Az utóbbi hetekben több ismerősömtől is kaptam visszajelzés a blogommal kapcsolatban, és ezt nagyon köszönöm! Még akkor is, ha kritikát kaptam, mert ebből tudom, hogy jó-e az irány, ami felé megyek.
Szóval küldjetek minél több visszajelzést, mert vagy hasznos, vagy csak szimplán jól esik! Köszi!
Ugyanakkor azt vettem észre, hogy nem igazán tudják a blogomat hová tenni, hogy pontosan miről is szól, vagy mit jelent az, hogy fércelt álmok. Így most erről írnék néhány keresetlen gondolatot.
Valamikor 2017-ben véget ért egy hosszabb párkapcsolatom, és akkor eldöntöttem, hogy nagyobb szerepet szánok az életemben a minőségi emberi kapcsolatoknak. Meg szerettem volna találni azokat az embereket, akikhez én magam tartozom. Boldog akartam lenni, hasonló sorstársakat keresni, együtt szenvedéllyel rajongani dolgokért, és ehhez megtalálni a megfelelő embereket. Úgynevezett jól csinálása az életnek. Ez volt az álmom, egy fércmű. Azért fércmű, mert erősen vázlatos volt. Nagy vonalakban kitaláltam a dolgot, de a hogyant még nem tudtam.
Aztán valahogy visszájára fordult ez a törekvés. Találtam ugyan minőségi kapcsolatokat, lett néhány igazán értékes barát azóta (pacsi!), ugyanakkor nem sejtettem, hogy érzelmileg és szociálisan mennyire romlott társadalomba merülök alá. Ezekről a felismerésekről, megdöbbenésekről, és csalódásokról születnek a bejegyzések. Megbíztam emberekben, akik kihasználtak, randevúztam nőkkel, akik nem tudtak kötődni. Az lett a szomorú tapasztalat, hogy valahogy az emberek a társas kapcsolataikat csak a saját igényeik kielégítésére használják, vagy belehányják a lelki nyomorukat a másikba. Ezzel még nem is lenne feltétlenül baj, hiszen jól esik megölelni valakit, vagy kipanaszkodni magunkat egy fáradt nap után, csak illik ezt visszaadni is. Illik viszonozni az ölelést, a meghallgatást, az érintést, a társaságot, és azt gondolom, ez a része baromira hiányzik.
Persze lehet így élni, hogy használod az embereket, tartasz egy szeretőt, egy meghallgatósat, egy lelki szemetest, egy bandázóst. De mennyit érnek ezek a kapcsolatok? Én azt gondolom, hogy pontosan annyit, amennyit én is adok cserébe. Csak annak fogadhatom el a fél szívét, akinek én is oda bírom adni az enyémet.
És mi lett az elmúlt két évben a suta tanulság? Talán semmi. Megváltoztam én is, de továbbra is hiszek az emberi kapcsolatokban. Egy kicsit több sebhellyel, kicsit bölcsebben és idősebben, de ugyanúgy meg fogom szavazni a bizalmat a következő embernek, aki szembe jön. Legfeljebb átver.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.