Szerelem szombat 20.02.29

2020/02/29. - írta: GTV1986

Ha jól emlékszem, utoljára szilveszterkor írtam az Alfáról. Januárban aztán számos változáson esett át, így most összegyűlt egy nagy adag műszaki tartalom, amit most megírhatok nektek. Ígérem, próbálom nem túl műszaki hangvételűre venni.

Közeledett a Brexit, én pedig szerettem volna egy nagy adag alkatrészt kicserélni az alfán, így egyben leadtam a rendelésemet a nagyszerű, angliai székhelyű Totally Alfához, ahol be lehet szerezni olyan dolgokat, amiket máshonnan nem. Például olyan futómű alkatrészeket, amik idővel elrozsdásodnak, és az új is elrozsdásodik, viszont ezek a srácok legyártják neked rozsdamentes acélból, kétszer annyiért. Ilyen volt nekem a két hátsó rugó felütköző gumija, és azok tartói. Itt is van egy kép róla:

 

Tudniillik a rugózás és lengéscsillapítás úgy van kitalálva, hogy amikor túl nagy pofont kap a kerék, például egy kátyúban, akkor egy gumi ütköző gátolja meg, hogy felütve a futómű összeverje saját magát. A felső képen látható az Alfa GTV hátsó felfüggesztése. A rugó belsejében felül van egy szürke henger (a továbbiakban csak pohár), az aljában a gumi felütközővel. Na most az a pohár úgy van kialakítva, hogy az esővíz, amit a kerék felver az útról, az szépen belefolyik, és belülről szétrozsdásodik. A tünet pedig, hogy minden durvább felütésnél éles koppanás hallható a hátsó kerék felől. A cseréje egyszerű feladat volt, ebben az esetben inkább az alkatrész volt drága. 

20200211_150438.jpg

Balra a kiszerelt felütköző, jobbra a szép, új :)

 Miután az egyik vesémet eladtam ezekért a poharakért, eladhattam a másikat is a felniközepekért. Az új felnijeimhez ugyanis nem érkezett felnikupak, tudjátok, ez az a dolog a felni közepén, amin a logo is van. Gondoltam, hogy majd átteszem a régi felniből, de azok 58mm átmérőjűek, a gyári alfa felnibe pedig - mi más - gyári 50mm-es felnikupak kell. Így rendeltem ebből is négyet, Ricambi Originali feliratú dobozban, tehát gyári új alkatrészről van szó. Sokat dobott a felnik kinézetén.

 

20200204_131859.jpg

20200204_131911.jpg

 

Ha már az emblémáknál tartunk, kicseréltem a csomagtartó emblémát is, amiből szintén eredeti jött. De nem ám csak az embléma, hanem a teljes mechanika is, mivel - mint az egy videóból kiderült - az enyém nem jól működik. A GTV esetében ugyanis az emblémát elforgatva tárul elénk a kulcslyuk. Na most - elvileg - az embléma visszafordításánál egy rugó hatására a helyére kéne ugorjon, ami az enyémnél nem volt meg, ezért vettem új rugót és mechanikát is. Miután kicseréltem, nos, nem állítom hogy nem lett jobb, de azért messze van attól, hogy talján szenvedéllyel ugorjon a helyére. Mondjuk, hogy eddig csak forgatnom kellett, most viszont csak megpöccintem, és a helyére kerül ismét. Hozzátenném, hogy valamiért az Alfa Romeo ragaszkodik ehhez a fajta, réz lemezre festett emblémához, ami pár év után elkezd kifakulni, majd undorító módon hámlani, és a sok szép alfa romeo ilyen márka emblémával fut :( Erről persze a tulajdonosok is tehetnek, hiszen nem egy drága dolog cserélni. Persze Magyarországon vagyunk, ahol az emberek még mindig úgy gondolják, hogy az autó karbantartása egy olajcserében merüljön ki, és ez már a jobbik eset. 

20200211_103057.jpg

Az új és a régi csomagtartó embléma

Kicseréltem továbbá a motor szívóoldalán az egyik csődarabot. Ezen a csövön szívja be a motor a levegőt, melynek egy részét műanyagból készítik, egy szakaszát pedig flexibilisre tervezik, hogy a motor rezgései menet közben ne törjék el a rideg műanyag csövet. Hozzátenném, hogy szintén beszerezhetetlen alkatrészről van szó. Mindegyik GTV-ben tönkremegy, a gyártó nem gyártja, és ahhoz nem lehet elég drágán adni, hogy az utángyártó ipar ráálljon, valamint GTV-ből sincsen sok az utakon sajnos. Az én kocsimat is már úgy vettem, hogy az előző olasz tulajdonos egy nagy adag ducktape-el igyekezett orvosolni a problémát. Egy francia cég azonban szilikonból készített pont az én típusomhoz valót, így - további szerveim eladása által - egy kisebb vagyonért megvettem ezt is.

20200211_115055.jpg

Sajnos nem tudom elforgatni a képet... Alul az új, felül a régi flexicső. Jól látszik az avantgarde ducktape-es megoldás.

Némi faragás után simán a helyére ment. Az aljából kellett az újnak levágni durván egy centit, mert túl hosszú volt. Ennyi faragás simán belefér utángyártott új alkatrésznél. Még mindig jobb a helyzet, mint anno zsigulizás idején, ahol már az újan megvett utángyártott alkatrészről messziről látszott, hogy teljesen alkalmatlan a funkcióját ellátni. Kissé vastagabb is, mint a régi, így a gyári bilincsek nem voltak jók. Azonban a helyi barkácsboltban vettem hozzávaló bilincseket, így már szépen a helyén maradt. 

20200224_160224.jpg

 Jól látszik, hogy illeszkedik szépen. Lehet, hogy kellett volna még egy, tarcsiba

Maradt aztán a végére a takarítás. 25-én már ránk köszöntött a 16 fokos tavasz, így lehetett pólóban dolgozni. Imádtam! Egész olcsón sikerült kárpittisztító gépet bérelni, így elszöszöltem egy délutánt az Alfa padlószőnyegével. Itt "előtte" kép nincsen, de azt hiszem a képek magukért beszélnek. Egy árnyalattal világosabb lett, mint volt. Mellesleg hihetetlen, hogy mennyi retek bír kijönni, még a látszólag szép kárpitból is.

A piros kárpit még mindig nagy kedvencem. Vidám belsőt minden autóba!

 

Ennyi lenne a helyzetjelentés. Cseréltem még a váltóban is olajat, de erről nem készült kép, illetve nem is olyan érdekes. Ellenben mindenkinek ajánlom, hogy még a kézi váltós autójában is cseréltesse le az olajat 50.000 km után, mert itt is elfárad, szennyeződik, megég az olaj. Sok mechanikus zaj el fog tűnni, és nem is drágább, mint egy motorolaj csere. Lassan itt a tavasz, kezdetét veszi majd a külső megszépülés is némi polírozás formájában. Kevertettem színhelyes festéket az autóhoz a Carcolornál, így néhány kavicsfelverődéssel már szegényebbek vagyunk :) Így hát várjuk a tavaszt, csak jöjjön!

 

20200224_161836.jpg

Szólj hozzá!

Elment egy hónap

2020/02/03. - írta: GTV1986

Nos igen, eltelt ebből az évből is az első hónap. Én pedig írnék, csak vagy ötlet híján vagyok, vagy időm nincsen. Mióta rendeződtek a magánéleti dolgaim, azóta valahogy nem foglalkoztatnak az emberek gyarló, önző tettei, mivel - hála istennek - nem én szenvedek tőlük. Azért még vannak témák, amiket szeretnék megírni, csak hát rohanóra sikerült ez az egy hónap. Összefoglalása következik.

A szilveszter eltelt, őszintén szólva nem is nagyon emlékszem rá, hogy pontosan hogyan. Aztán az első két hét nem is volt túl eseménydús. Leginkább dolgoztam volna, de idén a kelleténél több idő kellett, hogy a világ motorja be legyen rúgva végre. Na jó, őszinte leszek, kurvára szenvedtem az első két hétben, hogy dolgoznék, de nincs mit. Aztán felismerve a piaci folyamatokat, úgy mint a közelgő autóipari válság, módosítottam a vállalkozásom profilján kicsit, és így munka is lett. Még mindig igaz az a nagybecsű mondás, hogy a megnyert 10 forint sokkal jobb, mint a meg-nem-nyert 20 forint. 

Az Alfa mióta megkapta az új felniket és gumikat, azóta nem történt sok változás. Leadtam egy rendelést egy kerek kosár pénzért apró csetreszekre, úgy mint patentok, emblémák, műanyagok, tehát mindenre, amihez sehol nem lehet hozzájutni. Ez remélhetőleg a héten megérkezik, és akkor már nem csak jó lesz az alfa, hanem szép is. A brexit miatt volt bennem némi para. Mivel a csomagot egy angol cégtől rendeltem, ezért nem voltam benne biztos, hogy visszakapom az angol áfát, illetve megúszom vámmentesen a csomagom érkezését, de szerencsére az áfa is megjött, és mint kiderült 1 évig még vámmentesen lehet rendelni. Azért nagy pech autós szemmel a brexit, mert a legtöbb autórajongó és kincseket tartalmazó autósbolt Angliában van. Hiába, se szép nők, se rendes kaja, valami viszont kell, így hát maradt nekik a motorsport. Valószínű megmaradnak ezek a beszerzési források, csak az áfával és a vámmal emelkedik majd a rendelések összege. Tehát az amúgy is csillagászati áron beszerezhető dolgok árát nyugodtan megszorozhatjuk ez után kettővel. Hurrá...

Ja, majd elfelejtettem! Az Alfa most pár napig első számú autóként szolgál, mivel a Seatban - a jó időre való tekintettel - leengedtem az ablakot az anyós oldalon, majd soha többet nem jött fel. Még jó, hogy volt 13 fok, és napsütés, így egész kellemesen telt az a két óra, amíg hazaértem. Hiába, a Seat - megdöbbentő lehet - de 19 éves. Már ez-az elromlik rajta.

Apropó szép idő, tegnap sétáltunk egy kicsit Tatán az Öreg-tónál. Már melegen sütött a nap, és amikor épp nem fújt a szél, akkor éreztük, ahogy süti a tarkónkat. Jól esett, már csak egy-másfél hónapot kell kibírni, és itt a tavasz. Ancsinak pedig - ha minden igaz - sikerült találni egy tök jó bringát használtan. Így majd együtt fogjuk néha gyűjteni a kilométereket két keréken, amikor majd tényleg tavasz lesz. Én pedig nekiállhatok megcsinálni a fali bringatartót, amit évek óta tervezek, mert 2 bringa máskülönben bajosan fér el a lakásban, mert sajnos a panel-kiskirályok miatt tároló továbbra sincs. 

Máskülönben repülnek a hetek. Meló, alfa szépítés, és sok együtt töltött idő Ancsival. Nagyjából így telik most minden. Aztán ha lesz egy unatkozós délutánom, akkor megírom a bennem ragadt témákat is, csak győzzétek kivárni :) Nagyjából ennyi. Legyen meleg napos idő, sok!

Szólj hozzá!

Alfás beszámoló 20.01.14.

2020/01/14. - írta: GTV1986

Kissé eseménytelen eddig az év eleje, illetve vannak események, csak még eléggé homályos a végkimenetel, így addig nem nagyon írnék róluk. Az alfával viszont történtek dolgok, és pont összegyűlt egy jó hosszú cikkre való. Igyekszem közérthetően fogalmazni.

Történt ugyanis karácsony előtt, hogy összeállt az alfa motorja, így húztam egy merészet, és azt mondtam, hogy a tesztút a karácsonyi körutam lesz, mivel a puding próbája az evés. Se tréler, se szerviztámogatás, csak én, az alfa, és az országút. Meglepő módon egyben is maradt a kocsi, olyannyira, hogy a karácsonyi kör után még december 31-én azzal mentünk TWK Szilveszteri találkozóra, ami a hideg ellenére egy nagyon jó hangulatú esemény volt. Trabanton és Wartburgon kívül összegyűlt itt mindenféle márka old- és youngtimere. Kellemes beszélgetések, és csodálattal vegyes borzongás, ami kísért minket. Még az én drágám is beleszeretett egy autóba, egy 1969-as piros, drag versenyre pimpelt, 630 lóerős Sintgray Corvette-be, mi másba. A corvettet könnyű szeretni, gyönyörű forma, ráadásul gyermekkorom nagy kedvence. Ez az egyik olyan autótípus a listámon, amit félek, ha kipróbálnék, akkor nyúlós takony vezetési élménytől összeomlana az a szent emelvény, amin a gondolataimban ez a kocsi áll.

20191231_105051.jpg

TWK Szilveszteri találkozón

Beletekertem hát a frissensült élményautómba gyorsan 1500 km-t, hogy jöjjenek ki a betegségei. Szakadjon fel belőle minden rossz, ami még van. Lássam melyik csavar alól szivárog az olaj, hol csöpög a hűtővíz, és egyebek. Egy biztos, eszegeti az olajat, de a jó hír, hogy nem nagyon. Nagyjából 2-3 deci 1000 kilométerenként, ami még sehol sincs egy korabeli Opelhez, ami új korában bevert 1 litert az olajból ugyanezen a távon. Figyelni kell, és tölteni, hiszen a szent vezérlésállító variátor alkatrész kondíciója azon áll vagy bukik, hogy mindig maximum jelölésen kell lennie az olajszintnek. A nagyobbik baj az volt, hogy bár az alfa kiválóan hasított, 110 km/h felett határozottan elkezdte enyhén rázni a kormányt, ami 140 körül alább hagyott. Ebből arra következtettem, hogy az autó valamelyik első kereke üt. Azt tudtam már a vásárláskor, hogy a négy felni, ami a kocsin van, bizony elég gatyán néz ki. Távolról persze szép, de közelről nézve szét volt padkázva, hámlott róla több helyen a festés. Ráadásul - mivel nem gyári felni - ki is lógott a sárvédő alól, ami erősen szabálytalan kis hazánkban, még ha az olaszok nagyvonalúan szemet is hunytak efelett. Tudtam tehát, hogy 4 felni és 4 gumi kell az autóra, de annyi volt az egyéb költségem, hogy halasztani szerettem volna kicsit ezt az amúgy nem olcsó beruházást. Nagyjából 200.000 forintról beszélünk. Elmentem hát az autóval egy futómű állításra és kerék centrírozásra.

A futóműves műhely, ahová vittem egész megbízható. Ott lehet állni a mester mellett amíg csinálja, és nekem ez fontos. A kerekek kiegyensúlyozása sem volt zökkenőmentes. A mester kopasz fején még a januári reggel csípős hidege ellenére is megjelentek az izzadságcseppek, és nem volt rest közölni, hogy a 4 gumi kuka, a 4 felni meg csak szimplán szar, és hogy ő már ezt inkább nem centírozná ki. Én meg mondtam neki, hogy de azért centírozza ki. Kelletlenül, de végül megcsinálták.

Állítják a futóművet. A kép csak illusztráció

A centrírozás egy viszonylag egyszerű dolog. Ha elképzelünk egy tányért, amint az ujjunkon pörgetjük, egészen addig, amíg az ujjunk tökéletesen a tányér közepén van, az nem fog leesni. Amint viszont teszünk egy súlyt valamelyik szélére, mér nem fogjuk tudni megpörgetni, mert mindenáron le akar esni. Az autó kereke is nagyjából ugyanígy működik. Azonban a kátyúk és egyéb úthibák bizony igencsak próbára teszik. Míg mi élvezzük a kényelmes rugózást az utastérben, addig a kerék csillapítás nélkül kap minden pofont. Egy év alatt pedig elég sok ilyen pofont begyűjt, magyarul finoman szólva sem hasonlít egy tökéletes hengerre (rázni fog). Ezeket az egyenetlenségeket úgy küszöböli ki a gumis, hogy a kereket megpördíti egy centrírozó gépen, ami megmondja, hová kell és mekkora súlyt ragasztani. Ezt a mester felragasztja, és újból gondtalanul róhatjuk a kilométereket. 

Na most az én felnijeimben már volt egy kilo súly, így azok - finoman szólva is - hülyére voltak verve. A centrírozás végén kiderült, hogy tulajdonképpen még így is mindegyik üt, így vagy felújíttatom, vagy lecserélem őket. Itt már az én homlokom kezdett gyöngyözni. A futóműállítás után az autó úgy ment egyenesen, mint ha sínen húznák, így ez jobb lett. A kerék viszont továbbra is rázta a kormányt 110 felett, tehát sok pénzért maradtam ugyanott, ahol voltam.

Hazaérve kezdődhetett a matek. Az autót szeretném hosszabban használni, tehát mindenképp ki kell javítanom a hibát. A felnit felújítani nem annyira érte volna meg, két okból sem. Hosszas nyomozás után kiderítettem, hogy felnik egy német ZS kategóriás felnigyártó termékei, ennek megfelelően mutatósak, de anyagukban gyengébbek, mint egy prémium felnigyártó termékei, mint pl az AEZ vagy a BBS. Az egyik ok tehát az volt, hogy ha felújíttatom, de fél év múlva megint ütni fog, akkor kidobott pénz. A másik ok, hogy kilóg egy kicsit a sárvédő alól, ami bár engem kicsit sem zavar, de előbb vagy utóbb kiszedne érte a rendőr, és könnyen a Mozaik utcai vizsgabázison találhatom magamat, amit meg nem szeretnék. A maceráról nem is beszélve, hogy le kell szedni a kerekeket, addig a kocsi bakon áll. Le kell szedetni róla a gumit, el kell vinni a felújítóhoz valahová pestre, aztán még egyszer érte menni, gumit rendelni, a kettőt elvinni a gumishoz és egyesíteni, majd visszatenni az autóra, hogy aztán vagy jó lesz vagy nem. Na ezt egy porcikám sem kívánta...

20191230_155520.jpg

A régi felniken (Aluett R.O.D.)

Kellett tehát 4 felújított felni, meg 4 gumi. Az Alfa romeo felnijei igencsak szépek, így gyári megoldást kerestem. Még jó, hogy a különböző alfa típusok felnijei nagyjából kompatibilisek a többi alfával, így elég sokféle felni szóba jöhetett. Egyszerűen nem találtam olyan felnit nem gyáriból, amivel jobban nézett volna ki a kocsi. Ez olyan, mint egy Ferrarit tuningolni. Hova? Minek? Készen van, békén kell hagyni. Így hát a gyári felnik maradtak. A GTV saját gyári felnije 16-os, ritka esetben 17-es. Mindenképp maradtam volna a 17 colosnál, mert hát hogy néz ki egy sportkocsin a ballonos gumi? Nagyfelni, peres gumi, ahogy kell! Mondjuk a 18 colost már soknak érzem. 

Azonban a piac itt is beárazza a termékeket, tehát az a felni, ami szép, jól mutat, vagy ritka, az drága is. Pláne ha fel van újítva. Ami viszont gyakori, vagy nem trendi, az gombokért van. Az Alfa GTV Teledial fantázianevű gyári felnijével mondjuk Dunát lehetne önteni, annyi van, és nem is drága. Csak hát furcsa ez a körkivágott felni egy olyan autón, ami szinte csak élekből áll. Nekem még tetszene is, de ha már akkora projektbe fogok, valami nagyobbat kéne durrantani. 

Egy angol GTV Teledial felniken

Tetszettek a Toora nevű felnik. Ezeket jellemzően GT-re, 147-re készültek, és nagyon szépek. Csak egy bajom velük, hogy minden második alfán ilyen van. Sokszor azt érzem, hogy elvárás a pirosra pingált féknyereg, és a sokküllős felni, pedig az a piros féknyereg elég undorítóan tud kinézni, amikor megkapja az első komolyabb hőhatást a fékről, és bemattul, lehámlik, megég a festék. 

Toora felnik egy 156-os alfán, piros nyereggel. Milyen egyedi...

Voltak azonban különleges felnik, amik tetszettek volna. Pl ilyenek a retro nagyperemes felnik, amik nekem piszkosul bejönnek, de ebből egy komolyabb szett már túllépte volna a keretemet. Prodrive nevű felnicsalád, grafit színben, ami gyönyörű, csak az ára lett volna számomra ismét túl a kereten. Ebből 280-300.000 Ft csak a felni, és akkor még kell rá 4 új gumi, aminek darabja 25.000 Ft-tól indul. Nagy sóhajok, és nehéz elengedések. 

A Prodrive felni. Gyönyörű, de túl volt a keretemen...

Végül felbukkant egy szett különleges felni, ami már nekem is kedvező volt. Egy szett Alfa 147 Collezione felni, 17 colos, ritka, felújított, új Pirelli gumikkal, 180.000 forintért. Bár nem a legolcsóbb megoldás volt, de mégis emellett döntöttem. A felni ritkaságán túl az szólt mellette, hogy ezzel nem kell mászkálni sehová. Ki volt centrírozva, fel volt újítva, rajta volt a gumi, csak felteszem, és kész. Így egy hideg januári éjszakán a budaörsi Meki parkolójában tenyérbe is csaptunk az eladóval, így végre lett 4 szép felnim, és nem kell attól rettegni, hogy felrobban a gumi, vagy széthullik a futóműben valami 20 éve nem gyártott alkatrész a rázás miatt. Amint kisüt a nap egy kicsit, már ki is próbálom. Addig is itt egy kép a végeredményről. Tudom, elférne némi ültetés, és nem is terpeszt akkorát, de biztonságos, gyári, és új. Így, hogy nem szeretném pirosra festeni a fékeket, pont eleget takar, és pont eleget mutat. Úgy cuppant fel az autóra, mint paraszt bácsira a 20 éves gumicsizma. Semmi küzdés, csak a szép végeredmény. Örülünk. 

20200110_100718.jpg

Szólj hozzá!

Check up csütörtök 19.12.05

2019/12/05. - írta: GTV1986

Ismét autós témában értekeznék néhány keresetlen gondolat erejéig. Vidám nem lesz, azonban női olvasók kedvéért megpróbálom kevésbé szakmai oldalról megközelíteni az elmúlt hetek eseményeit.

Most, e sorok képernyőre vetése helyett, épp csinálnom kéne az alfát. Féket javítani, vezérlést mókolni, vagy valamit. Olajosnak kéne lennem csukóig, miközben nagy precizitással figyelek arra, hogy bele ne ejtsem azt a csavart az aknába, mert akkor mászhatok le megkeresni. De nem ezt csinálom, mert hogy hideg van. Amikor dél körül ránéztem a hőmérőre, kicsit alábecsültem a -1 fokot. Nem tűnik nagyon hidegnek, az ember jóformán elvan egy vékonyabb pulcsival, kabátban, sapka nélkül, de nem egy műhelyben. Az ember a hőleadást a végtagjain végzi, így a hideg fémek fogdosása után, gyorsan elgémberednek azok az ujjak. A szerelés pedig nem csak fizikai munka. Közben fejben számolok, mérek, leolvasok, tanulmányozok. Elmélyült meditáció ez a javából, aminek a vége a diadal, hogy egy nem működő tárgyból, működő tárgy lesz a kezem munkája által. Ez a diadal még várat magára...

Szerencsére nekem nem borítja vastag olajsár a vezérlést, mint ezen a fotón. Ez nem az én kocsim, csak illusztráció, hogy lehetne sokkal rosszabb is.

Reggel a költségvetést néztem át, és azt hiszem, ismét sikerült egy-két ráncot begyűjtenem a homlokomra. Ha dohányoznék, valószínű a gondterheltség mértékét az engem beborító dohányfüst felhő jelezné hűen. Mikor megvettem a kocsit, tudtam, hogy lesz vele dolog. Nagyvonalú 500.000 Ft-t írtam be a fejemben a helyreállítására, ami elég combos helyrehozási alap. Itt ugye nem teljes restaurálásról van szó, az egy nullával több lenne minimum. Arra gondoltam akkor, hogy ennyi pénzből letudom a kötelező szervizt, lesz bele egy rendes hifi, és egy garnitúra szebb, gyári felni új gumival, hogy fenntartások nélkül simogathassa a szél a tükörre polírozott kasznit. A gondterheltség akkor nehezedett a vállamra, amikor reggel beírtam az excel táblába a hiányzó tételeket. Precízen vezetem a kiadások listáját, mert a számok makacs dolgok. Ha nem írnám rendszeresen, legyinthetnék, hogy ugyan, annyit még biztos nem költöttem rá, pedig de. Az enter lenyomása után pedig ott pislákolt a szumma, hogy 512.515 Ft. Itt tartok most, és az autó még nem jár. Nem hogy nem jár, a kulcsot sem lehet elfordítani. Már csak az a kérdés, hogyan csináltam egy amúgy működő autóból egy nem működőt ilyen k*rva sok pénzért?

Végül is, a kötelező szerviznél akadtam el, amit már meg is írtam ezelőtt. A saját precizitásom az ellenségem, mert nekem jó kell legyen, amit megjavítok. Közel gyári, de inkább jobb. A két vezérműtengelyt viszonylag olcsón sikerült beszerezni, habár a 2 tengely, a 16 új hidrotőke, az új variátor, valamint a vezérlés szett a hozzá szükséges célszerszámmal együtt elvitte a költségvetés felét, és ez csak a motor vezérlése. Még várok néhány apróságot. Szimeringek, egyedi csavarok, miegymás. Mindig találni egy szimeringet, ahol gyöngyözik egy kis olajpára. Tulajdonképpen, már mindent is megvettem, csak be kéne építeni, de nem tudom, mert hideg van. És ez bosszant. Amikor majd dolgozni kell, akkor persze lesz 10 fok!

Szóval most nagyon kéne egy egyenletesen felhördülő motorindítás a lelkemnek, mert kezdek egy kicsit megcsömörleni. Annyi munka után még mindig nem tudom behajtásra állítani a CroVa kulcs pöckét, pedig már nagyon élném. Így hát most felmelegedésért imádkozom, és azért, hogy ne találjak egy újabb tömítést, ami nem tömít, mert akkor megint várhatok az alkatrészre, és addig a többi alkatrész is vár, mert azok csak utána jönnek. Sebaj, megvettem már az első fékekhez az új tárcsákat és betéteket, ha mégis így lenne. Addig is épül/szépül más.

Ja, a hűtő szivárgásait megszüntettem, egy új hűtő, új vízpumpa és új termosztát által, szóval csak szolidan a fél hűtőrendszer cseréjével. De legalább nincs tócsa a kocsi alatt! Buksisimi nekem!

Szólj hozzá!

Névnapjaim margójára

2019/11/09. - írta: GTV1986

Mindig szerettem ünnepelni, de azt sosem tudtam kezelni, ha engem ünnepelnek. A névnap nem is nagy dolog, talán csak nekem egy kicsit többet jelent, mint a születésnap. Az életemnek egy boldogabb szakaszában még a névnapot ültük a barátokkal, a születésnap pedig a közeli barátoké és a családé volt. Talán praktikus okokból, hiszen a névnap benne volt a naptárban, a születésnapot pedig kevesen tudták. Ma már másképp van, a Facebook szól a szülinap végett, a naptárat pedig kevesen böngészik naponta. 

Talán van még egy okom, hogy jobban szeressem a névnapot. Mégpedig azért, mert ilyenkor nem öregszem, papíron. Csak örülök, hogy vagyok. A születésnapot pedig csak a gyerekek várják, a felnőttek már csak sunnyognak.

Mennyi szép névnapot megültünk egyetemista koromban! Persze, nem csak miattam, hiszen a kedvenc kocsmárosunkat is köszöntöttük ilyenkor, Imrebácsit pedig mindenki szerette (és szereti a mai napig is). Mégis, jó érzés volt, hogy egy kicsit engem is köszöntenek ilyenkor. Hiányzik az a fajta gondtalan élet. 

Volt idő aztán, hogy kerültem az embereket ilyenkor, legalább is a távolabbi ismerősöket. Mindenkinek megvan a munkahelyi köszöntés, ami elkerülhetetlen, és számomra csak valami kínos szorongást hoz, hogy azok mosolyognak rám, akik az év további 364 napjában inkább leköpnének. Nem ismernek, fogalmuk sincs mit szeretek, ráadásul látom rajtuk, hogy nekik is kellemetlen ez az egész. Essünk túl rajta gyorsan, mindenkinek jobb így. Vagy ha tudtam, szabadságra mentem inkább, jó hosszúra. Talán nem tettem volna, ha tudom, hogy életem legnagyobb küzdelme az elmagányosodás ellen fog menni. Idén sem kerítettem nagy feneket a névnapnak. De jó nap volt, alfáztam sokat. A műhelyből hazafelé menet pedig még anyámat is visszahívtam

Ma pedig át kellett mennem Tatára elintézni egy ügyet, hazafelé pedig pont a kedvenc cukrászdám mellett mentem volna el. Közben eszembe jutott, hogy jó rég nem voltam ott, végül is miért ne? Így ma még sütiztem, is amiről pedig mindenki tudja, hogy egy falatnyi boldogság :) A tanulság talán annyi, hogy meg kell ülni minden ünnepet, amit lehet. Épp elég jut a szürke hétköznapokból így is, törjük meg hát néha.

psx_20191109_122948.jpg

Szólj hozzá!

Check up csütörtök 19.11.07

2019/11/07. - írta: GTV1986

Check up, azaz átnézzük, mit is csináltam az elmúlt hetekben, ahelyett, hogy blogot írtam volna. Sok jó téma volt a fejemben, azonban a rám jellemző lejegyzetelési kényszer hiánya miatt jól el is felejtettem a nagyját. Sebaj, mindig jönnek újak.

Az október végét néminemű nyaralással töltöttem el, kipihenve a mérgező gondolatokat. Egy ismerősömet látogattam meg Angliában, így társaságom is volt. Aki követ instagramon, az láthatta, milyen szép helyeken jártunk. Relax volt sok, napsütés már kevésbé, hiszen az esős Angliáról beszélünk. Többek között eljutottunk a British Motor Museumba, amiről hetekig tudnék cikkezni - autórajongó lévén. Azonban a Ryanairt és társait a földdel tenném egyenlővé szívem szerint. Aki érti, az érti miért. 

Aztán voltak itt még események. Többek közt, végre átvehettem az új projekt autómat, Alfa Romeo GTV-t!!! Ízlelgessük a kifejezést, hogy projekt autó. Ez az a fogalom, ami kihalóban van. Egyrészt egyre kevesebben értenek/akarnak érteni az autószereléshez hobbi szinten, másrészt - mint minden hobbi - ez is felemészt egy kerek kosár pénzt. Efelé megy a világ, csak éppen annyi sportosság, ami még megpengeti az idegszálak végét, de a többit már oldja meg egy szerelő. A hobbiautózás, mint őrület legnagyobb ellenszere a feleség, család, barátnő szentháromság. Habár a nők kifejezetten szeretik az igényes, szép autókat, de azt nem, amikor megtudják, hogy ennek az állapotnak a fenntartásához mennyit kell elvenni a kosztpénzből. Ráadásul ez egy Alfa, amiről mindenki úgy tartja, hogy egy betegágy. Aki ebben gondolkodik, biztos nem akar inkább egy 20 éves 3-as BMW-t? :)

Imádom ezt a segget :)

Hozzátenném - így kezdeti 3 garázsban eltöltött nap után - hogy eddig csak az előző tulaj hanyagsága után takarítottam, ergo nem a kocsi tehet róla, hogy nem kapta meg a szükséges gondoskodást. Nem mellesleg ez tipikus sportkocsi betegség, hogy aki birtokol egy ilyet, az csak hajtani akarja, gondozni nem. Pedig pont a hajtás miatt igényel több odafigyelést, időt és pénzt egy ilyen autó. A hajtás következtében ugyanis kopás, rezgés, és temérdek hő szabadul fel. A kopás megelőzésére akár 2x-3x drágább kenőanyagok (olajok, zsírok) szükségesek, és a csere is gyakoribb. A rezgés és a hő miatt pedig tönkremennek az elektromos kábelek és csatlakozások. A hő megeszi a szigetelést, a rezgés pedig kábelszakadást okoz. Ezért vannak azok az alfás pletykák, hogy az elektronikájuk megbízhatatlan. Ezekkel nem lenne baj, csak autót általában az átlagember veszi, akit nem képeznek ki autóvillamosságból általános iskolában. Az alkatrészek élettartamáról nem is beszélek. 

Hogy pénztemető lesz-e az alfa? Egyrészt nem nagyon érdekel, mivel nem ez az első számú autóm. Ha nem lesz pénzem rá, akkor majd jegelem a javítást néhány hétig. Mellesleg ez csak egy használt alfa, nem egy Porsche, Nissan 350Z, vagy - ne adj isten - egy Maserati. Azok az igazán nagy pénztemetők. Ellenben annál nagyobb tisztelet jár érte, ha egy ilyet működőképes állapotra bírsz hozni. Persze nem a társadalom részéről. Részükről csak egy meg nem értett autóbuzi leszel, aki pazarolja a pénzt.

Pedig mennyivel jobban is el lehetne költeni! :)

 

2 komment

Heti pozitív (2019.08.03)

2019/08/03. - írta: GTV1986

Szoktam mondani az ismerősöknek, hogy minden napot úgy érdemes lezárni, hogy legalább egy pozitív dolgot fel tudjanak idézni, ami aznap történt. Engem meg amúgy is ekéznek, hogy írhatnék a jó dolgokról is, nem mindig csak arról, ha havária van. Tehát íme, az eheti pozitív dolgok, amik történtek velem: 

 

A hétfő mindjárt jól indult, mert a rossz idő ellenére sikerült elmennem autót nézni, és végül venni is. Erről született a Cuore Sportivo című blogbejegyzés is. Ugyan majd csak szeptemberben tudom átvenni a honosítás hosszadalmas folyamata miatt, de elkezdődött valami izgalom az autós életemben, ami már rég nem volt.

Kedden bringázni voltam egy ismerősömmel, és ismét igen jót beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Szóval ez a nap duplán jó volt, mert bringa is volt, meg kommunikáció is entellektüel módra. 

Szerdán tettünk egy újabb lépést a közösségszervezős kezdeményezés irányába. Ellátogattam Budapestre a HaverVagy Klikkmentes bulijára, ami nagyon jól sikerült. Kedves, normális embereket ismertem meg, akiket akár barátomnak is elfogadnék. Mindenképpen adaptálni fogjuk ezt a rendezvényt, amikor idén ősszel elindul a HaverVagy kezdeményezés Tatán is :) Már nagyon várom, izgalmas lesz! Itt olvashattok a HaverVagy 10 éves jubileumáról egy cikket

A csütörtök elég felejthető nap volt, de elmentem megint csak bringázni. Szép idő is volt hozzá.

Pénteken a barátaimmal találkoztam, jót beszélgettünk. Némi alkohol is elfogyott :) A barátoknak viszont mindig örülök, és külön felemelő érzés, hogy vannak nekem!

Szombaton, azaz ma pedig délután átwaxoltam a kocsimat a kiváló Autoglym Super Resin Polish-sal. Ezt most próbáltam ki először, és attól különleges, hogy amellett, hogy waxol, enyhén csiszolja is a felületet, tehát a seprűkarcokat eltünteti. Egész szép lett, de ami a waxolást illeti, maradok a carnauba viasznál, eddig az a legjobb. Továbbá bringáztam 10 km-t bemelegítésnek, majd közvetlenül utána elmentem futni is. Életemben először sikerült lefutni 5km-t, amire most nagyon büszke vagyok. Tulajdonképpen úgy érzem, hogy ezzel a 135-155 közötti pulzussal ki tudnék futni a világból. Szeretek sportolni, nem csak a fizikai kondícióm javításáért, hanem mert segít levezetni a feszültséget, ellazulni, kiszellőztetni a méreggel teli gondolatokat. Jól esett.

Vasárnap pedig ha minden igaz Győrbe megyek ebédre egy barátomhoz, amit nem különben nagyon várok. Ritkán találkozunk, így mindig van miről beszélni.

Innen nézve egész jó hetem volt. És nektek mi volt pozitív a héten? Kommentben várom a hozzászólásokat itt vagy Facebookon :) 

Szólj hozzá!

Cuore sportivo

2019/07/30. - írta: GTV1986

Ezúttal egy másik szenvedélyemről fogok írni nektek, ami pedig a nők helyett ezúttal az autók. Kocsit vettem a héten, és az ehhez vezető útról fogok írni. Inkább az érzelmi oldalát ragadnám meg, mert azt, hogy mennyi hulladék van a használtautó piacon, milyen flegma a nepper, és hogyan próbálnak átverni/lehúzni, ezt már megénekelték mások, sokszor. 

A cuore sportivo olaszul annyit jelent, hogy sportos szív, ami alfás körökben elterjedt mondás. Durván a 2000-es évekig, ha ránéztünk egy alfára, a sportosság volt az első, ami eszünkbe jutott. Fájdalmasan szép forma, sportkocsikat igéző belterek, pörgős motorok, és persze mindegyik pirosban nézett ki a legjobban. Ezek súlyos általánosítások, de egy laikus nagyjából így látta, és én sem volnék más. Ha birtokoltál egy ilyen autót, nyugodtan mondhattad, hogy a te szíved sportos. Összességében, az vett Alfa Romeot, aki a vezetést az élményért szerette, adott a szépségre, amire még visszatérünk. 

Valahol a zsigulizással kezdődött nálam ez, hogy szeretjük az autózást. Tíz év zsigulizás pedig nem múlik el nyomtalanul. Életem 23. életévében döntöttem úgy, hogy szükségem van egy négykerekű járműre, akkor még csak hobbiból, illetve hajtott a birtoklási vágy, hogy nekem is legyen kocsim. Akkoriban még nem volt meg az autóval járás kényszere. Egyetemista voltam, jellemzően busszal és vonattal mentem mindenhová, így a zsigulim a parkolóban várta a hétvégéket, amikor lett időm vele foglalkozni. Mondhatni ez volt az uras autóm. Persze elromlott, mint minden zsiguli, így rendszeressé vált hétvégente egy kis szerelés. Jellemzően apróságok, úgy mint karburátor pucolás, gyújtás ellenőrzés, tömítés csere. Jól összekoszoltam magamat, és elégedetten konstatáltam, hogy ezt is megjavítottam. Szép időszak ez, mert ez egy alkotó tevékenység. Ha nem volt időm vagy pénzem egy javításra, hát elnapoltam. Majd megcsinálom a jövő héten, vagy a jövő hónapban. 

Szerettem a közösséget is. Bújni a fórumot, túrni az okkultizmussal felérő megoldások között, hogy kevesebbet fogyasszon és hozzá jobban menjen. Menni a garázsukban régi-új alkatrészeket felhalmozó, majd onnan kiárusító fórumtársakhoz, ahol a vételár mellé némi megalázkodó hálával is fizettél, hiszen "örülj hogy lehet kapni" azt a csetreszt aranyárban. Elmentem találkozókra, ahol előtte még waxoltam a kocsit, hogy szép legyen. Sosem felejtem el, amikor egyik barátommal együtt mentünk, de előtte még cseréljünk reggel kardántengelyt az ő kocsiján. Minket ez nem zavart, sőt. Jót nevettünk a saját őrültségünkön, hogy míg más nyugiba issza otthon a kávét, közben a soha el nem romló Volkswagenjében, Opeljében, Skodájában gyönyörködik, addig mi melós ruhában már hajnalban cseréljük a kardántengelyt. Vagy csak egy random januári éjszaka a -10 fokban cserélni a csupa olajos vezérműláncot a kocsibeállón úgy, hogy nem cseppenhet le az olaj, mert új a viacolor. Mindig belefért munka után egy kis koszolás, de talán kellett is, hogy jobban érezzük magunkat.

Ahogy eltelt pár év - és leginkább ez a munkába állással összeköthető - eladtam a zsigulimat, és az egyre megbízhatóbb autók felé haladtam. Lett egy öreg Volvom, amit bár kellett szerelni, mégsem volt az a zsigulis öröm a végén. Jött az Octáviám, amin kijavítva az elhanyagolt dolgokat, igazából sosem romlott el. Cserébe a vezetési élményt már csak netes szócikkekben találtam, ha kerestem. Végül megérkezünk a Seat Toledomhoz, amivel már negyedik éve járok, és legjobb autó a világon, mert nem romlik el. Ez is megkapja a rendszeres karbantartást, mindent kicserélek idő előtt, amiről tudom, hogy el fog romlani, így sosem térdel le. Ugyanakkor nem szeretem. Nem szerettem meg az 1.9 Tdi motort, ami megy, mint a zsírozott villám, miközben 5 liternél többet nem lehet lenyomni a torkán. Nem szerettem meg a megbízhatóságát, a kényelmét, mert hiányzott valami.

A feketén füstölés öröme valahogy nem jött át

Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor volt egy barátnőm, akiben semmi tűz nem volt. Jól megvoltunk, de szenvedély nélkül. A végére már úgy éreztem, hogy megpenészedem ebben a meleg pocsolyában. A Seattal is így vagyok, hogy már le se mosom sokszor. Bevágom az ajtaját, közben átfut az agyamon a gondolat: nem szeretlek. Pedig szegény mindent megtesz, hogy szeressem, de unatkozom. A nőknél is hiába a bomba test, ha nincs meg hozzá a sokat sejtető fehérnemű. Mert valójában nem a szépségre izgulunk, hanem arra, hogy de milyen szép lehet ott a ruha alatt. Hogy kitaláljam, hogy felfedezzem, hogy megdolgozzak azért, hogy leimádkozzam róla azt a darab textilt. Valami ilyesmit jelentett a zsiguli szerelése, hogy egyszer jó lesz. Persze sose lett jó, de a felfedezés és az elfáradás öröme, az ott volt benne. 

Valamikor még a zsigulizós időben fedeztem a hahun egy kocsit, ami akkor és ott nagyon betalált. Egy tűzpiros (mi más) Alfa Romeo Sprint Zagato. Valami négymillióért árulták a ritka sportkocsit, aztán meg háromért, de az én akkori anyagi körülményeimnek mindegy is volt. Tudtam, hogy sosem tudnám megvenni, pláne fenntartani, de jól esett nézni az otromba, de mégis gyönyörű kockaságát, a 3 pár kiskocka lámpáját, a másmilyenségét, a vadságát. Pedig ez az autó ronda mint a bűn, főleg hátulról. Mégis azt éreztem, hogy annyi tűz van benne, mint egy olasz nőben. Egyszer kell egy ilyen, vagy majdnem ilyen. 

Amikor megjelent a 159-es Alfa Romeo, akkor majdnem ezt éreztem. Pláne amikor még csak a Need for Speedben láttuk először a Brerát, a 159-es coupé változatát. Leesett állal néztük, hogy úristen, hát így is lehet autót rajzolni? Akkoriban a nép számára a a Suzuki Ignis meg a Skoda Fábia jelentette a valamit. Olcsó, szürke, semmitmondó célszerszámok. Na de ez a Brera, ez valami olyan, ami lyukat ütött a világban a 3 pár kerek fényszórójával, a vonalaival, és nagy seggével. Ami olyan, amibe kedvem lenne belemarkolni. Annyira dinamikus forma, hogy úgy érzed, akkor is 120-szal megy, amikor áll. Órákig, napokig, sőt, hetekig tudnám térdelve, zokogva nézni a részleteit, hogy mennyire szép, a csőműszerek, a 3 kis műszer a vezető felé fordított középkonzolon, a sportülések, az oldalindexek és az ajtókilincsek formájának harmóniája. 

Ahogy telt az idő én kezdek megöregedni, és a Brera sem fiatal már, így elérhető közelségbe került a megvásárlása. Kéne venni egy Brerát, fogant meg bennem a gondolat, úgy 2 évvel ezelőtt. Néha volt olyan ami tetszett, de akkor jöttek a vekengő ismerősök, hogy hülye vagyok, meg rontást hozok az életemre. Mert az Alfa az elromlik, az nem jó autó, ha egyáltalán az autó jelzőt kiérdemli. Aztán néha voltak észérvek is, hogy vállalkozó vagyok, és egy vállalkozónak megbízható autó kell, mert oda kell érni helyekre. Persze, de mégis akkor mikor vegyek ilyet? Fiatalon azért ne, mert nincs pénz, középkorúan azért ne, mert a stabilitás kell, idősen meg azért ne mert nem kell az már nekem. Szóval az összes észérv ellenére nekiálltam Brerákat nézegetni a szabadnapjaimon.

Elmentem megnézni néhányat, és sajnos a hazai példányok lesújtó állapotától eltekintve, ez nem egy kimondott élményautó. Igen tudom, több helyen is elmondják, hogy ez nem sportkocsi, hanem Gran Tourismo. Csendes, kényelmes, hosszú utakra alkalmas, sportkocsis külsejű autó. Mégis, engem nagyon zavar, hogy egy Alfa Romeoból hiányzik a sportos szív. A kocsi továbbra is gyönyörű, de sokat elmond a problémáról, hogy a dízelmotorral mozog legjobban ez az autó. DÍZEL MOTORRAL!!! Amiben annyi a szenvedély, mint Amy Schumer külsejében. A próbakörök alatt azt éreztem, hogy jó autó ez, mint egy Volkswagen. Hiányzott a motorok trombitálása, a tapadás érzése a kanyarokban. Csak azt éreztem, hogy egy 2 tonnás dögöt terelgetek a sávban. Mint egy túlsúlyos, de vonzó nő az ágyban, aki bár sokat tud, de hamar kifárad. 

Amy Schumer

Megint ott álltam - mint már életemben sokszor - hogy megnyertem valamit, de már nincs meg a tárgynyeremény. Élményautóznék, de mivel? Végül elkezdtem nézegetni az Alfa GTV-ket, ami kb úgy néz ki, mint egy Sprint Zagato és a Brera szerelemgyereke. Még ék forma, furcsa, de azért vérpezsdítő külső, és ez még (talán az utolsó) igazi sportautó az Alfa kínálatából. Jó, ott a 4C meg a 8C, de az nem a halandóknak van. Még benne van a bugi, még akkor is, ha a kisebbik kétezres motorral lehet csak kapni emberi áron. Aki szeret élményautózni, az tudja, hogy az élmény nem a motorerőben lakik. Persze kell hozzá, de a jó futómű, rendes fék, éneklő motor és direkt kormányzás sokkal többet tesz ehhez hozzá.

Átnyálazva a magyar - kemény 8 autóból álló - kínálatot, végül lecsaptam egyre. Második autónak, feketét, piros bőr belsővel. Ezek nem makulátlan kocsik, nagyon nem. De nem volt összetörve, ami egy sportkocsinál elég jó érv a vásárlás mellett, illetve a galvanizált kaszni nem is rozsdásodik. Kell foglalkozni vele, sok apróságot meg kell javítani. Viszont a második autóság előnye, hogy nem kell sietni a javítással. Majd apránként, hétvégente mindig megcsinálok egy kicsit, és egyszer csak összeáll.

Szóval eme hosszú út végén mégis lesz Cuore Sportivo, büszke Alfa tulajdonos lettem, mert szenvedély nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása