nektek, hogy egy sport coupé fenntartása bizony nem kétfillér, és hogy az előző tulajdonos (illetve egy bármilyen átlag autós) fillércsiszoló képességeiről ismét tanúbizonyságot nyerhessünk, az alábbi kedves kis esettanulmánnyal örvendeztetett meg a legújabb hobbiautóm. Lassan úgy érzem, hogy ez már nem restaurálás, hanem leletmentés.

Használt autó vásárlásánál mindenki tudja (ugye???), hogy le kell cserélni az olajat, szűrőket, valamint a hosszbordás szíjat a motorban. Illetve ha szíjhajtásos a motor vezérlése, akkor azt a szíjat is, az összes feszítő és vezető görgőjével együtt. Mivel olajat és szűrőket már cseréltem, így a vezérműszíj cseréje még hátra volt.

Nem szeretném nagyon messziről indítani ezt a cikket, így mindenki zárkózzon fel, hogy pontosan mit is csinál a vezérműszíj. Ide is szúrok egy videót, amit a Dayco készített az "Elfelejtett szíj" névvel. Vannak benne ilyen érdekes mondatok, mint "ha elszakad a szíj, az nem jó" és társai, de a laikusoknak alapvetően jó.

Az alfa motorja tulajdonképpen az ősidők óta gyártott kétezres twin spark motornak a továbbfejlesztett változata, az úgynevezett 2.0 JTS, ami alapjában véve megegyezik az elődjével. A vezérléscsere is hasonlóan működik, ha nincs fennakadás, nem is nagy dráma megcsinálni, viszont kicsit magasabb költségekkel jár, mint pl egy VW motorjáé. Szükségeltetik ugyanis két vezérműtengely-rögzítő profil, ami a két tengelyünket a szíjcsere idejéig fix pozícióban tartja, máskülönben elmászna a helyéről. Jobb helyeken egy stifttel lehet rögzíteni a vezérlést egy 8-as csavar képében, itt mart profilokat vagy megvásároljuk (ahogy én is tettem), vagy kölcsönkérjük egy havertól, ha van olyan hülye, hogy odaadja. Ezt követően a mindenféle burkolatok lebontása után cseréljük a szíjat és görgőit, de ezzel most nem foglalkozunk.

Történt ugyanis, hogy levéve a vezérműtengelyek fedelét, feltűnt, hogy mint ha eltérések lennének a tengely bülykei között. Gyorsan fogtam egy tolómérőt, és végigmértem az összes bütyök méreteit, majd a következő értékeket kaptam:

(a motor képe csak illusztráció) 

Jól látszik a képen a két vezérműtengely, a szíj, illetve a két rögzítőprofil. A bütykök fölé írtam a mért értékeket milliméterben. Ezeknek kvázi azonosnak kéne lenni, ettől függ ugyanis, hogy mekkorát nyit a szelep. Ha feltételezzük, hogy 46mm a normál vastagság, akkor a legdurvább 41,2mm-es értéknél kvázi ki sem nyit a szelep. Ennek következtében kevesebb levegőt tud beszívni a motor, romlik az égés hatásfoka, csökkenő motorteljesítmény, és hangos zakatolás jelzi a hibát. Azonban rejtély volt számomra, hogy miért kopott meg az egyik bütyök jobban, míg a másik kevésbé, mert olyan nincs hogy az egyik kap olajat, a mellette levő pedig nem. 

kiszedett állapotban a két tengely (csak illusztráció)

Hosszas kutakodás után kikristályosodott előttem, hogy az ledugult/elromlott/kitámasztott hidrotőke okozhat ilyen tüneteket. A hidrotőke a szelep és a tengely bütyke közötti kis henger, amit azért találtak ki a mérnökök, hogy csendesebb legyen a motor, és mindig fix legyen a szelephézag (amekkorát nyit a szelep). Ezek a kis korongok olajjal töltődnek, és az évek során bizony elfáradnak, és cserélni kell őket. Jelzi a cseréjük esedékességét a hidegen zakatoló motor. Ezt a nép általában hígabb motorolajjal szokta orvosolni, amivel csak rontanak a helyzeten a csökkenő kenőképességek miatt. Ha nem cserélik időben, hanem jóindulatúan járnak vele tovább, akkor (mint nálam is) a nagyobb ellenállás miatt a vezérműtengely egyszerűen elkopik. 

A számla tehát:

A vezérlés szett már megvan, ez a vezérlésmódosítóval és a profilokkal kb 130.000 Ft volt.

16 db új hidrotőke, ezt kellett volna az előző tulajnak cserélnie. Magyarországon 9500 Ft/db, ebayről beszerezhető 35.000 forintért az összes

A két tengely cserés, felújítani nem lehet. Ha újat vennék, akkor csak külföldön kapnék, és kb 120.000 Ft darabja. Bontott is létezik, az egy nullával kevesebb, de meg kell nézni, hogy mennyire kopott. Valószínű bontott lesz, ha találok jót. A hengerfej teljes felújítását talán megússzuk.

Ez egy olyan hiba, amit a vásárlás előtt nehezen lehet kideríteni. Talán műszeres vizsgálattal tudnak rá utalni a szakműhelyben, de a többség 10 éves autójában ott van ez a hiba, minimum kezdődő formában. El lehet kerülni, ha az autó új korától 10.000 kilométerenként le van cserélve az olaj és a szűrő, és mindig figyelünk arra, hogy az olaj szintje a maximumon legyen. Ebben az esetben az előző tulajdonosok nem figyeltek rá. Továbbra is vallom, hogy nincs rossz autó, csak gondatlan és hanyag tulajdonos.

30 nap van karácsonyig. Ugye milyen durva ebbe belegondolni? Persze, tudhatnám, hiszen az áruházak polcait két hónapja húzza a karácsonyi dekorációk, édességek, és reménybeli ajándékok súlya. Valahogy idén nem hatott meg, és az az igazság, hogy már évekkel ezelőtt észrevettem magamon, hogy egyre kevésbé hat meg. Már rá se kattintok egy rendes black fridayes akcióra, sőt, pár órával ezelőtt azon agyaltam, hogy lehet, hogy idén először fát sem hozok. Minek?

Két dolog nyomasztott igazán az utóbbi hetekben ehelyett. Az egyik, hogy mennyivel bővül még az alfára fordítandó összegek listája, és a másik, hogy mennyit kell még dolgoznom ezért a pénzért. Rohadt nyomasztó dolog a pénzügyeken gondolkodni, függetlenül attól, hogy azon most a hobbid, vagy a megélhetésed múlik-e. Na jó, talán az utóbbi egyel nyomasztóbb. Beszélgettem egy barátommal a napokban, hogy nagyon mennek az évek. Már van pár éve, hogy ide vésem a sorokat, hogy keresem azt a boldogságnak nevezett valamit. Kilenc éve kezdtem el a teherautó jogosítványt, amit B tervnek szántam, aztán már 9 éve annak, hogy nem tudok tőle szabadulni. Évek teltek el azóta, hogy az igaz szerelmet elengedtem, és azóta sem találom. Ráncot gyűr az idő a szemem sarkába, és csak abból tudom, hogy telik az idő - a karácsony közelségén kívül - hogy egyre kevésbé férnek el a fürdőszobában az időt visszatekerő/elfedő/elterelő kemikáliák. Szóval beszélgettünk erről a rohanó időről, és találgattuk az okát. Végül arra jutottam, hogy azért, mert egyre kevesebb emlékezetes pillanat van az életünkben. Hogyne, sokaknak lett családja, és minden nap ajándék, nyilván, ugyanakkor mindenki hajtja a szekerét. Minden nap nyomja a pénzcsináló gépet, alszik, majd kezdi elölről. Bezzeg 10 éve még nem volt két ugyanolyan nap! Minden másnapra jutott egy legendás történés, hol egy buli, egy beszélgetés, hol pedig egy hülye poén formájában. Ma meg próbálnál meginni két sörnél többet, másnap már nem rontanál el sok mindent. 

Na szóval így. Valahogy lassítani kéne. Nem csak előre nézni, hanem egy kicsit magunk köré is, hogy hol vannak a többiek? Csak már annyira begörcsölt a nyakunk a sok előrenézéstől, proaktivitástól, és még ki tudja minden maszlagtól, amit a munkahelyeken elő kell adni, hogy nem megy. Valahol olvastam még 20 éve, hogy "álljon meg a világ, ki akarok szállni!". Akkor nem értettem, most már én mondom. 

Ki akarok szállni...

Mindig szerettem ünnepelni, de azt sosem tudtam kezelni, ha engem ünnepelnek. A névnap nem is nagy dolog, talán csak nekem egy kicsit többet jelent, mint a születésnap. Az életemnek egy boldogabb szakaszában még a névnapot ültük a barátokkal, a születésnap pedig a közeli barátoké és a családé volt. Talán praktikus okokból, hiszen a névnap benne volt a naptárban, a születésnapot pedig kevesen tudták. Ma már másképp van, a Facebook szól a szülinap végett, a naptárat pedig kevesen böngészik naponta. 

Talán van még egy okom, hogy jobban szeressem a névnapot. Mégpedig azért, mert ilyenkor nem öregszem, papíron. Csak örülök, hogy vagyok. A születésnapot pedig csak a gyerekek várják, a felnőttek már csak sunnyognak.

Mennyi szép névnapot megültünk egyetemista koromban! Persze, nem csak miattam, hiszen a kedvenc kocsmárosunkat is köszöntöttük ilyenkor, Imrebácsit pedig mindenki szerette (és szereti a mai napig is). Mégis, jó érzés volt, hogy egy kicsit engem is köszöntenek ilyenkor. Hiányzik az a fajta gondtalan élet. 

Volt idő aztán, hogy kerültem az embereket ilyenkor, legalább is a távolabbi ismerősöket. Mindenkinek megvan a munkahelyi köszöntés, ami elkerülhetetlen, és számomra csak valami kínos szorongást hoz, hogy azok mosolyognak rám, akik az év további 364 napjában inkább leköpnének. Nem ismernek, fogalmuk sincs mit szeretek, ráadásul látom rajtuk, hogy nekik is kellemetlen ez az egész. Essünk túl rajta gyorsan, mindenkinek jobb így. Vagy ha tudtam, szabadságra mentem inkább, jó hosszúra. Talán nem tettem volna, ha tudom, hogy életem legnagyobb küzdelme az elmagányosodás ellen fog menni. Idén sem kerítettem nagy feneket a névnapnak. De jó nap volt, alfáztam sokat. A műhelyből hazafelé menet pedig még anyámat is visszahívtam. 

Ma pedig át kellett mennem Tatára elintézni egy ügyet, hazafelé pedig pont a kedvenc cukrászdám mellett mentem volna el. Közben eszembe jutott, hogy jó rég nem voltam ott, végül is miért ne? Így ma még sütiztem, is amiről pedig mindenki tudja, hogy egy falatnyi boldogság :) A tanulság talán annyi, hogy meg kell ülni minden ünnepet, amit lehet. Épp elég jut a szürke hétköznapokból így is, törjük meg hát néha.