Névnapjaim margójára

2019/11/09. - írta: GTV1986

Mindig szerettem ünnepelni, de azt sosem tudtam kezelni, ha engem ünnepelnek. A névnap nem is nagy dolog, talán csak nekem egy kicsit többet jelent, mint a születésnap. Az életemnek egy boldogabb szakaszában még a névnapot ültük a barátokkal, a születésnap pedig a közeli barátoké és a családé volt. Talán praktikus okokból, hiszen a névnap benne volt a naptárban, a születésnapot pedig kevesen tudták. Ma már másképp van, a Facebook szól a szülinap végett, a naptárat pedig kevesen böngészik naponta. 

Talán van még egy okom, hogy jobban szeressem a névnapot. Mégpedig azért, mert ilyenkor nem öregszem, papíron. Csak örülök, hogy vagyok. A születésnapot pedig csak a gyerekek várják, a felnőttek már csak sunnyognak.

Mennyi szép névnapot megültünk egyetemista koromban! Persze, nem csak miattam, hiszen a kedvenc kocsmárosunkat is köszöntöttük ilyenkor, Imrebácsit pedig mindenki szerette (és szereti a mai napig is). Mégis, jó érzés volt, hogy egy kicsit engem is köszöntenek ilyenkor. Hiányzik az a fajta gondtalan élet. 

Volt idő aztán, hogy kerültem az embereket ilyenkor, legalább is a távolabbi ismerősöket. Mindenkinek megvan a munkahelyi köszöntés, ami elkerülhetetlen, és számomra csak valami kínos szorongást hoz, hogy azok mosolyognak rám, akik az év további 364 napjában inkább leköpnének. Nem ismernek, fogalmuk sincs mit szeretek, ráadásul látom rajtuk, hogy nekik is kellemetlen ez az egész. Essünk túl rajta gyorsan, mindenkinek jobb így. Vagy ha tudtam, szabadságra mentem inkább, jó hosszúra. Talán nem tettem volna, ha tudom, hogy életem legnagyobb küzdelme az elmagányosodás ellen fog menni. Idén sem kerítettem nagy feneket a névnapnak. De jó nap volt, alfáztam sokat. A műhelyből hazafelé menet pedig még anyámat is visszahívtam

Ma pedig át kellett mennem Tatára elintézni egy ügyet, hazafelé pedig pont a kedvenc cukrászdám mellett mentem volna el. Közben eszembe jutott, hogy jó rég nem voltam ott, végül is miért ne? Így ma még sütiztem, is amiről pedig mindenki tudja, hogy egy falatnyi boldogság :) A tanulság talán annyi, hogy meg kell ülni minden ünnepet, amit lehet. Épp elég jut a szürke hétköznapokból így is, törjük meg hát néha.

psx_20191109_122948.jpg

Szólj hozzá!

Check up csütörtök 19.11.07

2019/11/07. - írta: GTV1986

Check up, azaz átnézzük, mit is csináltam az elmúlt hetekben, ahelyett, hogy blogot írtam volna. Sok jó téma volt a fejemben, azonban a rám jellemző lejegyzetelési kényszer hiánya miatt jól el is felejtettem a nagyját. Sebaj, mindig jönnek újak.

Az október végét néminemű nyaralással töltöttem el, kipihenve a mérgező gondolatokat. Egy ismerősömet látogattam meg Angliában, így társaságom is volt. Aki követ instagramon, az láthatta, milyen szép helyeken jártunk. Relax volt sok, napsütés már kevésbé, hiszen az esős Angliáról beszélünk. Többek között eljutottunk a British Motor Museumba, amiről hetekig tudnék cikkezni - autórajongó lévén. Azonban a Ryanairt és társait a földdel tenném egyenlővé szívem szerint. Aki érti, az érti miért. 

Aztán voltak itt még események. Többek közt, végre átvehettem az új projekt autómat, Alfa Romeo GTV-t!!! Ízlelgessük a kifejezést, hogy projekt autó. Ez az a fogalom, ami kihalóban van. Egyrészt egyre kevesebben értenek/akarnak érteni az autószereléshez hobbi szinten, másrészt - mint minden hobbi - ez is felemészt egy kerek kosár pénzt. Efelé megy a világ, csak éppen annyi sportosság, ami még megpengeti az idegszálak végét, de a többit már oldja meg egy szerelő. A hobbiautózás, mint őrület legnagyobb ellenszere a feleség, család, barátnő szentháromság. Habár a nők kifejezetten szeretik az igényes, szép autókat, de azt nem, amikor megtudják, hogy ennek az állapotnak a fenntartásához mennyit kell elvenni a kosztpénzből. Ráadásul ez egy Alfa, amiről mindenki úgy tartja, hogy egy betegágy. Aki ebben gondolkodik, biztos nem akar inkább egy 20 éves 3-as BMW-t? :)

Imádom ezt a segget :)

Hozzátenném - így kezdeti 3 garázsban eltöltött nap után - hogy eddig csak az előző tulaj hanyagsága után takarítottam, ergo nem a kocsi tehet róla, hogy nem kapta meg a szükséges gondoskodást. Nem mellesleg ez tipikus sportkocsi betegség, hogy aki birtokol egy ilyet, az csak hajtani akarja, gondozni nem. Pedig pont a hajtás miatt igényel több odafigyelést, időt és pénzt egy ilyen autó. A hajtás következtében ugyanis kopás, rezgés, és temérdek hő szabadul fel. A kopás megelőzésére akár 2x-3x drágább kenőanyagok (olajok, zsírok) szükségesek, és a csere is gyakoribb. A rezgés és a hő miatt pedig tönkremennek az elektromos kábelek és csatlakozások. A hő megeszi a szigetelést, a rezgés pedig kábelszakadást okoz. Ezért vannak azok az alfás pletykák, hogy az elektronikájuk megbízhatatlan. Ezekkel nem lenne baj, csak autót általában az átlagember veszi, akit nem képeznek ki autóvillamosságból általános iskolában. Az alkatrészek élettartamáról nem is beszélek. 

Hogy pénztemető lesz-e az alfa? Egyrészt nem nagyon érdekel, mivel nem ez az első számú autóm. Ha nem lesz pénzem rá, akkor majd jegelem a javítást néhány hétig. Mellesleg ez csak egy használt alfa, nem egy Porsche, Nissan 350Z, vagy - ne adj isten - egy Maserati. Azok az igazán nagy pénztemetők. Ellenben annál nagyobb tisztelet jár érte, ha egy ilyet működőképes állapotra bírsz hozni. Persze nem a társadalom részéről. Részükről csak egy meg nem értett autóbuzi leszel, aki pazarolja a pénzt.

Pedig mennyivel jobban is el lehetne költeni! :)

 

2 komment

Fércelt álmaim

2019/10/27. - írta: GTV1986

Az utóbbi hetekben több ismerősömtől is kaptam visszajelzés a blogommal kapcsolatban, és ezt nagyon köszönöm! Még akkor is, ha kritikát kaptam, mert ebből tudom, hogy jó-e az irány, ami felé megyek.

Szóval küldjetek minél több visszajelzést, mert vagy hasznos, vagy csak szimplán jól esik! Köszi!

Ugyanakkor azt vettem észre, hogy nem igazán tudják a blogomat hová tenni, hogy pontosan miről is szól, vagy mit jelent az, hogy fércelt álmok. Így most erről írnék néhány keresetlen gondolatot.

Valamikor 2017-ben véget ért egy hosszabb párkapcsolatom, és akkor eldöntöttem, hogy nagyobb szerepet szánok az életemben a minőségi emberi kapcsolatoknak. Meg szerettem volna találni azokat az embereket, akikhez én magam tartozom. Boldog akartam lenni, hasonló sorstársakat keresni, együtt szenvedéllyel rajongani dolgokért, és ehhez megtalálni a megfelelő embereket. Úgynevezett jól csinálása az életnek. Ez volt az álmom, egy fércmű. Azért fércmű, mert erősen vázlatos volt. Nagy vonalakban kitaláltam a dolgot, de a hogyant még nem tudtam. 

Aztán valahogy visszájára fordult ez a törekvés. Találtam ugyan minőségi kapcsolatokat, lett néhány igazán értékes barát azóta (pacsi!), ugyanakkor nem sejtettem, hogy érzelmileg és szociálisan mennyire romlott társadalomba merülök alá. Ezekről a felismerésekről, megdöbbenésekről, és csalódásokról születnek a bejegyzések. Megbíztam emberekben, akik kihasználtak, randevúztam nőkkel, akik nem tudtak kötődni. Az lett a szomorú tapasztalat, hogy valahogy az emberek a társas kapcsolataikat csak a saját igényeik kielégítésére használják, vagy belehányják a lelki nyomorukat a másikba. Ezzel még nem is lenne feltétlenül baj, hiszen jól esik megölelni valakit, vagy kipanaszkodni magunkat egy fáradt nap után, csak illik ezt visszaadni is. Illik viszonozni az ölelést, a meghallgatást, az érintést, a társaságot, és azt gondolom, ez a része baromira hiányzik. 

Persze lehet így élni, hogy használod az embereket, tartasz egy szeretőt, egy meghallgatósat, egy lelki szemetest, egy bandázóst. De mennyit érnek ezek a kapcsolatok? Én azt gondolom, hogy pontosan annyit, amennyit én is adok cserébe. Csak annak fogadhatom el a fél szívét, akinek én is oda bírom adni az enyémet. 

És mi lett az elmúlt két évben a suta tanulság? Talán semmi. Megváltoztam én is, de továbbra is hiszek az emberi kapcsolatokban. Egy kicsit több sebhellyel, kicsit bölcsebben és idősebben, de ugyanúgy meg fogom szavazni a bizalmat a következő embernek, aki szembe jön. Legfeljebb átver. 

Szólj hozzá!

Elvesztett barátságok

2019/10/06. - írta: GTV1986

A napokban a még megmaradt barátaimmal leginkább arról folyt a társasági diskurzus, hogy így, a harmincadik életévéhez közel, ki hány barátot veszített el. Mert amikor kezdtem volna panaszkodni, hogy mennyire elkoptak a barátok mellőlem, akkor ők is megjegyezték, hogy nem vagyok egyedül a problémával. Amiért most erről írok, hogy rámutassak egy nagyon destruktív és cseppet sem kisméretű társadalmi folyamatra.

Azt gondolom, hogy a húszas éveiben mindenki inkább szerzi a haverokat, mint sem veszíti. Igen, akkor is morzsolódnak, de könnyen jönnek helyettük újak. Többet vagyunk különféle társaságokban, akár szabad akaratunkból, akár kényszerből. Az évek során aztán kibontakozik, hogy kikkel lesz ebből a széles haveri körből barátság. Amire rájöttem az eltelt idő alatt, hogy az emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége a hétköznapok szürkesége, és a rutin. Az iskolapadból kiesve mindenki elkezdi hajtani a mókuskereket, családot alapít, úgynevezett nem-ér-rá.

Majd holnap ráírok - gondolja mindenki sokszor. 

De nem írsz rá, és holnapután sem írsz rá. A hétköznapok szürkeségében pedig más emberek leszünk. Olyanok leszünk, amilyennek a szüleinket láttuk. Ráncosak, enyhén megtörtek, folyton fáradtak, hibáktól és káros szenvedélyektől koránt sem mentesek. Más emberek leszünk. Mégis azt gondolom, hogy erősebbek lennének ezek a barátságok, ha együtt változnánk, és nem egymás mellett. Ha barátok maradnánk a hétköznapokban is, vagy legalább kapcsolatban maradnánk. Ehhez képest sokan megengedik maguknak azt a luxust, hogy egyes baráti kapcsolataikat kimondottan elhanyagolják.

Ahogy így ülünk a sör felett egy-egy barátommal, csak úgy hízik a veszteséglista. Az egyiknek egy 22 éves, gyerekkori barátsága lett füstbe ment terv, mert a másik egyik napról a másikra nem vette fel a telefont. Biztos megvolt az oka a sértődésre, de ezt sosem közölte, csak eltűnt. Nekem egy közel 8-9 éves barátság látszik véget érni úgy, hogy sosem ér rá a másik. Nem vesztünk össze, nem sértődtünk meg, egyszerűen csak nincs igényük rám talán. Nem vagyok már nekik érdekes. Aztán ott vannak a fiú-lány barátságok, ahol előbb-utóbb eljön az elkerülhetetlen vég, hogy az egyik többet fog gondolni, és a végkimenetel sosem pozitív. Vagy egy szakítást követő komplett baráti társaságok elvesztése. 

Akárhogyan is, ezeket a barátságokat szinte lehetetlen pótolni. Nem kötsz már olyan könnyen emberi kapcsolatokat, pláne barátságokat. Párkereső appból tucatnyi van az App Storeban, de barátkeresőből, vagy haveri beszélgetőtársból vajmi kevés. Azt gondolom, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy hagyjuk az embereket eltávolodni magunktól, még akkor sem, ha van helyette másik, aki jobb, szebb, érdekesebb. 

Egy párkapcsolat ugyanis lehet önző, egy barátság soha. 

Szólj hozzá!

Nem is olyan rossz minden

2019/09/29. - írta: GTV1986

Szoktátok mondani, hogy illene megosztanom a jó dolgokat is a blogomon, amik történnek velem. A minap pont volt egy ilyen gondolatom, így meg is osztom veletek.

 

A kerékpározás alapvetően sokat dob a hangulatomon. Tudom, nincs a legfancybb bringám, sem a hozzá illő legvagányabb öltözékem sem, de a flow mindenért kárpótol. Gondoltam egyet, hogy eltekerek a Dunához, ami tőlem 25 kilométer. Azaz 50, oda meg vissza. Eszembe is jut ilyenkor mindig, hogy két évvel ezelőtt egy barátommal mekkora kaland volt ez a táv. Arcunkra fagyott a dér a novemberi hidegben, és három napig voltam hadirokkant utána. Akkor még farmerban bringáztam, ma már áldozok a célszerűbb ruházatra. 

Ma pedig szinte rutinszerű egy ilyen túra. Csak elindulok, és letekerem. Kicsit fáj utána, de megnyugtatott egy ismerősöm, hogy másoknak is szokott fájni a feneke a hosszú tekerések után. Mondjuk nem is csoda, ha 100kg teher van egy kerékpár ülésnek nevezett, fél zsebkendőnyi felületen. Szép őszi idő van, és mivel hétköznap van, kevesen vannak a bringaúton. Meg is állok néhány fényképet lőni. Szeretem az őszt, a színesbe forduló leveleket, a megfáradt napfényt, ami ha rád süt jó idő van, de ha nem, akkor fázol. Az éttermek teraszain, ahol nem is olyan régen még nyári ruhákban lőtték a lányok fényképeiket a koktélokról az Instára, ma faleveleket fúj a székek közé a szél. Hiába, Tatának megvan a maga romantikája. 

20190910_172302415_ios.jpg

Azt hiszem jobban kötődöm a vizekhez, mint a hegyekhez. A Duna partján a naplementét nézve azon tűnődöm, hogy milyen béke van itt. Nézni a víz sokaságát, miközben lomhán a partot mossa, és közben eszembe jut, hogy a folyó életének idejében az én életem hossza csak egy szempillantás. Miközben itt ücsörgök egy uszadékfán jerkyt nassolva, a gondolatmenetemet azzal fejezem be magamban, hogy talán nem is olyan rossz ez az élet. Mások a munkában fáradnak, én pedig a naplementét nézem a Dunán. 

Esteledik, és már alakul az őszi metsző hideg, így elindulok visszafelé. Tatára visszaérve a fűtések, és néhány ablakból a vacsorához készülő sült hús illata keveredik a levegőben. Milyen jó is lenne, ha egyszer nekem készülne az a sült hús! De csak gondolat szintjén kalandozom el, hiszen a valóságban én, az örök diétázó sosem kívánnék önszántamból koleszterindús vacsorát. Régen én is szerettem a jóllakás örömét, de megvolt az ára. 

Sosem szeretek innen hazatekerni. Tatáról Tatabányára csak 10 km az út, mégis, mint ha egy szakadék felett kellene áthajtanom. Két teljesen különböző világ, mégis közel egymáshoz. Egyre erősödik bennem, hogy ide kellene költözni, nincs már örömöm Tatabányában. Talán sosem volt, csak mások voltak a lehetőségek anno. És miközben hazafelé karikázok az őszi hűvösben, sült húsos gondolatokat hagyok magam mögött, ahogy fogynak a kilométerek. Talán nem is olyan rossz ez az élet, csak lenne kivel megosztanom.

20190921_154811713_ios.jpg

Szólj hozzá!

A pesti éjszaka

2019/09/16. - írta: GTV1986

Sokat halljuk a kifejezést: a pesti éjszaka. Miben másabb ez, mint bárhol máshol? Hogyan írná le, aki vágott már neki az éjszakának a fővárosban? És ki az, aki emlékszik is rá? :)

Kellemes késő nyári / kora őszi este krúzolok az M1-esen Budapest irányába. Mindenki kifelé igyekszik, én befelé. Mindig vallottam, hogy ha nem a csordát követem, akkor előrébb jutok, de lehet csak máshová. El is töprengem rajta, hogy folyton az árral szemben vagyok, 32 év után is. Követem András duruzsoló hangjából mért utasításokat, ami a Wazéből irányul felém. Meg is van, "érkezés az úticélhoz".

Parkolót vadászni, ez itt mindig dráma. Ahhoz képest, hogy mindenki kifelé igyekezett a városból, eléggé tele van az utca. Három kört is megyek, mire találok. A szegély mellé parkolás csuklóból és lendületből elsőre tapasztalt sofőrt kíván. Vagy választhatjuk a halszálka parkolót, ahol el kell találni az optimális két centit a "még nem lóg ki a segge" és a "még van 1 méter a gyalogosnak a járdán" között. Szülinapra jöttünk össze, egybe a milliónyi pesti korcsma közül. Furcsa, hogy ahhoz képest, hogy itt él mindenki egy helyen, mennyire különböző pontossággal érkeznek az emberek. Aztán rájövök, itt senki sem siet igazán, hiszen 3 percenként jön a busz. 

Különböző emberek jönnek, különböző Istenekkel, de az ördög mindig ugyanaz. Itt most nem számít ki miért hajtja a szekeret, eufóriáért jöttünk. Mámor, ünneplés, de már nem önfeledten. Mindenki abban a korban van, hogy tudja, az önfeledtség ára a durva másnap, és ma szerda van, holnap mindenki dolgozik. Koccintás, pohár emelés, de inkább a rég nem látott barátok életet megfejteni kívánó beszélgetései dominálnak. Egy pár asztal és szék a járdán már elég is egy fél Toszkánához. Hajnal 3 felé jár az idő, de nem érezzük. A fényszennyezés, az éjszakai forgalom, a jövő-menő emberek miatt a vidéki ember úgy érzi, épp csak beesteledett. Szerencsére minden második utcában találni egy éjjel-nappali gyrosost vagy hamburgerest. A minőség a Woody Allen-i rettenetes és a nyomorúságos közt van, de ez az elfogyasztott alkohollal párhuzamosan egyre kevésbé érdekli az embert. Tápoljuk. Némi tespedés és fogpiszkálóval birizgálás után: Menni kéne - indítványozza valaki. 

Komótos séta veszi kezdetét a kiindulási pontra. Erjedt húgyszagú fák és utcasarkok kísérnek utunkon. Az egyik ház aljából bitcoin bánya ventilátora fújja az utcára a melegét az alagsorból, langyos huzatjában hajléktalan álmodik szebb életről a járdán. Egyik társunk leszakad, mondván hogy megkörnyékezi a kettővel ezelőtti kocsmában megismert lánykát, hátha lesz valami. Otthon már nem kap semmit, de hát ki tudja meg a nagy Budapesten? Megértjük, menjen. Közben nézelődni: hová is parkoltam le? Minden olyan egyforma itt, egy fekete Seat pedig nem a parkolók üde színfoltja. 

Nem mentetted el wazén? De hülye vagy! - mondják...

Pár utca körbejárása után meglesz az autó is, a dünnyögés is alábbhagy. Hazaviszem a megmaradt társaságot, jó este volt. Hazafelé az autópályán szembe jönnek akiktől este elköszöntem. Hiába, a világot forgatni kell. Nekem pedig a tükrömben felsejlik egy éledező, tűzvörös nap.

 

Szólj hozzá!

Akarok egy abortuszt tőled

2019/09/11. - írta: GTV1986

Húsz éve jelent meg a Harcosok klubja című kultfilm, ami nekem személyes kedvencem. Megjelent róla egy írás az Indexen Húsz éve csodáljuk Brad Pitt véres hasizmát címmel, és olvasva ezt a cikket jött pár gondolat.

 

Miért is szerettem én a Harcosok klubját? Az még elmegy, hogy egyik csajom sem tudta értékelni kellőképpen, de ez a film nem is a nőknek készült. Ez bizony a férfiak válságáról szól. Nézve filmet, az a benyomás fogalmazódik meg főhősünk minden szorongásánál, hogy igen, ezt már valahogy hasonlóan én is megéltem. A kisemberséget, a tré munkát, a basáskodó főnököt, az ikea katalógusokat, hogy belül egy óriás vagy, kívül pedig egy senki. Hogy verekedni kéne, de nem verekedtél sosem, hiszen nem volt rá szükség, és "Mit tud az életről, aki sose bunyózott? Sebhely nélkül haljak meg?". Megéltük hősünk szégyenérzetét a nőkkel, a átérezzük a közönyét, amikor már túl sok túl megdöbbentő dolog érte. Maga sem tudja mi baja, de nem tud aludni, és tőle tudjuk, hogy az inszomniásnak látomás a világ, távoli vízió.

És még miért? Mert szórakoztatott. Nevettem a végtelenül groteszk humorán a filmnek, amelyben olyan legendás mondatok hangzanak el, miszerint pisztolycsővel a szájában mindenki magánhangzókban beszél. És basszus tényleg! Erre mondta egy barátom, hogy bármi van a szádban, akkor is így van :) Ennyire már nem gondoltam túl. Vagy a színészek játéka, - és most kis spoilert engedjetek meg húsz év után - amikor azt a feladatot kapják a klubtagok, hogy provokáljanak verekedést egy idegennel, azt nem bírod ki nevetés nélkül!

Térünk rá eme bejegyzés címére, ami egy brutálisan erős gondolat. Ugyanis leginkább azért szerettem a Harcosok klubját, mert végtelenül progresszív volt számomra, amikor kicsi csíraként 14 éves korom körül először láttam. Az eltűnő apa képe, a fogyasztói társadalom, a teljesen értelmetlen de amúgy fontosnak mondott jó munkahely képe sokkolóan hatott rám. És persze a Marla Singer nevű karakter, a film női főszereplője, aki annyiban különbözött egy prostitól, hogy ő csak azzal fekszik le, akivel kedve van. Mindenkivel azért nem. Ahogy nézed a filmet szinte érzed az iszonyúan erős olcsó lopott parfümjét, keveredve a láncdohányzásból fakadó marbi füstjének bűzével.  A nők Torrentéje, ha engem kérdeznek. Tudod, aki megjelenik egy társaságban és a "hogy vagy?" kérdésre elmeséli, mennyire hajtották szét tegnap odalent, és egyébként is bevág ez a tanga. Egy olyan nő, akit semmiesetre sem emelnék a hercegnőség oltárára. Összefoglalva, korunk női példaképe. Aki nem köteleződik el semmi iránt, csak az élvezeteknek él. Cigi, pia, dugás, és ennyi. Azt hiszi ezáltal van benne tartás, hogy nem hódol be senkinek, de hát nézzünk rá, és látjuk hogy nincs. Talán csak akkor, amikor egy régi báli ruháról beszél, akkor érezzük, hogy ő sem volt mindig ilyen:

Ez egy koszorúslányruha. Egy röpke napig valaki nagyon szerette. Aztán kidobta... mint a karácsonyfát. Ma ő a kedvenc, holnap... kopp, a járda szélére kerül. Rajta a szaloncukros papírok, mint egy megerőszakolt nő, letépett, szakadt bugyiban, szigetelőszalag-bilincsben...

Aztán Tylerrel összekerül, és egy egész éjszakán át tart a lepedőakrobatika, elhangzik a mondat, úgy mint "Alsótagozat óta nem keféltem ilyen jót". Ez még mondjuk kiverhetné a biztosítékot, de aki járt már a napiszaron, annak ez sem megdöbbentő. Viszont ez már a finomított verzió, ugyanis eredetileg azt mondta:

akarok egy abortuszt tőled!

Ebben annyira ott van minden, amit korunk párkapcsolatairól elmondhatunk, mégpedig az igazán elköteleződés hiánya. Ha az ortodox szemlélet szerint vizsgáljuk, akkor akivel jó a szex, nagy eséllyel a férje lesz, és gyereket vállalnak. De ma már ezek a gyerekek nem születnek meg. Kéne az az érzés, hogy nagyon is jól működik veled minden, hogy legyen közösen gyerekünk, de mégsem. Hiszen nem illeszthető be az individualista, karrierista, élvhajhász nők életébe. Kicsiny hazánkban talán ez még nem jött el, de bizony mondom, hogy a szomorú jövőben egy abortusz is kb akkora trauma lesz, mint kidobni a csokipapírt. Befejezésül álljon itt egy utolsó gondolat Marla Singertől, amit bármelyik nő arcizomrángás nélkül kiejthet ma a száján, és még csak nem is botránkozik meg senki. Aki még nem tette meg, nézze meg a Harcosok klubját, mert még mindig erős!

A koton a mi nemzedékünk üvegcipellője. Ha egy idegennel találkozol, felveszed, egyet táncolsz benne, azután eldobod... A gumit, úgy értem... nem az idegent.

 

 

Szólj hozzá!

Bé, béé, bééé!

2019/08/09. - írta: GTV1986

Megjelent egy nem kicsit virális videó, amit megnézve támadt néhány gondolatom. A videóban szereplő, enyhén megtört csávónak a kérdező egy feleletválasztós kérdést tesz fel, miszerint "A" esetben örökre a feleségével marad, vagy "B" esetben... és itt már nem tudjuk meg mi lenne az, mert hősünk egyből rávágja, hogy a B megoldás érdekli, legyen az bármi más. 

 Beágyazni nem tudtam a videót, de a képre kattintva elindul

Elsőre vicces, aztán kicsit dühítő, végül szánalmas, ahogy egyre gyakrabban nézem meg. Ez a rövid videó annak a jelensége, amikor valaki fennhangon hirdeti, hogy sose nősülj meg, illetve a házasság életed legnagyobb hibája, egy p*na életed végéig, valamint neked se legyen jobb, mint másnak. Mind hallottuk már ezeket a kiváló mondatokat, közvetve vagy direktben is. Ezek akkor igazán kedvesek, amikor az illető felesége is jelen van a kijelentésnél. A probléma ezzel csak ott van, hogy saját magáról állít ki egy bizonyítványt a kijelentő arról, hogy teljesen alkalmatlan arra, hogy házasságban éljen, sőt, neki ez egy száműzetés, egy kényszer. Nem kicsit dühítő ez a hozzáállás azokkal szemben, akik véletlenül épp szeretik a feleségüket és boldog házasságban élnek.

Csak tudnám mit hisz! Mert én csak arra tudok gondolni, hogy a a fiatal éveit siratja ilyenkor, aki már többet nem mulathat, nőzhet, és hazárdírozhat. Kíváncsi lennék, hogy tényleg azt feltételezi, hogy ha nem lenne nős, akkor még így, negyven körül is a sörpocakkal, a kopaszodással, a ráncokkal, meg az időszakos merevedési zavarral ugyanolyan önfeledten tudna nőzni, mint 20 évesen? Akkor megoldódna minden problémája? Onnantól "Rám mámor vár", ahogy egy népszerű punk banda is énekelte anno? De cuki! Fogalma sincs róla, hogy a világ milyen embertelen és nyomasztó a szeretet körén kívül, de ha ennyire vagány, esetleg próbálja meg. Garantálom a "sikert" ;)

Szólj hozzá!

Heti pozitív (2019.08.03)

2019/08/03. - írta: GTV1986

Szoktam mondani az ismerősöknek, hogy minden napot úgy érdemes lezárni, hogy legalább egy pozitív dolgot fel tudjanak idézni, ami aznap történt. Engem meg amúgy is ekéznek, hogy írhatnék a jó dolgokról is, nem mindig csak arról, ha havária van. Tehát íme, az eheti pozitív dolgok, amik történtek velem: 

 

A hétfő mindjárt jól indult, mert a rossz idő ellenére sikerült elmennem autót nézni, és végül venni is. Erről született a Cuore Sportivo című blogbejegyzés is. Ugyan majd csak szeptemberben tudom átvenni a honosítás hosszadalmas folyamata miatt, de elkezdődött valami izgalom az autós életemben, ami már rég nem volt.

Kedden bringázni voltam egy ismerősömmel, és ismét igen jót beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Szóval ez a nap duplán jó volt, mert bringa is volt, meg kommunikáció is entellektüel módra. 

Szerdán tettünk egy újabb lépést a közösségszervezős kezdeményezés irányába. Ellátogattam Budapestre a HaverVagy Klikkmentes bulijára, ami nagyon jól sikerült. Kedves, normális embereket ismertem meg, akiket akár barátomnak is elfogadnék. Mindenképpen adaptálni fogjuk ezt a rendezvényt, amikor idén ősszel elindul a HaverVagy kezdeményezés Tatán is :) Már nagyon várom, izgalmas lesz! Itt olvashattok a HaverVagy 10 éves jubileumáról egy cikket

A csütörtök elég felejthető nap volt, de elmentem megint csak bringázni. Szép idő is volt hozzá.

Pénteken a barátaimmal találkoztam, jót beszélgettünk. Némi alkohol is elfogyott :) A barátoknak viszont mindig örülök, és külön felemelő érzés, hogy vannak nekem!

Szombaton, azaz ma pedig délután átwaxoltam a kocsimat a kiváló Autoglym Super Resin Polish-sal. Ezt most próbáltam ki először, és attól különleges, hogy amellett, hogy waxol, enyhén csiszolja is a felületet, tehát a seprűkarcokat eltünteti. Egész szép lett, de ami a waxolást illeti, maradok a carnauba viasznál, eddig az a legjobb. Továbbá bringáztam 10 km-t bemelegítésnek, majd közvetlenül utána elmentem futni is. Életemben először sikerült lefutni 5km-t, amire most nagyon büszke vagyok. Tulajdonképpen úgy érzem, hogy ezzel a 135-155 közötti pulzussal ki tudnék futni a világból. Szeretek sportolni, nem csak a fizikai kondícióm javításáért, hanem mert segít levezetni a feszültséget, ellazulni, kiszellőztetni a méreggel teli gondolatokat. Jól esett.

Vasárnap pedig ha minden igaz Győrbe megyek ebédre egy barátomhoz, amit nem különben nagyon várok. Ritkán találkozunk, így mindig van miről beszélni.

Innen nézve egész jó hetem volt. És nektek mi volt pozitív a héten? Kommentben várom a hozzászólásokat itt vagy Facebookon :) 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása