Mostanában mindenkit foglalkoztat, hogy honnan lesz tüzelője, és ahogy jön a szeptember, és a hűvös napok, úgy egyre inkább. A távhősök most megúszták, maradtak a rezsicsökiben, aki kénytelen gázzal fűteni, az most nagyon megszívta. Ugyanakkor akinek van egy – akármilyen - kémény is a házán, az mind vegyestüzelésben kezdett gondolkodni.

Először is, legyen kazán, ami már önmagában egy kihívás. Vajon a sima kis kandalló elég a szobába? Esetleg vízkörre köthető, rásegítős legyen, ha már…? Legyen egy jól bevált Totya ráakasztva a központi rendszerre? És ezek bármelyikéből mekkora? Mit bír el a kémény? Amúgy az a kémény milyen állapotban van? És honnan lesz belevaló, amit be lehet gyújtani?

Mivel én is teljesen új családi házas vagyok, gázközponti fűtéssel megáldva, ezért én úgy kezdtem a vegyes tüzelésűvé alakítást, hogy hívtam egy kéményseprőt. A kéményseprő egy elég jól felkészült szakember, mert azon túl, hogy kiganézza a kéményt, rengeteg jó tippje is van. Pl meg tudja mondani, hogy az adott kémény használható-e, és mekkora teljesítményű kazánt lehet rákötni. Nem is vészesen drága, nekem 2 kéményt és a gázkazánomat kb 10.000 Ft körüli összegért vizsgálta meg, számlával.

A kazán beszerzésével voltam talán a legegyszerűbben. A kéményseprővel konzultálás után arra jutottunk, hogy nekem egy 20kw körüli Totya lenne a legideálisabb. Rá lehet kötni a meglévő központi radiátoros rendszerre, így az egész házat fűti, ellentétben egy sima kandallóval, ami csak a levegőt melegíti. A kandalló egy inkább esztétikai dolog, mint sem elsődleges fűtésre való. Gondolkodtam faelgázosító kazánon is, de az nagyon kényes a fa minőségére, illetve kb 5x annyiba kerül, mint a sima vegyestüzeléses kazán.

És hogy ugye mit gyújtsunk be? A következő a bajom a fával egyrészt, hogy a beszerzése mindig csöves megoldásokon alapul. Ismerni kell a fuvaros Jóskát, akinek kell szólni, és akkor majd egyszer csak hozza. Vagy nem, és akkor ott állok majd meglőve ősszel, tüzelő nélkül. Persze, aki már 20 éve így szerzi be a fát, az kiismeri a rendszert, de a zöldfülűek nem. Másrészt a többség mindig azt mondja, hogy valahogy át van verve. Mert ugye a fa frissen kivágva, az vizes, kb a harmada/fele víz. A fuvaros pedig súlyra, illetve térfogatra hozza, tehát neki az a jó, ha minél több a vizes fa, amit neked kihoz. Plusz honnan tudod, hogy az a megrendelt X erdei köbméter, az pont annyi? Mert nem fogod lemérni, az is biztos, tehát mindig megkurtítják a rendelt mennyiséget egy kicsit.

Én a fabrikett mellett döntöttem, több okból. Igen, horror drága lett, én is drágán vettem, baromira nem ért annyit! De van, bent van már a tárolóban, be lehet gyújtani, ha hideg lesz. A drága gáz meg a fuvaros Jóska által kihozott fa, az meg vagy lesz, vagy nem. A brikettet darabra vagy csomagra adják, jól mérhető, kiszámolható a fűtőértéke. Ha azt mondják, hogy egy raklapon 110 csomag lesz, akkor azon annyi van, meg tudod számolni átvételkor. A minősége jobb, mint a fa, mert ez csontszáraz, tehát nem lesz a fele víz, ami hűti az égést. A brikett halála a víz, mert ha nedves lesz, akkor szétmorzsolódik.

Egyszerűbb a fűtési költséget számolni is. Természetesen a tüzelő fogyása attól függ, hogy mennyire van hideg, de pontosan követni lehet, hogy egy hét/hónap alatt, hány csomag fogyott el, annak mennyi a költsége. Arról már nem is beszélek, hogy nem kell kemény munkákat beleölni a hasogatásba, hogy kályhaméret legyen.

Nagyjából itt tartok most. A kályha és a tüzelő már a tárolóban, várom a vízvezeték szerelőt, hogy bekösse a kazánt a helyére, és onnantól hadra fogható. A gázkazán természetesen üzemben marad, a melegvizet továbbra is az fogja előállítani, ami kb 50 m3 gázt emészt fel havonta, tehát bőven belefér a rezsicsöki limitbe.

Amit megtanultam, hogy csak fenntartásokkal szabad bárkire is hallgatni. A vegyestüzelést kb ahhoz tudnám hasonlítani, mint az autók fogyasztásáról beszélgetést, tehát mindenki kamuzik. Mindig lesz valaki, aki olcsóbban megoldotta. Akinek van egy okkult módszere, hogy 30.000 Ft-ból kifűtse a házat egész télre miközben kicsit még izzadnak is odabent. Sőt, van egy haverja, akinek annyi hulladék fája van, hogy belefullad, és örül, ha bárki átveszi tőle ingyen, akár még fizet is érte! Egyszerűen nem fogom megérteni sosem, hogy miért balekság az, ha fizetsz a fűtésért, és megkapod érte, amit megrendeltél?

A matek egyébként sokat segít. Nagyjából úgy számoltam, hogy egy havi fűtésem brikettel uszkve 100.000 Ft-ból oldható meg. A jelenlegi 750 Ft/m3 körüli gázárral 250.000-300.000 Ft-ra kalkuláltam ezt gázból. Jelenleg vegyestüzeléssel fűteni nem olcsó, csak olcsóbb, mint gázzal. A várható fűtési időszak pedig 5-6 hónap egy évben, kivéve, ha valaki szeret otthon 15 fokban létezni, mert akkor csak 3 hónap.

Mit ne csinálj? Azon túl, hogy ne fűts vizes fával mert kicsilingel a pénzed a kéményen. Vannak, akik úgy spórolnak, hogy csak 1-2 helyiséget fűtenek a házban, a többit nem. Ezzel az a baj, hogy a nem fűtött helyiségek miatt sokkal gyorsabb lesz az épület állagromlása. Ez nyilván évek alatt következik be, és egy nyugdíjas már nem foglalkozik vele, hiszen az örökösök majd úgyis eladják, meg eldózerolják, hogy fancy antracit/fehér színűre kőporozott, parkoló és zöldfelület nélküli társasház épülhessen a helyén. Azonban, ha te még szeretnél a házban sokáig lakni és jó állapotban tartani, akkor tessék rendesen fűteni! A nem használt helyiségben is legyen legalább 10-15 fok.

Bevallom elég bizarr, hogy amikor az országban aszály és 39 fokos nyári napok vannak, én a tüzelőt talicskázom be a tárolóba, meg azt kalkulálom, hogy mennyiből lehet fűteni a házat, miközben nem győzöm hűteni. Nehéz idők jönnek, de legalább idénre és a jövő télre megvan a tüzelőm, akármi van, és a tüzelő gondot egy időre letudtam. Jobb előre gondolkodni és bespájzolni, mint letolt gatyával állni, amikor jönnek az első hideg napok.

A tatai Öreg-tó gyermekkorom meghatározó szimbóluma. Az itt maradt szépség, a nyugodtság, az önfeledtség, és a jólét érzésével kényeztetett valahányszor meglátogattuk a családdal. Itt játszottam a vár romjain, amikor még tán óvodás sem voltam. A szegény ember itt mindig gazdagnak érezhette magát attól a csodától, amit lát. Az elnyomott, alulértékelt értelmiség ide menekült egy kis lelki felfrissülésért. Aztán valami megváltozott, úgy 2-3 éve.

Az őslakók

Mindig, mindenki többet akar magának. Először megjelent az a néhány futó és biciklis, aki már 20-30 éve ott sportol a tó körül. Nem zavartak ők senkit, elfértek az a néhány gyalogos mellett, akik a parton andalogtak. Jó is a tó körül sportolni, nem túl sok, nem túl kevés az a 7 kilométeres tókerülés, sétálva, futva, biciklizve is kellemes fáradtság. Aztán egyre többen lettek, akik egy kis megnyugvást kerestek. Jöttek a kutyasétáltatók egy kis lelki feltöltődésre, meg a szomszéd városokból ide biciklizők. Ezt követően megjelentek a tó közvetlen partjára, vagy annak közelébe épült lakóparkok lakói. Látjuk a sok szép, új autóval emberek között araszolva őket. Nem késlekedve megjelentek a fürödni vágyók, akiknek a környéken alig van lehetőségük a fürdőzésre. A Fényes fürdő végnapjait éli, nincs pénz a felújításra. Ne feledkezzünk meg a partszakaszt állandó fesztiválhelyszínné változtató vendéglátós vállalkozókról sem, akik fesztivál helyszínné tették az Öreg-tó északi partját. Minőség nincs, csak a legolcsóbban beszerezhető lőrék, drágára árazva. Persze a vállalkozónak az a jó, ha sokan vannak és fogyasztanak. Jöttek még a népes sétáló kompániák gyerekkel, kutyával, mamával, családdal. A ki tudja mikor épült tó körüli gyalogúton 2-3 ember egymás mellett kényelmesen elfér, de 6-8 fős csoportok már nem.

Néhány strandoló az Öreg-tó partján, ami hétvégente zsúfolásig megtelik

Látva az Öreg tó népszerűségét, a vállalkozók még több kiülős teraszt, cukrászdát, éttermet, fagyizót, szuvenír boltot, borozót, kávéházat, ne adj Isten szállodát szeretnének. A tópart megtelik, már a várárokban épül az újabb terasz, ahol lehet majd nyugalomra lelni egy kisebb polgári fizetés feléért.

Mindenki pihenni jött, de senki sem pihen. A biciklis kerülgeti az összerezzent 6-8 fős csoportokat, miközben a gyalogúton keresztül szaladó kutyákat, gyerekeket próbálja nem elütni. A futók nem is álmodnak a gyalogútról, ők a füvön futnak, és szeretnének nem átesni a fürdőzők holmiján. Az újgazdagok bosszankodnak a merciben, ferrariban, hogy mit keres itt a sok proli, miközben araszolnak. A kutyások nem győzik visszafogni az ebet, aki minden inger után menne, és ingerből valljuk be, sok van. A vállalkozók egymásra licitálnak a polgármesternél, hogy azt a talpalatnyi zöld füves placcot, ott a csücsökben, azt ők hasznosíthassák, és lehessen ott egy negyvenedik műanyag poharas limonádézó. A strandolók pedig azért panaszkodnak, mert a fejük mellett hol egy futó, hol egy biciklis, vagy hol egy szörfdeszka suhan el.

Az Öreg-tó, mint kutyasétáltató és fürdető

Nincs mentség, a tó megtelt. Már harmad ennyi emberrel is tele volt. A halak és madarak lassan úgy döntenének, inkább máshol pihennének, de nincs hol. Más tavak is tele vannak emberrel, és az embercsoportokból senki nem enged a másiknak, nem hogy a természetnek. A szórakozás jár, a pénztermelés pedig szent. Nincs az a hatás, amire az idejárók nagy részének nem lenne kedve a jövőben jönni. A harc hát dúl, és a győztes majd mindent beépíthet, mindent letaposhat, mindent beszennyezhet, megtöltheti az összes kukát, lebetonozhatja az utolsó fűcsomót. Még egy kis jól érzést, még egy nyalás fagyit, még egy kutyafürdetést, még egy sétát, még egy gumifüstölést, még egy pohár bort, még egy koncertet akar minden ember az Öreg-tótól, és amíg az ki nem fogy, el is veszik tőle.

Így múlik el gyermekkorom éke velem együtt, ahogy öregszem. Én is csak egy vagyok, aki még sétálna, merengne, biciklizne egyet még a tó körül. Én is csak kizsákmányoló vagyok, aki tüntető csoportokat támogat, akik megállítani a pusztítást nem tudják, csak lassítani kicsit a folyamatot. Közben pedig remélem, hogy az Öreg-tó lesz még, amíg én is vagyok, és csak akkor nem lesz, amikor már én sem.

Tata, metsző hideg, megfáradt napsütéssel. Néhány lelkes patrióta pártszínekben, kihasználva a vadlúd sokadalom csekély embertömegét, aláírásokat gyűjt egy - a többség számára - rég elfelejtett strand felújításáért. Szoktunk ilyet látni máskor is, közönnyel megyünk el a stand mellett, s talán csak a szorgalmasabbja olvassa el, hogy pontosan milyen ügyért is folyik az aláírás. Annyi ember akarja a figyelmünket és az aláírásunkat manapság, hogy már meg sem állunk. A többség már leszavazott a héten a klímás kérdőíven, a heti jó cselekedet megvolt - gondolják. A különbség számomra csak annyi, hogy ezúttal én is ott álltam köztük, a standnál.

Fázunk, nagyon. Odajön egy fiatal srác a barátnőjével. Nem idevalósiak, nem érinti őket a bezárt strand ügye, csak beszélgetni szeretnének. A kérdése, hogy miért kell politikát vinni olyan dolgokba, ami csak szórakozás, ahogyan ez a rendezvény is az? Valahol megértem az álláspontját, és el is keserít. A politikának - hála az elődeinknek és a politikai elitnek - van egy erősen negatív és agresszív sztereotípiája. Politizálni, ízlelgessük. A többség egyenlőségjelet húz a politika, és az uszítás között, hogy szidjam a másik anyját. Hogy aki nem velem van az csakis ellenem lehet. De könyörgöm, nem akarunk senkit megtéríteni, csak egy elhanyagolt műemléket szeretnék felújíttatni! A végére jót beszélgetünk azért, és ugyanez a fiút tette fel azt a kérdést, amiért ez a blogposzt megszülethetett.

Kell-e politikai pártba belépni ahhoz, hogy képviselhesd a politikai identitásodat, vagy csak a véleményedet? 

Azt gondolom, ez mindenkinek az egyéni döntése, hogy tagja lesz-e valamelyik pártnak. Magyarország javarészt olyan fotelpolitikusokból áll, akiknek a fele szavazni sem megy el, nem hogy bármiért is kiálljon, aláírjon, utcára menjen, csatlakozzon. Azonban, ha a fotelpolitizáláson kívül bármit is szeretne valaki elérni a politikai életben egyénileg, az szinte lehetetlen. Ennek az oka, hogy grandiózus (nagy) dolgokat elérni, kizárólag csapatmunkában lehet. Nem tudsz vállalatot felépíteni egyedül, nem tudsz influencer lenni követők nélkül, nem tudsz nagy ügyeket létrehozni támogatók nélkül. Így aztán politizálni sem tudsz politikai tömeg nélkül, bár jó lenne. Egységben van az erő.

Mi a politika? Nem minálunk itthon, hanem az idea mögötte? Talán az, hogy sok ember egyet gondol valamiről. Van egy közös ügy, amiért összetartozunk, és ezt a valamit elnevezzük politikának. Én is így tettem, beléptem egy pártba. Na nem azért, mert kedvem van megszedni magam, vagy kedvem van kiabálni az utcán. Sikeres vagyok a munkámban, nem akarok felkapaszkodni a politika hátán a nagytőkések világába, és nem is hagynám, hogy bármelyik társam így tegyen. Csak lelkes amatőrök, patrióták vagyunk, akik kiállnak ügyekért. Rád, kedves olvasóm, nem fogok sosem haragudni, ha más ügyeket támogatsz, más színre rakod az ikszet, és arra kérlek, te se haragudj rám, amikor majd látsz engem aláírást gyűjteni, vagy hallatni a hangomat. Csak keresem a hozzám hasonló, közel álló embereket. De nem így tettünk mindig is? 

Nemet mondok az elmúlt 30 évre, vagy az elmúlt 100-ra. Nemet mondok a megosztottságra, és arra, hogy valaki csak ide, vagy oda tartozhat. Nemet mondok az erőszakra, a primitívségre, és a hazugságokra, amivel az elmúlt években folyamatosan mérgezik a magyar emberek tudatát. Nemet mondok a társadalmi különbségekre, az osztályharcra és az elnyomásra. Nem volt mindig így? Lehet, de talán most értem meg fejben arra, hogy képviseljek valamit nyilvánosan, még akkor is, ha egyszer valaki falhoz akar állítani érte. Mert bárhogy is legyen, a közösségben, a kommunikációban és az egységben van a siker kulcsa. Nem akarok megtéríteni senkit, azt szeretném, ha mindenki maga jönne rá erre.

Hogy hogyan alakul majd a jövő? Sajnos nem tudom, mert eltörött a kristálygömböm. Meglátjuk. Addig is kövesd az oldalamat itt és a Facebookon ;-)

Szoktátok mondani, hogy illene megosztanom a jó dolgokat is a blogomon, amik történnek velem. A minap pont volt egy ilyen gondolatom, így meg is osztom veletek.

A kerékpározás alapvetően sokat dob a hangulatomon. Tudom, nincs a legfancybb bringám, sem a hozzá illő legvagányabb öltözékem sem, de a flow mindenért kárpótol. Gondoltam egyet, hogy eltekerek a Dunához, ami tőlem 25 kilométer. Azaz 50, oda meg vissza. Eszembe is jut ilyenkor mindig, hogy két évvel ezelőtt egy barátommal mekkora kaland volt ez a táv. Arcunkra fagyott a dér a novemberi hidegben, és három napig voltam hadirokkant utána. Akkor még farmerban bringáztam, ma már áldozok a célszerűbb ruházatra. 

Ma pedig szinte rutinszerű egy ilyen túra. Csak elindulok, és letekerem. Kicsit fáj utána, de megnyugtatott egy ismerősöm, hogy másoknak is szokott fájni a feneke a hosszú tekerések után. Mondjuk nem is csoda, ha 100kg teher van egy kerékpár ülésnek nevezett, fél zsebkendőnyi felületen. Szép őszi idő van, és mivel hétköznap van, kevesen vannak a bringaúton. Meg is állok néhány fényképet lőni. Szeretem az őszt, a színesbe forduló leveleket, a megfáradt napfényt, ami ha rád süt jó idő van, de ha nem, akkor fázol. Az éttermek teraszain, ahol nem is olyan régen még nyári ruhákban lőtték a lányok fényképeiket a koktélokról az Instára, ma faleveleket fúj a székek közé a szél. Hiába, Tatának megvan a maga romantikája. 

Azt hiszem jobban kötődöm a vizekhez, mint a hegyekhez. A Duna partján a naplementét nézve azon tűnődöm, hogy milyen béke van itt. Nézni a víz sokaságát, miközben lomhán a partot mossa, és közben eszembe jut, hogy a folyó életének idejében az én életem hossza csak egy szempillantás. Miközben itt ücsörgök egy uszadékfán jerkyt nassolva, a gondolatmenetemet azzal fejezem be magamban, hogy talán nem is olyan rossz ez az élet. Mások a munkában fáradnak, én pedig a naplementét nézem a Dunán. 

Esteledik, és már alakul az őszi metsző hideg, így elindulok visszafelé. Tatára visszaérve a fűtések, és néhány ablakból a vacsorához készülő sült hús illata keveredik a levegőben. Milyen jó is lenne, ha egyszer nekem készülne az a sült hús! De csak gondolat szintjén kalandozom el, hiszen a valóságban én, az örök diétázó sosem kívánnék önszántamból koleszterindús vacsorát. Régen én is szerettem a jóllakás örömét, de megvolt az ára. 

Sosem szeretek innen hazatekerni. Tatáról Tatabányára csak 10 km az út, mégis, mint ha egy szakadék felett kellene áthajtanom. Két teljesen különböző világ, mégis közel egymáshoz. Egyre erősödik bennem, hogy ide kellene költözni, nincs már örömöm Tatabányában. Talán sosem volt, csak mások voltak a lehetőségek anno. És miközben hazafelé karikázok az őszi hűvösben, sült húsos gondolatokat hagyok magam mögött, ahogy fogynak a kilométerek. Talán nem is olyan rossz ez az élet, csak lenne kivel megosztanom.