Egyszer írtam egy cikket Az összeomlás mindig néma címmel. Most eszembe is jutott, ahogy azon gondolkodtam, hogy milyen lesz az élet járóbeteg ellátás, mobilitás és vagyonszerzési lehetőségek nélkül.

Napok óta morfondírozom ezen az egészségügy témán, hogy valami nincsen jól. A járvány elején több cikk született arról, hogy egy ilyen vírus kezelése meghaladja az emberi és anyagi erőforrásait a rendszernek. Aztán születtek arról cikkek, hogy megreccsent az egészségügyi rendszer? Nem, mert nem omlott össze, csak a két feladat ellátásából (járvány kezelés és a minden más) csak egy maradt, a járvány kezelése. De mi lesz a minden mással? Most már 1 hónapja vagyunk korlátozva, és - habár bezárva nem - visszavonulva. Akinek volt valamilyen időpontja a szakrendelőkbe, az már biztosan tudja, hogy csak sürgős esetben látják el, tehát ha csak simán beteg, és kivizsgálásra lenne szüksége, az el lett halasztva. Valameddig, ki tudja?! Csak a betegségének nem szóltak. Aztán most már ott tartunk, hogy a fekvőbeteg ellátást is felszámolják. Kidobják a betegeket, akik folyamatos ellátásra vagy rehabilitációra szorulnánk, hogy a hozzátartozó kezdjen velük amit akar, eszköz, tudás és anyagi lehetőségek nélkül. Hogyne, lehet fogadni ápolót otthonra is, csak két dolog nincsen: ápoló személyzet és pénz rá. Tehát kijelenthetjük, hogy járó- és fekvőbeteg ellátásunk nem omlott össze, csak nincsen.

A kereskedőkről is megjelent egy hír, hogy több üzlet nem bírja tovább, hogy zárva kell lennie, mert nem rendelkezik tartalékokkal. Lehetne rájuk mutogatni, hogy miért nem tartalékoltak, amíg lehetett, de aki kicsit is járatos a vadkapitalizmus világában, az tudja, hogy aki nem fordít minden fillért a fejlesztésre, bővítésre, az lemarad a versenyben. Sőt, nem hogy minden pénzét elkölti, de még hiteleket is vesz fel, hogy bővülni tudjon, mert a konkurencia is ezt teszi. Tehát teljesen megértem, hogy ki akarnak - és fognak - nyitni, csak hát az emberek miből fogják megvenni a portékát? Történt ugyanis, hogy többeknek nincsen munkahelye, vagy fizetési nehézségekkel küszködik. A hiteleket és katás járulékokat a kiváltságosoknak ugyan most nem kell fizetni, de a csekkek azért még jönnek, élni kellene a 0 Ft bevételből. Kinyithat hát az üzlet, ahová majd nem mehetünk be, és nem lesz miből vásárolni.

A társadalmi és mentális összeomlásról nem is beszélve. A bezárt emberek csak azért bírják még, mert talán, most már nem sokára vége lesz és minden úgy mehet majd mint régen. Ahol legalább néha ki bírnak mozdulni az emberek, ott talán nincsen annyi súrlódás a családtagok/lakótársak között, na de meddig? Senki nem tud semmit, senki nem felel a feltett kérdésekre. Spekulációk és pletykák vannak, hogy ki lehet-e menni az utcára anélkül, hogy lesne ránk a bokorban egy rendőr. Hozzátenném, én még egy igazoltató rendőrt sem láttam, de ezt tudjuk be a szűr mozgásteremnek.

Szóval mikor omlunk most már tényleg össze? Mikor lesz az, amikor kijelenthetjük hogy valami tönkrement, leépült, elQrták? A kormányunk eddig ügyesen lavírozott a "be kell zárkózni" és a "de azért annyira nem", valamint a "még egy kicsit kell kibírni" retorika között. És ha a megszokott világunk többet nem lesz, akkor hogyan lesz? Tovább kéne lépni.

Nagyjából egy hónapja gyűrűzött be hozzánk az új időszámítás a koronavírussal együtt. Bezárkóztunk, kinyitottunk, sopánkodtunk, felbátorodtunk, tehát lett egy csomó tapasztalat, amit most összefoglalnék, szigorúan szubjektív szempontok alapján. 

Mióta megjelent ez a járvány, a többség statisztikákat nézeget, és számolgatja, hogy mekkora esélye van elkapni a vírust, és aztán mekkora esélye van belehalni. A nálunk egy fokkal előrébb tartó országokban azt látjuk, hogy bár sokan haltak meg, mégis a többség inkább túlélte, megúszta, elkerülte. 

Tehát akkor mitől is félünk pontosan?

Nyilván, senki sem szeretne beteg lenni, pláne nem szeretné senki, ha ló legelne a sírján, mégis azt gondolom, hogy amiben a többség szenvedni fog, az nem a vírus, hanem a saját gondatlansága. Mire is gondolok? Vegyük hát sorra!

Többen fognak szenvedni amiatt, mert nem vigyáztak az egészségükre. Évekig gúnyolódtunk a hobbisportolókon, a diétázókon, aki megpróbált egy kicsit változtatni, és nem az aktuális trendek után menni, amit épp az élelmiszergyártó cégek kitaláltak. A társadalom nagy része véletlenül sem ült volna fel egy biciklire, ment volna el egyet túrázni, próbált volna kicsit tudatosan étkezni. Csak a napi 8 sör és a két pakk tigris szofi, az legyen meg, és egy jó bablevesért az anyjukat eladták. Már nem csak éves, hanem havi, sőt heti privilégium lett a mekibe járás, a gyorsan valami tápot arcba betolás. Normálisan még csak aludni sem kell, hiszen akkor mikor él az ember? A többség a drága okosóráján még sosem indította el egyik sportprofilt sem, csak villantani kell az. Hát, most itt az eredménye! Egy lekukázott immunrendszerrel, és megannyi kisebb betegséggel (amiről talán nem is tudsz) nem csak egy világjárványba lehet belehalni.

Ha azon kapod magad, hogy egy hideg fuvallatra lever az influenza a lábadról, akkor ideje változtatni! 

A változás pedig komoly pénzbe kerül, csakhogy mindenkinek mást jelent a komoly összeg. Az elmúlt években tízből hány ember volt az, aki pénzügyileg, szakmailag képezte magát? A gazdasági fellendülés idején nem csak jobban élni kell tudni, hanem tartalékolni is meg kell tanulni. Hogyne, mióta elszállt az euró, tudjuk, hogy az sem kifizetődő, ha csak gyűjtöd a pénzt. Be kell fektetni, és a kisember hova is fektethetné a pénzét, ha nem leginkább magába? Aki tanult egy új nyelvet, egy új szakmát, szélesítette a látókörét, bővítette a kapcsolati hálóját, új hobbit épített, kreatív volt, az jó eséllyel könnyebben vág bele valami tök új munkába, ha elveszítette az állását. Egy iskolába beiratkozni sosem késő, ahogy spórolni sem az. Ha kicsit akkor kicsit, ha sokat akkor sokat. Ha egy valamit megtanultunk magyarként az az, hogy tíz-húsz évente kihúzzák a biztosnak hitt talajt az ember lába alól.

No meg a #maradjotthon mozgalom, azzal mi van? Hogyne, könnyű elrendelni hogy egy bolt bezárjon, de az embereket a saját lakásukba bebörtönözni már sokkal nehezebb feladat. És egyébként minek is? A többség jó, ha félévente látta a rokonait, meg havonta egyszer találkozott a barátaival, ha voltak neki olyanok. Mindenki robotolt és próbált egyről a kettőre jutni. Ha van még munkahelyed, ahová be kell járni, akkor az nem baj, sőt, de amúgy meg nehogy el merj menni egyet biciklizni vagy sétálni, még akkor sem, ha nem gyűjtesz magad köré senkit! Maradjunk csak otthon összezárva, hogy aztán egymást faljuk fel, ha a vírus vagy az attól való félelem nem tette meg, attól biztos sokkal jobb lesz egy nyugdíjasnak, akit nem is ismerek. Pláne, hogy ha kimegyek az utcára - mert a munkahelyemre pl el kell menni - akkor többnyire csak idős embereket látok az utcán. Ők leszarhatják, de te nem, és meg is tehetik. Hogy miért? Mert egy rendeletet nem csak meghozni kell, hanem be is kell tartatni. Ja kérem, hogy nincs annyi rendőr közel s távol? Akkor én kérek elnézést, hogy foglalkozom a saját egészségemmel.

Összegezve, nem a vírus lesz az, amitől majd összeomlunk. A felelőtlen döntéseink a múltban, a félelem miatti konfliktusok, az az embertelen magatartás, amit a vadkapitalista rendszer elvárt tőlünk, ezek lesznek a valódi okok. Hogy hülyének néztük azt, aki aprópénzért ápolónak, tűoltónak, rendőrnek áll. Hogy a jólétben hozzászoktattunk komplett iparágak dolgozóit a jatthoz (meg a munkáltatójukat az alacsony fizuhoz), amit majd nem fogunk tudni adni, ha nem lesz miből. Hogy hagytuk a fejünkre nőni tékozló politikai és társadalmi eliteket, és legyintettünk, amikor loptak fényes nappal, pártállástól függetlenül. Lehülyéztük azt, aki egymaga kimondta, hogy ez így nem jó és változtatni akart, ahelyett, hogy beálltunk volna mögé. Ezt csináltuk, és még sorolhatnám a végtelenségbe. Hogy egy klasszikusból idézzek, előbb vagy utóbb kikelnek a rohadt tojások, és akkor baj lesz.

Így élünk mi, hát így is fejezzük be.

Mivel mindig megkapom, hogy milyen borúlátó és/vagy depressziós cikkeim vannak, következzen egy fokkal pozitívabb.

Nem lesz hosszú, ellenben velős. Tehát az van, hogy egyre többet mondják, hogy még ha le is cseng a járvány, soha többet nem lesz az élet olyan, mint előtte. Hogy megelőzzük a soron következő járványt, tuti biztos, hogy a járványügyi intézkedések egy része megmarad. A durvábbak, mint pl a kijárási tilalom nyilván nem, de a könnyebben adaptálhatók egy része biztos. Igaz, ezzel is csak elmélyítjük az emberek között már amúgy sem csekély mélységű szakadékot, de hát istenem, mindenki utálja az embereket :D Jöjjön hát a lista, egyszerűen:

- megbecsülés: Több szakma végre visszanyeri méltó becsületét, amit már régen elvesztettek, és mindenki leszart (mentősök, kamionosok, boltosok, stb)

- jobb online szolgáltatások, gyorsabb internet: Örülünk!

- távolságtartás a kasszáknál: Az a paraszt végre nem liheg a nyakamba, és nem tolja rám az aids-es kocsikereket!

- bezacskózott pékáru: Nem fogják a retkes emberek, a retkes kezükkel végignyomkodni az összes kenyeret telibe, hogy melyik a legpuhább, mert a 2 fogukkal csak azt bírják elesztergálni otthon.

- számos irodai szakmában home office: Végre nem kell azt a pöcsfej kollégám/seggfej főnököm idétlen kárörvendő vigyorát néznem egész nap! És nem köcsögöl veled egy pattanásos, zokniszandálos informatikus sem, mert az atomlekorlátozott minimum 10 éves céges hoki gépeden - aminek örüljél! - rá mertél nézni az Instára.

- Turizmus visszaesése: Nem annyira baj, ha nem mész annyit Balira, meg megtanulsz anyáddal főzetni! És az sem baj, ha nem ülsz ki mindegyik lábszagú romkocsma kerthelyiségébe egy smoothie-ra.

- szájmaszkok (főleg paranoiásoknak): Végre kevesebben tüsszentenek le a buszon, kevesebben kenik belém az undoríró retküket! Kevesebb gyökérről kell megtudom mennyire semmilyen szájhigiéniával nem rendelkezik, és nem kell néznem az undorító fogsorukat, miközben azon gondolkodom, ki a tököm hajlandó így smárolni velük?

- Kevesebb kocsi az utakon: Végre nem kell annyit dugóban állnom az enyémmel!

Nagyjából ennyi. Ha te tudsz még mondani pozitív dolgokat, kérlek írd meg kommentben!