HRV - Szívfrekvencia-variabilitás, érthetően

2019/06/24. - írta: GTV1986

Ha sportolsz, vagy igyekszel aktívan élni, akkor hasznos lesz ez a cikk. Amúgy meg erősen réteg téma, és nem is biztos, hogy elsőre világos lesz, hogy melyik érték mire is jó. Megpróbálok rendet tenni a fejekben.

Először is, azért kellett nekem beleásnom magam ebbe a kiváló témába, mert a kisebb polgári vagyonért megvásárolt Garmin sportórám nem képes kiírni normálisan a regenerációt, amikor kíváncsi vagyok rá. Azaz de, közvetlenül futás után. Bocs, akkor pont arra koncentráltam, hogy ne haljak meg... De amikor érzem, hogy ez nem sült el a legjobban, és kéne tudom, hogy hány napig leszek hadirokkant, na akkor aztán kereshetem ezt az információt az órában. Köszi Garmin, cuki vagy! A Polar bezzeg kiírja, és elég pontosan. Na, ennyit a vekengésről.

A regenerációról talán már beszéltünk. Ez az az időszak, amit sportolás után pihenéssel töltesz el. A szervezet ilyenkor piheni ki a sportolás során elszenvedett stresszt, tölti vissza a tápanyag raktárait és építi fel az új izomszöveteket. A legtöbb sportóra ad erről valamiféle tájékoztatást, hogy pontosan meddig tart ez a folyamat. Ezt az adatot a szívfrekvencia-variabilitásból (továbbiakban HRV) számolja ki. Ezt egy pulzusmérő övvel és egy okostelefonnal is gyorsan megmérhetjük, majd kapunk egy rakás nyers adatot, amivel egyszerű halandóként nem tudunk kezdeni semmit. A népi interneten pedig nincs egy nyomorult oldal, ahová beüthetnénk ezeket az értékeket, és kiírná, hogy "Édes öcsém, te most nagyon szopóágon vagy!", vagy valami.

De mi is az a HRV konkrétan? 

Köszönhetően a technológiai fejlődésnek számos okoseszközben, így okosórában (pl Apple Watch, Polar, Garmin, Suunto, stb) és okostelefonban is elérhető ez a mérés, amiről senki nem tudja, hogy pontosan micsoda. A mérés a következőképpen zajlik:

- felcsatolod a pulzusmérő övedet (optikai és beépített pulzusmérő nem jó, mert nem pontos! De mérni attól még lehet vele)

- állva és egyenletesen lélegezve elindítod a mérést

- ami 3-5 percen keresztül méri a pulzusodat

- és a végén kiír egy csomó idegen adatot

A HRV (Hearth rate variability) a szívfrekvencia variabilitást jelenti. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a puzuszámunkban nem csak annyi adat van, hogy hányat üt a szív percenként, hanem jóval több is. Ha sokkal kisebb méretekben gondolkodunk, rendeteg adat van még a pulzusban. A HRV konkrétan a szív két leütésének nagyságát, illetve a kettő közötti időt méri mikroszekundumokban. Mivel a szív nem egy metronóm, az az mindig máskor és más nagyságút üt (variability), ezért kapunk egy rakás adatot átlagolva, meg százalékban. A HRV mérés Magyarországon kb olyan, mint a tengert látni, vagy teslát vezetni, azaz hallotunk már róla, hogy valaki csinált ilyet, de alapvetően távoli dolog. Így ne is számítsunk arra, hogy egy mezei háziorvos, pláne a szomszéd segíteni tud megfejteni, hogy mire is jó. Ellenben az USA területén ez egy aranystandard, ami nem tudom mit jelent, de a lényeg, hogy ott komolyan használják. Ennek köszönhetően angolul magunkra tudunk zúdítani egy csomó mérést, tanulmányt, számunkra feleslegesen bonyolult adatot. 

Mire jó?

A HRV a vegetatív idegrendszer állapotát tudja nekünk megmondani. Az autonóm (vegetatív) idegrendszer és a belső elválasztású mirigyek rendszere (endokrin rendszer) szabályozza a szervezet belső környezetét, tehát alapvető szerepük van a homeostasis fenntartásában. A következőkben ismertetjük az autonóm idegrendszer szerkezeti felépítését, kapcsolatait az idegrendszer más részeivel és az endokrin rendszerrel, felsőbb központjainak irányító működéseit (by wikipédia). 

Azért vegetatív, mert te - halandó emberként - a sajátodat nem tudod szabályozni olyan egyszerűen. Ellenben ha tudjuk, hogy milyen állapotban van, akkor tudunk annak megfelelően, edzeni, étkezni, szükség esetén orvost felkeresni.

Jó hír, hogy már szűkül a kör, ugyanis a vegetatív idegrendszernek csak két nagy része van: a szimparikus idegrendszer és a paraszimpatikus idegrendszer.

A szimpatikus idegrendszer: A szimpatikus rendszer funkciója, hogy felkészítse a szervezetet a hirtelen nagyobb terhelések elviselésére. Hatására a szívritmus fokozódik, a bőr és a belek arteriolái összehúzódnak, a vázizmoké kitágulnak, és a vérnyomás emelkedik. A vér eloszlása megváltozik úgy, hogy csökken a bőr és a gyomor-bél rendszer (gastrointestinalis tractus) vérellátása, több vér kerül az agyba, a szívbe és a vázizmokba. Ehhez társul még, hogy a szimpatikus idegek a pupillákat kitágítják; gátolják a hörgők, a belek és a hólyag falának simaizomatát; zárják a záróizmokat (sphinctereket). A szőrszálak fölmerednek és verejtékezés indul meg. A szimpatikus idegrendszer a gerincvelői efferens kirajzásból, két szimpatikus dúcláncból (truncus sympathicus), fontos ágakból, fonatokból és regionális ganglionokból áll (by wikipédia)

A paraszimpatikus idegrendszer: Az autonóm idegrendszer paraszimpatikus részének működése az energia megőrzésére és újratermelésére irányul. A szívritmus csökken, a pupillák összeszűkülnek, a perisztaltika és a mirigyek kiválasztó működése fokozódik, a záróizmok megnyílnak, és a hólyag simaizomzata összehúzódik (by wikipédia)

A két rendszer úgy működik, mint egy inga, vagy az egyik vagy a másik aktívabb. Hétköznapian a szimpatikus idegrendszer felel a stresszért, hogy le tudjunk küzdeni akadályokat az életben. Pl ha sportolunk, küzdünk a munkahelyen, betegek vagyunk, akkor a szervezet ezt a rendszert működteti jobban. Ha pihenünk, jógázunk, regenerálódunk, megtaláljuk a lelki békét és zenmesterek leszünk, akkor pedig a paraszimpatikus idegrendszer dolgozik. 

Na, innentől mindenki el tudja dönteni, hogy saccra melyik működik nála jobban. Nagy tételben mernék fogadni a szimpatikusra. 

Oké, de mi van a számokkal? 

Ha számok konkrét jelentésére vagy kíváncsi, akkor itt egy angol nyelvű oldal, google translate a barátod, keresd ki amire kíváncsi vagy. Egyszerűen felesleges, mert nem tudsz vele mire menni. Viszont, vannak erre kiváló appok, amik megmondják ezeket a számokat is, de még ki is értékelik! Ilyen például a méltán népszerű Elite HRV. Van telefonos applikáció, többféle mérés lehetséges, és ingyenes. 

Természetesen ez is csak akkor működik, ha betartjuk a javaslatokat. Például minden nap mérünk HRV-t, ugyanabban az időpontban, mert egy mérés nem mérés. Ugyanis az érték elemezhetősége egy rakás adattól függ, úgy mint kor, nem, edzettség, kipihentség, éhség, betegség stb. A program néhány nap után szép grafikont rajzol nekünk és kiírja, hogy a szimpatikus, vagy a paraszimpatikus idegrendszerünk aktív-e, és tanácsot is ad, hogyan kéne a másik oldalra billenteni. Sportolóként ez nagyjából annyit jelent, hogy ha szimpatikus túl aktív, akkor tarts pihenőnapot, jógázzál, végezz regenerációs edzést. Ha a paraszimpatikus, akkor pedig ideje felülni a bringára, elmenni futni egyet, vagy lemenni a terembe. Ha túl szélsőséges értékeket kapunk, és nem tudunk rajta változtatni, akkor pedig ideje elballagni a háziorvosunkhoz. A túlzott szimpatikus idegrendszeri aktivitást például okozhatja magas vérnyomás. 

Nagyjából ennyit bírtam kibogozni nektek a témában. Nyilván nem egy orvosi szaklap precizitásával, de talán adtam egy képet arról, hogy miként használd ezt a mérést. Ha van egy jó sportorvosod, háziorvosod, kardiológusod, neurológusod, aki segít ezeknek a méréseknek az elemzésében, akkor külön mákod van. Habár sajnos a mai magyar egészségügyi helyzetben vajmi kevesen vagyunk ilyen szerencsések. Összegezve, mérj HRV-t, előzd meg a bajt, sportolj sokat, és élj egészségesen!

Szólj hozzá!

Garmin 5X Plus Sapphire teszt - elit sportóra elit sportokhoz

2018/10/06. - írta: GTV1986

Azt hiszem lógok már pár cikkel, amik egy ideje a fejemben vannak, viszont a munka, magánélet és sok egyéb kifogás miatt csak most kezdek hozzá, és mindjárt egy tesztelés következik. Na jó, valójában a szabadság, és egy kezdődő torokgyulladás is kellett ahhoz, hogy leüljek írni. Jöjjön hát az elkerülhetetlen!

 

garmin-fenix5x-plus-pulseox_thumb.jpg

 

Tehát a Garmin 5X Plus Sapphire Edition a neve annak a több szempontból zavarbaejtő kütyünek, amiről most szó lesz. Szomorú sorsra jutott a szívemhez nőtt Polar V800, így mindenképpen kellett (sic!) egy új sportóra a helyére, ami hosszasnak tűnő, de valójában csekély ideig (2 nap) tartó őrlődés és keresgélés után ez az óra lett. Most ne menjünk abba bele, hogy úgy egyébként az edzéshez, a mindennapokhoz, az életbenmaradáshoz, vagy bármihez az életben van-e szükségünk okosórára vagy sportórára, hiszen nyilvánvalóan nincs, de megvesszük, mert kell, mert hittünk a marketingnek, és mert sokkal nyugodtabban hajtjuk álomra a fejünket, ha tudjuk, hogy ma is megtettünk 7000 lépést, és megmásztunk 10 emeletet.

A Garmin név a többség számára ismerősen cseng, főleg navigációiról ismert a gyártó. Nem is gondolnánk mennyi mindent gyárt még ezen kívül. Foglalkoznak kiegészítőkkel sportoláshoz, autózáshoz, hajózáshoz és repüléshez külön-külön. Kamerák, szenzorok, amit csak akarunk. Valljuk be, méréstechnikában kimagasló, amit csinálnak.

A csúcskategóriás sportóráit a Fénix névvel látta el. Jelenleg a 4. generációnál tart, amit fénix 5-nek hívnak. Létezik belőle 5S kisebb kijelzővel (42mm) a női csuklókra, 5-ös alapmodell közepes képernyővel (45mm) és az 5X, ami a legnagyobb képernyőt kapta (51mm), valamint pulzoximétert, és egy teljes értékű offline világtérképet is tartalmaz. Ezeknek a javított kiadása a Plus nevet kapta, ami az 5X Plus esetében nagyobb akkumulátort (300mAh-ról 480mAh-ra), több memóriát (12Gb-ről 16-ra), GarminPay szolgáltatást, Bluetooth Smart kompatibilitást (!!!), GALILEO műholdra csatlakozást valamint közel 500 zeneszám feltöltését jelenti a sima 5X-hez képest. És persze 48 darab pisztolyorrú mátyással kerül többe, mint az előd. 

Hosszas elemzés után tehát az fénix 5X Plus Sapphire egy javított kiadású, zafírkristály (karcálló) üveggel szerelt sportóra. Lássuk mit tud.

Külsőségek

 

Egyszerű, szürke, szabályos kockára emlékeztető dobozban érkezik, amin szerepel az óra képe, valamint az a rengeteg tulajdonság, amit az óra tud. A dobozban az órát találjuk, egy adatkábelt, valamint egy 170 oldalas használati útmutatót. Masszív tárgy, de túzottan nehéznek nem mondanám (96g). A széria gumi szíj kellemes tapintású, de nekem egy kicsit úgy tűnik, hogy inkább fancy, mint strapabíró. Ezt valószínű a Garminnál is így gondolták, mivel QuickFit szíjak szerszám nélkül, könnyen cserélhetőek. Garminéknál egy szíj kb 15.000 forintért lehet a miénk, de az ebay-ről már 3000-ért is beszerezhető egy szép új darab. 

Az óra alján található a pulzus és véroxigénszint szenzorok. Elsősorban ez találkozik a bőrünkel, mivel a szenzorerdő a síkból enyhén kiemelkedik. 

Az óránk nem érintőképernyős, így az eltéveszthetetlen gombokkal tudunk navigálni a menüben. Valószínű ennek a featurenek a kihagyásával tudjuk elérni a kb 20 nap üzemidőt, ami edzés közben, folyamatos GPS használat mellett 13 órára csökken. A kijelző transreflective memory-in-pixel (MIP), 240x240 pixelt tud. A mai OLED képernyőkhoz szokott szemnek elég snassz lesz a látvány. Aki csodás színeket, érintős OLED képernyőt szeretne, az vegyen Apple Watchot, ne egy ilyen sportórát, amit arra terveztek, hogy társad legyen a világban, bárhová is mész. 

 

De mi van belül?

 

Őszintén szólva az óra minden funkciójáról születhetne egy cikk, de igyekszem lényegretörő lenni. A fénix órasorozat elsősorban túrázókra van szabva, de természetesen kiszolgál minden más sportágat is. Olyan funkciókról nem ejtek szót, ami szinte mindegyik sportórában is benne van, mint az iránytű, vagy a magasságmérés, mert természetesen ezeket ez az óra is hibátlanul tudja. Felcsattintjuk az órát a csuklónkra és már indulhatunk is.

A térkép a legfontosabb előnye ennek a kivitelnek a sima fénix 5-höz képest. A TOPO térképek nagyon hasznosak lehetnek sportolás során. A felkarra szíjazott tepsi telefonokat elfelejthetjük. Légy a világ végén, vagy csak a környék felfedezéséhez indítsd el a navigációt. Létezik Track Me funkció, hogy a gondtalan csatangolást eltévedés nélkül megússzuk. Futás vagy kerékpározás esetén a Trendline Popularity Routing segít nekünk. Kiválasztjuk, hogy mennyit szerenénk futni, és hogy milyen irányban, és a navigáció megtervez nekünk lehetséges útvonalakat. Kiválasztjuk a legszimpatikusabbat, és már lehet is falni a kilométereket. Sosem lesz egyhangú az útvonal. Mondhatnánk, hogy ott a Google Maps a telefonunkon, de aki túrázik, az tudhatja, hogy milyen jó, amikor nincsen térerő, normális mobilnet, vagy lemerülőben van a telefon.

A csuklón mérő pulzoximéter érzékelővel figyelmeztet a véroxigénszint veszélyes csökkenésére - rendkívül hasznos, ha magashegyi körülmények között szeretnénk túrázni. Jellemzően nem Magyarországon. Ellenben ha már elmegyünk a Tátrába, vagy az Alpokba csatangolni, igen hasznos lesz. 

A GarminPay jelenleg magyarországon nem elérhető. Ez azt tudná, hogy társítjuk a bankkártyánkat, így pénztárca nélkül is tudunk érintéssel vásárolni. Sajnos kicsiny banánköztársaságunkban még a telefonnal, sőt, bankkártyával fizetés is luxusnak számít bizonyos helyeken. De azért képzeljük el, hogy elmentünk futni és a szembe jövő büfében innánk egy ásványvizet, amit az óra érintésével tudnánk is fizetni. Ugye szép gondolat? 

A tárolt zenék és a vezérlés ismét a telefon nélküli sportolást hivatott segíteni. Elég egyszerűen működik, rátöltjük az órára kedvenc zenéinket, és egy összekapcsolt bluetotth fülessel már hallgathatjuk is. Ha nincs bluetooth fülesünk, akkor az óra tudja vezérelni a telefonon elindított zenelejátszót is, nem kell hozzá előbányászni futás közben a telefont. 

Az óra természetesen tudja az okos értesítéseket is. Ha összekapcsoltuk bluetoothon az okostelónkat vele, minden értesítést megkapunk az órára is. Hatalmas feature, hogy van az órán is ne zavarj mód, ami alvás közben hasznos. Engem az őrületbe kergetett a V800-nál, hogy ha a telefont lenémítom éjszakára, akkor az óra attól még minden Facebook értesítésnél rezgeti a csuklómat, akár hajnal 3-kor is. Ezt automatára is be lehet állítani, tehát amikor az óra érzékeli, hogy elaludtál, akkor automatikusan kikapcsolja az értesítéseket. 

Az óra támogatja a Bluetooth Smart és az ANT+ kiegészítőket is, így a régi vagy más gyártótól származó szenzorainkat is gond nélkül kezeli az óra. Nekem a Polar senzorokkal tökéletesen együttműködik.

Fejlett alváselemzéssel rendelkezik az 5X Plus. Nem csak azt mutatja meg, hogy hány órát aludtunk, és eközben hányszor mentünk ki a WC-re, hanem azt is, hogy épp az alvás melyik fázisában voltunk. Az alvási statisztikák között szerepel az alvás összideje, az alvási szintek és az alvás közbeni mozgás mértéke. A szundítások nem kerülnek rögzítésre az alvási statisztikákban. Egyből tudni fogjuk, hogy 8-10 óra alvás után miért ébredtünk úgy, mint ha le sem feküdtünk volna. A problémánkat nyilván nem oldja meg az óra, ami az alvászavarokat okozza, de legalább tudjuk, hogy mennyire súlyos, vagy hogy egyáltalán van. 

Az óra méri a stressz szintet is. A készülék az általános stressz-szint megállapításához elemzi az inaktív állapotban észlelt pulzusszám-változást. Az edzés, a fizikai tevékenységek, az alvás, a táplálkozás és a mindennapi stressz mind hatással van a stressz-szintre. A stressz-szint skálája 0 és 100 között mozog – 0-25-ig nyugalmi állapotról, 26-50-ig alacsony stressz-szintről, 51-75-ig közepes stressz-szintről, és 76-100-ig magas stressz-szintről beszélünk. Stressz-szintjének ismeretében könnyebben felismerhetjük a napunk során bekövetkező stresszesebb pillanatokat. Amennyit eddig teszteltem, nem kell ahhoz idegesnek lenni, hogy stresszesek legyünk. Az óra tartalmaz olyan applikációt, amelyet elindítva légzésgyakorlatokkal segít az ellazulásban.

A barométer funkció mutatja nekünk a légnyomás különbségeket, és viharjelző funkció is van benne. Ha edzés közben jelez, lehet hogy ideje hazafelé venni az irányt, vagy keresni egy védett helyet. 

Sportolás közben minden paraméter a legapróbb dolgokig testreszabható. Kezdve azzal, hogy a mit látunk futás közben a képernyőn, hogy milyen fényerővel és mennyi ideig világítson a kijelző, ha ránézünk. Be tudjuk állítani, hogy bizonyos pulzusszámnál a kellemes női hang bemondja a fülünkbe az adott értéket, és már tudjuk is hogy vissza kéne venni (vagy bele kéne húzni). De a sportban az igazi extrája nem is ez, hanem az, hogy olyan sportokat is kiemelten támogat, amiket halandó emberek aligha végeznek. Megnézte már valaki mibe kerül manapság golfozni? Egy teljes méréssorozat van például a golfra, síelésre, vagy az evezésre. Külön kiadású 5X Plus órák vannak vitorlásoknak, vagy pilótáknak

A mindennapi aktivitásmérés során a Garmin továbbmegy annál, mint hogy tegyél meg egy nap X lépést. Ezen felül minden nap meg kell másznád 10 emeletet, minden héten sportolnod kell X percet. Ezeket az értékeket mindig változtatja is a program. Mindig egy kicsit többet vár el, az előző naphoz képest. Ha nem volt időd a héten edzeni, akkor pedig lejjebb viszi a követelményeket. 

garmin_ertesites.png

Az óra kinézete teljes mértékben testreszabható. A ConnectIQ áruházból szerezhetünk be hozzá új számlapokat, és új applikációkat. Ma például letöltöttem hozzá a Spotify vezérlőt, így majd óráról is tudom váltogatni a zenét, miközben bringázok. Nem kell megállni, telefon előbányászni, stb. 

 

Összegzés

 

Beszéljünk a pénzről. Ez az óra ma 279.900 forintba kerül a Zerge webshopban. Mikor ezt meglátjuk konkrétan berosálunk, és miután pelenkát cseréltünk, megértjük miért is kerül ez ennyibe. A leírásból láthatjuk, hogy akiknek ez az óra készült, azok mondjuk golfoznak, nyáron szeretnek vitorlázni, és munka után elmennek sportrepülőzni egy pár órát. Üzleti tárgyalásra felcsattintják az elegáns bűr szíjat, hétvégén a raftingoláshoz meg mondjuk egy kék gumiszíjat. Ez az óra azoknak van, akiknek nincs kedvük szívni. Nincs küzdés, ha napokig nem tudom tölteni, sem akkor, ha otthon maradt a telefonom. Nincs küzdés, ha gyorsan kell egy navigáció, sem akkor ha üzleti megbeszélésre kell menni, és outfitet kell váltani. Ez az óra a non-plus-ultra az okosórák között, és aki a fenti dolgokat rendszeresen űzi, annak zsebpénz lesz ezt a kettőnyolcvanat kidurrantani egy álmos szombat délután a boltban. A világ ilyen, és az elitet is ki kell szolgálni.

+1 Nekem miért kell egy ilyen óra?

 

Aki idáig elolvasta a cikket, az most már azt is megtudhatja, hogy én miért veszek magamnak egy ilyen órát. Egyrészt a V800 letérdelése (elkótyavetyélése) után nem találtam a Polar kínálatában olyan órát, ami jobb, mint a V800. A Garmin megvásárlása után egy héttel megjelent a Polar Vantage V, és inkább azt vettem volna, de mindegy is. A légyeg, hogy megtehettem most épp, hogy áldozok erre ennyit, és ez nyilván elengedhetetlen hozzá. Lehet ezért utálni, de mások megveszik félmillióért a legújabb iPhonet, vagy a 1 mihályért a legújabb MacBook Prot, esetleg új tévét három kiloért. Mindenki áldoz valamire, én erre. Az ok, amiért pont ezt az az, hogy minden egyes okosóra tesztben ezt az órát hozzák összehasonlításnak, ez az etalon. Ennek a legjobb a GPS-e, a pulzusmérője, az elemzése. Továbbá a túrázást és a biciklizést szeretném komolyabb szintre fejleszteni a következő években, és ámbár most még kb 10%-t használom ki ennek a remek terméknek, de valószínű jobban elmerülök a képességeiben, ha már komolyabb terepeken túrázhatok. 

 

Végül itt egy hosszú angol nyelvű teszt egy Garmin Fenix 5X képességeiről túrázás közben:

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása