A tatai Öreg-tó gyermekkorom meghatározó szimbóluma. Az itt maradt szépség, a nyugodtság, az önfeledtség, és a jólét érzésével kényeztetett valahányszor meglátogattuk a családdal. Itt játszottam a vár romjain, amikor még tán óvodás sem voltam. A szegény ember itt mindig gazdagnak érezhette magát attól a csodától, amit lát. Az elnyomott, alulértékelt értelmiség ide menekült egy kis lelki felfrissülésért. Aztán valami megváltozott, úgy 2-3 éve.
Az őslakók
Mindig, mindenki többet akar magának. Először megjelent az a néhány futó és biciklis, aki már 20-30 éve ott sportol a tó körül. Nem zavartak ők senkit, elfértek az a néhány gyalogos mellett, akik a parton andalogtak. Jó is a tó körül sportolni, nem túl sok, nem túl kevés az a 7 kilométeres tókerülés, sétálva, futva, biciklizve is kellemes fáradtság. Aztán egyre többen lettek, akik egy kis megnyugvást kerestek. Jöttek a kutyasétáltatók egy kis lelki feltöltődésre, meg a szomszéd városokból ide biciklizők. Ezt követően megjelentek a tó közvetlen partjára, vagy annak közelébe épült lakóparkok lakói. Látjuk a sok szép, új autóval emberek között araszolva őket. Nem késlekedve megjelentek a fürödni vágyók, akiknek a környéken alig van lehetőségük a fürdőzésre. A Fényes fürdő végnapjait éli, nincs pénz a felújításra. Ne feledkezzünk meg a partszakaszt állandó fesztiválhelyszínné változtató vendéglátós vállalkozókról sem, akik fesztivál helyszínné tették az Öreg-tó északi partját. Minőség nincs, csak a legolcsóbban beszerezhető lőrék, drágára árazva. Persze a vállalkozónak az a jó, ha sokan vannak és fogyasztanak. Jöttek még a népes sétáló kompániák gyerekkel, kutyával, mamával, családdal. A ki tudja mikor épült tó körüli gyalogúton 2-3 ember egymás mellett kényelmesen elfér, de 6-8 fős csoportok már nem.
Néhány strandoló az Öreg-tó partján, ami hétvégente zsúfolásig megtelik
Látva az Öreg tó népszerűségét, a vállalkozók még több kiülős teraszt, cukrászdát, éttermet, fagyizót, szuvenír boltot, borozót, kávéházat, ne adj Isten szállodát szeretnének. A tópart megtelik, már a várárokban épül az újabb terasz, ahol lehet majd nyugalomra lelni egy kisebb polgári fizetés feléért.
Mindenki pihenni jött, de senki sem pihen. A biciklis kerülgeti az összerezzent 6-8 fős csoportokat, miközben a gyalogúton keresztül szaladó kutyákat, gyerekeket próbálja nem elütni. A futók nem is álmodnak a gyalogútról, ők a füvön futnak, és szeretnének nem átesni a fürdőzők holmiján. Az újgazdagok bosszankodnak a merciben, ferrariban, hogy mit keres itt a sok proli, miközben araszolnak. A kutyások nem győzik visszafogni az ebet, aki minden inger után menne, és ingerből valljuk be, sok van. A vállalkozók egymásra licitálnak a polgármesternél, hogy azt a talpalatnyi zöld füves placcot, ott a csücsökben, azt ők hasznosíthassák, és lehessen ott egy negyvenedik műanyag poharas limonádézó. A strandolók pedig azért panaszkodnak, mert a fejük mellett hol egy futó, hol egy biciklis, vagy hol egy szörfdeszka suhan el.
Az Öreg-tó, mint kutyasétáltató és fürdető
Nincs mentség, a tó megtelt. Már harmad ennyi emberrel is tele volt. A halak és madarak lassan úgy döntenének, inkább máshol pihennének, de nincs hol. Más tavak is tele vannak emberrel, és az embercsoportokból senki nem enged a másiknak, nem hogy a természetnek. A szórakozás jár, a pénztermelés pedig szent. Nincs az a hatás, amire az idejárók nagy részének nem lenne kedve a jövőben jönni. A harc hát dúl, és a győztes majd mindent beépíthet, mindent letaposhat, mindent beszennyezhet, megtöltheti az összes kukát, lebetonozhatja az utolsó fűcsomót. Még egy kis jól érzést, még egy nyalás fagyit, még egy kutyafürdetést, még egy sétát, még egy gumifüstölést, még egy pohár bort, még egy koncertet akar minden ember az Öreg-tótól, és amíg az ki nem fogy, el is veszik tőle.
Így múlik el gyermekkorom éke velem együtt, ahogy öregszem. Én is csak egy vagyok, aki még sétálna, merengne, biciklizne egyet még a tó körül. Én is csak kizsákmányoló vagyok, aki tüntető csoportokat támogat, akik megállítani a pusztítást nem tudják, csak lassítani kicsit a folyamatot. Közben pedig remélem, hogy az Öreg-tó lesz még, amíg én is vagyok, és csak akkor nem lesz, amikor már én sem.
