Heti pozitív (2019.08.03)

2019/08/03. - írta: GTV1986

Szoktam mondani az ismerősöknek, hogy minden napot úgy érdemes lezárni, hogy legalább egy pozitív dolgot fel tudjanak idézni, ami aznap történt. Engem meg amúgy is ekéznek, hogy írhatnék a jó dolgokról is, nem mindig csak arról, ha havária van. Tehát íme, az eheti pozitív dolgok, amik történtek velem: 

 

A hétfő mindjárt jól indult, mert a rossz idő ellenére sikerült elmennem autót nézni, és végül venni is. Erről született a Cuore Sportivo című blogbejegyzés is. Ugyan majd csak szeptemberben tudom átvenni a honosítás hosszadalmas folyamata miatt, de elkezdődött valami izgalom az autós életemben, ami már rég nem volt.

Kedden bringázni voltam egy ismerősömmel, és ismét igen jót beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Szóval ez a nap duplán jó volt, mert bringa is volt, meg kommunikáció is entellektüel módra. 

Szerdán tettünk egy újabb lépést a közösségszervezős kezdeményezés irányába. Ellátogattam Budapestre a HaverVagy Klikkmentes bulijára, ami nagyon jól sikerült. Kedves, normális embereket ismertem meg, akiket akár barátomnak is elfogadnék. Mindenképpen adaptálni fogjuk ezt a rendezvényt, amikor idén ősszel elindul a HaverVagy kezdeményezés Tatán is :) Már nagyon várom, izgalmas lesz! Itt olvashattok a HaverVagy 10 éves jubileumáról egy cikket

A csütörtök elég felejthető nap volt, de elmentem megint csak bringázni. Szép idő is volt hozzá.

Pénteken a barátaimmal találkoztam, jót beszélgettünk. Némi alkohol is elfogyott :) A barátoknak viszont mindig örülök, és külön felemelő érzés, hogy vannak nekem!

Szombaton, azaz ma pedig délután átwaxoltam a kocsimat a kiváló Autoglym Super Resin Polish-sal. Ezt most próbáltam ki először, és attól különleges, hogy amellett, hogy waxol, enyhén csiszolja is a felületet, tehát a seprűkarcokat eltünteti. Egész szép lett, de ami a waxolást illeti, maradok a carnauba viasznál, eddig az a legjobb. Továbbá bringáztam 10 km-t bemelegítésnek, majd közvetlenül utána elmentem futni is. Életemben először sikerült lefutni 5km-t, amire most nagyon büszke vagyok. Tulajdonképpen úgy érzem, hogy ezzel a 135-155 közötti pulzussal ki tudnék futni a világból. Szeretek sportolni, nem csak a fizikai kondícióm javításáért, hanem mert segít levezetni a feszültséget, ellazulni, kiszellőztetni a méreggel teli gondolatokat. Jól esett.

Vasárnap pedig ha minden igaz Győrbe megyek ebédre egy barátomhoz, amit nem különben nagyon várok. Ritkán találkozunk, így mindig van miről beszélni.

Innen nézve egész jó hetem volt. És nektek mi volt pozitív a héten? Kommentben várom a hozzászólásokat itt vagy Facebookon :) 

Szólj hozzá!

Garmin 5X Plus Sapphire teszt - elit sportóra elit sportokhoz

2018/10/06. - írta: GTV1986

Azt hiszem lógok már pár cikkel, amik egy ideje a fejemben vannak, viszont a munka, magánélet és sok egyéb kifogás miatt csak most kezdek hozzá, és mindjárt egy tesztelés következik. Na jó, valójában a szabadság, és egy kezdődő torokgyulladás is kellett ahhoz, hogy leüljek írni. Jöjjön hát az elkerülhetetlen!

 

garmin-fenix5x-plus-pulseox_thumb.jpg

 

Tehát a Garmin 5X Plus Sapphire Edition a neve annak a több szempontból zavarbaejtő kütyünek, amiről most szó lesz. Szomorú sorsra jutott a szívemhez nőtt Polar V800, így mindenképpen kellett (sic!) egy új sportóra a helyére, ami hosszasnak tűnő, de valójában csekély ideig (2 nap) tartó őrlődés és keresgélés után ez az óra lett. Most ne menjünk abba bele, hogy úgy egyébként az edzéshez, a mindennapokhoz, az életbenmaradáshoz, vagy bármihez az életben van-e szükségünk okosórára vagy sportórára, hiszen nyilvánvalóan nincs, de megvesszük, mert kell, mert hittünk a marketingnek, és mert sokkal nyugodtabban hajtjuk álomra a fejünket, ha tudjuk, hogy ma is megtettünk 7000 lépést, és megmásztunk 10 emeletet.

A Garmin név a többség számára ismerősen cseng, főleg navigációiról ismert a gyártó. Nem is gondolnánk mennyi mindent gyárt még ezen kívül. Foglalkoznak kiegészítőkkel sportoláshoz, autózáshoz, hajózáshoz és repüléshez külön-külön. Kamerák, szenzorok, amit csak akarunk. Valljuk be, méréstechnikában kimagasló, amit csinálnak.

A csúcskategóriás sportóráit a Fénix névvel látta el. Jelenleg a 4. generációnál tart, amit fénix 5-nek hívnak. Létezik belőle 5S kisebb kijelzővel (42mm) a női csuklókra, 5-ös alapmodell közepes képernyővel (45mm) és az 5X, ami a legnagyobb képernyőt kapta (51mm), valamint pulzoximétert, és egy teljes értékű offline világtérképet is tartalmaz. Ezeknek a javított kiadása a Plus nevet kapta, ami az 5X Plus esetében nagyobb akkumulátort (300mAh-ról 480mAh-ra), több memóriát (12Gb-ről 16-ra), GarminPay szolgáltatást, Bluetooth Smart kompatibilitást (!!!), GALILEO műholdra csatlakozást valamint közel 500 zeneszám feltöltését jelenti a sima 5X-hez képest. És persze 48 darab pisztolyorrú mátyással kerül többe, mint az előd. 

Hosszas elemzés után tehát az fénix 5X Plus Sapphire egy javított kiadású, zafírkristály (karcálló) üveggel szerelt sportóra. Lássuk mit tud.

Külsőségek

 

Egyszerű, szürke, szabályos kockára emlékeztető dobozban érkezik, amin szerepel az óra képe, valamint az a rengeteg tulajdonság, amit az óra tud. A dobozban az órát találjuk, egy adatkábelt, valamint egy 170 oldalas használati útmutatót. Masszív tárgy, de túzottan nehéznek nem mondanám (96g). A széria gumi szíj kellemes tapintású, de nekem egy kicsit úgy tűnik, hogy inkább fancy, mint strapabíró. Ezt valószínű a Garminnál is így gondolták, mivel QuickFit szíjak szerszám nélkül, könnyen cserélhetőek. Garminéknál egy szíj kb 15.000 forintért lehet a miénk, de az ebay-ről már 3000-ért is beszerezhető egy szép új darab. 

Az óra alján található a pulzus és véroxigénszint szenzorok. Elsősorban ez találkozik a bőrünkel, mivel a szenzorerdő a síkból enyhén kiemelkedik. 

Az óránk nem érintőképernyős, így az eltéveszthetetlen gombokkal tudunk navigálni a menüben. Valószínű ennek a featurenek a kihagyásával tudjuk elérni a kb 20 nap üzemidőt, ami edzés közben, folyamatos GPS használat mellett 13 órára csökken. A kijelző transreflective memory-in-pixel (MIP), 240x240 pixelt tud. A mai OLED képernyőkhoz szokott szemnek elég snassz lesz a látvány. Aki csodás színeket, érintős OLED képernyőt szeretne, az vegyen Apple Watchot, ne egy ilyen sportórát, amit arra terveztek, hogy társad legyen a világban, bárhová is mész. 

 

De mi van belül?

 

Őszintén szólva az óra minden funkciójáról születhetne egy cikk, de igyekszem lényegretörő lenni. A fénix órasorozat elsősorban túrázókra van szabva, de természetesen kiszolgál minden más sportágat is. Olyan funkciókról nem ejtek szót, ami szinte mindegyik sportórában is benne van, mint az iránytű, vagy a magasságmérés, mert természetesen ezeket ez az óra is hibátlanul tudja. Felcsattintjuk az órát a csuklónkra és már indulhatunk is.

A térkép a legfontosabb előnye ennek a kivitelnek a sima fénix 5-höz képest. A TOPO térképek nagyon hasznosak lehetnek sportolás során. A felkarra szíjazott tepsi telefonokat elfelejthetjük. Légy a világ végén, vagy csak a környék felfedezéséhez indítsd el a navigációt. Létezik Track Me funkció, hogy a gondtalan csatangolást eltévedés nélkül megússzuk. Futás vagy kerékpározás esetén a Trendline Popularity Routing segít nekünk. Kiválasztjuk, hogy mennyit szerenénk futni, és hogy milyen irányban, és a navigáció megtervez nekünk lehetséges útvonalakat. Kiválasztjuk a legszimpatikusabbat, és már lehet is falni a kilométereket. Sosem lesz egyhangú az útvonal. Mondhatnánk, hogy ott a Google Maps a telefonunkon, de aki túrázik, az tudhatja, hogy milyen jó, amikor nincsen térerő, normális mobilnet, vagy lemerülőben van a telefon.

A csuklón mérő pulzoximéter érzékelővel figyelmeztet a véroxigénszint veszélyes csökkenésére - rendkívül hasznos, ha magashegyi körülmények között szeretnénk túrázni. Jellemzően nem Magyarországon. Ellenben ha már elmegyünk a Tátrába, vagy az Alpokba csatangolni, igen hasznos lesz. 

A GarminPay jelenleg magyarországon nem elérhető. Ez azt tudná, hogy társítjuk a bankkártyánkat, így pénztárca nélkül is tudunk érintéssel vásárolni. Sajnos kicsiny banánköztársaságunkban még a telefonnal, sőt, bankkártyával fizetés is luxusnak számít bizonyos helyeken. De azért képzeljük el, hogy elmentünk futni és a szembe jövő büfében innánk egy ásványvizet, amit az óra érintésével tudnánk is fizetni. Ugye szép gondolat? 

A tárolt zenék és a vezérlés ismét a telefon nélküli sportolást hivatott segíteni. Elég egyszerűen működik, rátöltjük az órára kedvenc zenéinket, és egy összekapcsolt bluetotth fülessel már hallgathatjuk is. Ha nincs bluetooth fülesünk, akkor az óra tudja vezérelni a telefonon elindított zenelejátszót is, nem kell hozzá előbányászni futás közben a telefont. 

Az óra természetesen tudja az okos értesítéseket is. Ha összekapcsoltuk bluetoothon az okostelónkat vele, minden értesítést megkapunk az órára is. Hatalmas feature, hogy van az órán is ne zavarj mód, ami alvás közben hasznos. Engem az őrületbe kergetett a V800-nál, hogy ha a telefont lenémítom éjszakára, akkor az óra attól még minden Facebook értesítésnél rezgeti a csuklómat, akár hajnal 3-kor is. Ezt automatára is be lehet állítani, tehát amikor az óra érzékeli, hogy elaludtál, akkor automatikusan kikapcsolja az értesítéseket. 

Az óra támogatja a Bluetooth Smart és az ANT+ kiegészítőket is, így a régi vagy más gyártótól származó szenzorainkat is gond nélkül kezeli az óra. Nekem a Polar senzorokkal tökéletesen együttműködik.

Fejlett alváselemzéssel rendelkezik az 5X Plus. Nem csak azt mutatja meg, hogy hány órát aludtunk, és eközben hányszor mentünk ki a WC-re, hanem azt is, hogy épp az alvás melyik fázisában voltunk. Az alvási statisztikák között szerepel az alvás összideje, az alvási szintek és az alvás közbeni mozgás mértéke. A szundítások nem kerülnek rögzítésre az alvási statisztikákban. Egyből tudni fogjuk, hogy 8-10 óra alvás után miért ébredtünk úgy, mint ha le sem feküdtünk volna. A problémánkat nyilván nem oldja meg az óra, ami az alvászavarokat okozza, de legalább tudjuk, hogy mennyire súlyos, vagy hogy egyáltalán van. 

Az óra méri a stressz szintet is. A készülék az általános stressz-szint megállapításához elemzi az inaktív állapotban észlelt pulzusszám-változást. Az edzés, a fizikai tevékenységek, az alvás, a táplálkozás és a mindennapi stressz mind hatással van a stressz-szintre. A stressz-szint skálája 0 és 100 között mozog – 0-25-ig nyugalmi állapotról, 26-50-ig alacsony stressz-szintről, 51-75-ig közepes stressz-szintről, és 76-100-ig magas stressz-szintről beszélünk. Stressz-szintjének ismeretében könnyebben felismerhetjük a napunk során bekövetkező stresszesebb pillanatokat. Amennyit eddig teszteltem, nem kell ahhoz idegesnek lenni, hogy stresszesek legyünk. Az óra tartalmaz olyan applikációt, amelyet elindítva légzésgyakorlatokkal segít az ellazulásban.

A barométer funkció mutatja nekünk a légnyomás különbségeket, és viharjelző funkció is van benne. Ha edzés közben jelez, lehet hogy ideje hazafelé venni az irányt, vagy keresni egy védett helyet. 

Sportolás közben minden paraméter a legapróbb dolgokig testreszabható. Kezdve azzal, hogy a mit látunk futás közben a képernyőn, hogy milyen fényerővel és mennyi ideig világítson a kijelző, ha ránézünk. Be tudjuk állítani, hogy bizonyos pulzusszámnál a kellemes női hang bemondja a fülünkbe az adott értéket, és már tudjuk is hogy vissza kéne venni (vagy bele kéne húzni). De a sportban az igazi extrája nem is ez, hanem az, hogy olyan sportokat is kiemelten támogat, amiket halandó emberek aligha végeznek. Megnézte már valaki mibe kerül manapság golfozni? Egy teljes méréssorozat van például a golfra, síelésre, vagy az evezésre. Külön kiadású 5X Plus órák vannak vitorlásoknak, vagy pilótáknak

A mindennapi aktivitásmérés során a Garmin továbbmegy annál, mint hogy tegyél meg egy nap X lépést. Ezen felül minden nap meg kell másznád 10 emeletet, minden héten sportolnod kell X percet. Ezeket az értékeket mindig változtatja is a program. Mindig egy kicsit többet vár el, az előző naphoz képest. Ha nem volt időd a héten edzeni, akkor pedig lejjebb viszi a követelményeket. 

garmin_ertesites.png

Az óra kinézete teljes mértékben testreszabható. A ConnectIQ áruházból szerezhetünk be hozzá új számlapokat, és új applikációkat. Ma például letöltöttem hozzá a Spotify vezérlőt, így majd óráról is tudom váltogatni a zenét, miközben bringázok. Nem kell megállni, telefon előbányászni, stb. 

 

Összegzés

 

Beszéljünk a pénzről. Ez az óra ma 279.900 forintba kerül a Zerge webshopban. Mikor ezt meglátjuk konkrétan berosálunk, és miután pelenkát cseréltünk, megértjük miért is kerül ez ennyibe. A leírásból láthatjuk, hogy akiknek ez az óra készült, azok mondjuk golfoznak, nyáron szeretnek vitorlázni, és munka után elmennek sportrepülőzni egy pár órát. Üzleti tárgyalásra felcsattintják az elegáns bűr szíjat, hétvégén a raftingoláshoz meg mondjuk egy kék gumiszíjat. Ez az óra azoknak van, akiknek nincs kedvük szívni. Nincs küzdés, ha napokig nem tudom tölteni, sem akkor, ha otthon maradt a telefonom. Nincs küzdés, ha gyorsan kell egy navigáció, sem akkor ha üzleti megbeszélésre kell menni, és outfitet kell váltani. Ez az óra a non-plus-ultra az okosórák között, és aki a fenti dolgokat rendszeresen űzi, annak zsebpénz lesz ezt a kettőnyolcvanat kidurrantani egy álmos szombat délután a boltban. A világ ilyen, és az elitet is ki kell szolgálni.

+1 Nekem miért kell egy ilyen óra?

 

Aki idáig elolvasta a cikket, az most már azt is megtudhatja, hogy én miért veszek magamnak egy ilyen órát. Egyrészt a V800 letérdelése (elkótyavetyélése) után nem találtam a Polar kínálatában olyan órát, ami jobb, mint a V800. A Garmin megvásárlása után egy héttel megjelent a Polar Vantage V, és inkább azt vettem volna, de mindegy is. A légyeg, hogy megtehettem most épp, hogy áldozok erre ennyit, és ez nyilván elengedhetetlen hozzá. Lehet ezért utálni, de mások megveszik félmillióért a legújabb iPhonet, vagy a 1 mihályért a legújabb MacBook Prot, esetleg új tévét három kiloért. Mindenki áldoz valamire, én erre. Az ok, amiért pont ezt az az, hogy minden egyes okosóra tesztben ezt az órát hozzák összehasonlításnak, ez az etalon. Ennek a legjobb a GPS-e, a pulzusmérője, az elemzése. Továbbá a túrázást és a biciklizést szeretném komolyabb szintre fejleszteni a következő években, és ámbár most még kb 10%-t használom ki ennek a remek terméknek, de valószínű jobban elmerülök a képességeiben, ha már komolyabb terepeken túrázhatok. 

 

Végül itt egy hosszú angol nyelvű teszt egy Garmin Fenix 5X képességeiről túrázás közben:

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása