Nekrológ a tatai Öreg-tóhoz

2020/08/10. - írta: GTV1986

A tatai Öreg-tó gyermekkorom meghatározó szimbóluma. Az itt maradt szépség, a nyugodtság, az önfeledtség, és a jólét érzésével kényeztetett valahányszor meglátogattuk a családdal. Itt játszottam a vár romjain, amikor még tán óvodás sem voltam. A szegény ember itt mindig gazdagnak érezhette magát attól a csodától, amit lát. Az elnyomott, alulértékelt értelmiség ide menekült egy kis lelki felfrissülésért. Aztán valami megváltozott, úgy 2-3 éve.

Az őslakók

Mindig, mindenki többet akar magának. Először megjelent az a néhány futó és biciklis, aki már 20-30 éve ott sportol a tó körül. Nem zavartak ők senkit, elfértek az a néhány gyalogos mellett, akik a parton andalogtak. Jó is a tó körül sportolni, nem túl sok, nem túl kevés az a 7 kilométeres tókerülés, sétálva, futva, biciklizve is kellemes fáradtság. Aztán egyre többen lettek, akik egy kis megnyugvást kerestek. Jöttek a kutyasétáltatók egy kis lelki feltöltődésre, meg a szomszéd városokból ide biciklizők. Ezt követően megjelentek a tó közvetlen partjára, vagy annak közelébe épült lakóparkok lakói. Látjuk a sok szép, új autóval emberek között araszolva őket. Nem késlekedve megjelentek a fürödni vágyók, akiknek a környéken alig van lehetőségük a fürdőzésre. A Fényes fürdő végnapjait éli, nincs pénz a felújításra. Ne feledkezzünk meg a partszakaszt állandó fesztiválhelyszínné változtató vendéglátós vállalkozókról sem, akik fesztivál helyszínné tették az Öreg-tó északi partját. Minőség nincs, csak a legolcsóbban beszerezhető lőrék, drágára árazva. Persze a vállalkozónak az a jó, ha sokan vannak és fogyasztanak. Jöttek még a népes sétáló kompániák gyerekkel, kutyával, mamával, családdal. A ki tudja mikor épült tó körüli gyalogúton 2-3 ember egymás mellett kényelmesen elfér, de 6-8 fős csoportok már nem.

Néhány strandoló az Öreg-tó partján, ami hétvégente zsúfolásig megtelik

Látva az Öreg tó népszerűségét, a vállalkozók még több kiülős teraszt, cukrászdát, éttermet, fagyizót, szuvenír boltot, borozót, kávéházat, ne adj Isten szállodát szeretnének. A tópart megtelik, már a várárokban épül az újabb terasz, ahol lehet majd nyugalomra lelni egy kisebb polgári fizetés feléért.

Mindenki pihenni jött, de senki sem pihen. A biciklis kerülgeti az összerezzent 6-8 fős csoportokat, miközben a gyalogúton keresztül szaladó kutyákat, gyerekeket próbálja nem elütni. A futók nem is álmodnak a gyalogútról, ők a füvön futnak, és szeretnének nem átesni a fürdőzők holmiján. Az újgazdagok bosszankodnak a merciben, ferrariban, hogy mit keres itt a sok proli, miközben araszolnak. A kutyások nem győzik visszafogni az ebet, aki minden inger után menne, és ingerből valljuk be, sok van. A vállalkozók egymásra licitálnak a polgármesternél, hogy azt a talpalatnyi zöld füves placcot, ott a csücsökben, azt ők hasznosíthassák, és lehessen ott egy negyvenedik műanyag poharas limonádézó. A strandolók pedig azért panaszkodnak, mert a fejük mellett hol egy futó, hol egy biciklis, vagy hol egy szörfdeszka suhan el.

Az Öreg-tó, mint kutyasétáltató és fürdető

Nincs mentség, a tó megtelt. Már harmad ennyi emberrel is tele volt. A halak és madarak lassan úgy döntenének, inkább máshol pihennének, de nincs hol. Más tavak is tele vannak emberrel, és az embercsoportokból senki nem enged a másiknak, nem hogy a természetnek. A szórakozás jár, a pénztermelés pedig szent. Nincs az a hatás, amire az idejárók nagy részének nem lenne kedve a jövőben jönni. A harc hát dúl, és a győztes majd mindent beépíthet, mindent letaposhat, mindent beszennyezhet, megtöltheti az összes kukát, lebetonozhatja az utolsó fűcsomót. Még egy kis jól érzést, még egy nyalás fagyit, még egy kutyafürdetést, még egy sétát, még egy gumifüstölést, még egy pohár bort, még egy koncertet akar minden ember az Öreg-tótól, és amíg az ki nem fogy, el is veszik tőle.

Így múlik el gyermekkorom éke velem együtt, ahogy öregszem. Én is csak egy vagyok, aki még sétálna, merengne, biciklizne egyet még a tó körül. Én is csak kizsákmányoló vagyok, aki tüntető csoportokat támogat, akik megállítani a pusztítást nem tudják, csak lassítani kicsit a folyamatot. Közben pedig remélem, hogy az Öreg-tó lesz még, amíg én is vagyok, és csak akkor nem lesz, amikor már én sem.

16 komment

Heti pozitív (2019.08.03)

2019/08/03. - írta: GTV1986

Szoktam mondani az ismerősöknek, hogy minden napot úgy érdemes lezárni, hogy legalább egy pozitív dolgot fel tudjanak idézni, ami aznap történt. Engem meg amúgy is ekéznek, hogy írhatnék a jó dolgokról is, nem mindig csak arról, ha havária van. Tehát íme, az eheti pozitív dolgok, amik történtek velem: 

 

A hétfő mindjárt jól indult, mert a rossz idő ellenére sikerült elmennem autót nézni, és végül venni is. Erről született a Cuore Sportivo című blogbejegyzés is. Ugyan majd csak szeptemberben tudom átvenni a honosítás hosszadalmas folyamata miatt, de elkezdődött valami izgalom az autós életemben, ami már rég nem volt.

Kedden bringázni voltam egy ismerősömmel, és ismét igen jót beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Szóval ez a nap duplán jó volt, mert bringa is volt, meg kommunikáció is entellektüel módra. 

Szerdán tettünk egy újabb lépést a közösségszervezős kezdeményezés irányába. Ellátogattam Budapestre a HaverVagy Klikkmentes bulijára, ami nagyon jól sikerült. Kedves, normális embereket ismertem meg, akiket akár barátomnak is elfogadnék. Mindenképpen adaptálni fogjuk ezt a rendezvényt, amikor idén ősszel elindul a HaverVagy kezdeményezés Tatán is :) Már nagyon várom, izgalmas lesz! Itt olvashattok a HaverVagy 10 éves jubileumáról egy cikket

A csütörtök elég felejthető nap volt, de elmentem megint csak bringázni. Szép idő is volt hozzá.

Pénteken a barátaimmal találkoztam, jót beszélgettünk. Némi alkohol is elfogyott :) A barátoknak viszont mindig örülök, és külön felemelő érzés, hogy vannak nekem!

Szombaton, azaz ma pedig délután átwaxoltam a kocsimat a kiváló Autoglym Super Resin Polish-sal. Ezt most próbáltam ki először, és attól különleges, hogy amellett, hogy waxol, enyhén csiszolja is a felületet, tehát a seprűkarcokat eltünteti. Egész szép lett, de ami a waxolást illeti, maradok a carnauba viasznál, eddig az a legjobb. Továbbá bringáztam 10 km-t bemelegítésnek, majd közvetlenül utána elmentem futni is. Életemben először sikerült lefutni 5km-t, amire most nagyon büszke vagyok. Tulajdonképpen úgy érzem, hogy ezzel a 135-155 közötti pulzussal ki tudnék futni a világból. Szeretek sportolni, nem csak a fizikai kondícióm javításáért, hanem mert segít levezetni a feszültséget, ellazulni, kiszellőztetni a méreggel teli gondolatokat. Jól esett.

Vasárnap pedig ha minden igaz Győrbe megyek ebédre egy barátomhoz, amit nem különben nagyon várok. Ritkán találkozunk, így mindig van miről beszélni.

Innen nézve egész jó hetem volt. És nektek mi volt pozitív a héten? Kommentben várom a hozzászólásokat itt vagy Facebookon :) 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása