Megközelítőleg másfél éve határoztam el, hogy változtatok a karrierutamon. Nem anyagi megfontolásból, csupán meguntam, így hát jól prosperáló vállalkozásomat elkótyavetyélve iskolapadba ültem, majd a kezdeti sikerek után jött is egy jónak ígérkező munkalehetőség. Erről majd külön posztban fogok értekezni.

Azonban aki azt hiszi, hogy a munkahely/szakma/karrier váltása kimerül annyiban, hogy kihúzom a kis gurulós bőröndömet az előző helyről, és behúzom a másikba, az nagyot téved. Persze lehetne így is, ellenben akkor csak ugyanúgy folytatnám a közepes állóvízben, ahol eddig. Így hát fontosnak tartottam, hogy ne csak munkahelyi dolgaimat, de az életkörülményeimet is rendbe szedjem kicsit. 

Először is készítettem egy vázlatot a fejemben, hogy mi az, amiken változtatni szeretnék. Mik azok a dolgok, amiket mindig akartam, csak sosem csináltam meg, mert nem értem rá, mert "majd a jövő héten", vagy csak gyengének éreztem magam hozzá. Aztán adtam magamnak egy hetet, hogy ezeket rendbe is szedjem. Kezdtem az egészet a ruhatárammal, ami erősen kívánta a megújulást, így az új darabok beszerzésén túl fogtam, és kigyomláltam az összes rongyot, amire semmi szükségem. Az összes inget/pólót, amiből kifogytam, a régi darabokat, amik már rám se jönnek 10 éve, de csak a nosztalgia kedvéért lóg még a vállfán, a "majd belefogyok, de végül sosem" nadrágokat, az "emlékeztetnek valakire" pulóvereket. Mindet zsákokba gyömöszöltem és a szemetesbe hajítottam. Igen, oda. 

Aztán jöttek a régi dobozok, amiket 8 éve őrizgetek, de egyszer sem nyitottam ki. A szobafestés, amit mindig halogattam, és megvettem a konyhai berendezéseket, amelyekre mindig sajnáltam a pénzt, de kellettek volna a kritikus helyzetekben. Leszámoltam a régi hobbikkal, amiket ilyen vagy olyan okokból már nem űzök évek óta, és felújítottam azokat, amiket most is űzök. Kitaláltam, hogyan lesz a bringának helye, főleg, hogy már Ancsi biciklije is nálam parkol, és lesz lehetőségem arra, amit már évek óta hiányolok a napjaimból, ez pedig a napirend. Végre hétköznap is lehetnek programjaim, ebédelhetek ugyanabban az időpontban minden nap, és nem kell az autóban ülnöm órákat.

Összességében tehát igyekeztem mindazzal leszámolni, ami eddig a napjaimat jellemezte, és rendezettebb életre váltani. Sajnos nincsenek lassú átmenetek, csak huszárvágással véghez vitt pálfordulások. Nyilván ki fog derülni az új dolgok egy részéről is később, hogy nem járható, vagy felesleges, de akkor majd megint gyomlálunk. Ez most egy kezdet, és ilyenkor legyen az ember lelkes. Meglátjuk. 

Nos igen, eltelt ebből az évből is az első hónap. Én pedig írnék, csak vagy ötlet híján vagyok, vagy időm nincsen. Mióta rendeződtek a magánéleti dolgaim, azóta valahogy nem foglalkoztatnak az emberek gyarló, önző tettei, mivel - hála istennek - nem én szenvedek tőlük. Azért még vannak témák, amiket szeretnék megírni, csak hát rohanóra sikerült ez az egy hónap. Összefoglalása következik.

A szilveszter eltelt, őszintén szólva nem is nagyon emlékszem rá, hogy pontosan hogyan. Aztán az első két hét nem is volt túl eseménydús. Leginkább dolgoztam volna, de idén a kelleténél több idő kellett, hogy a világ motorja be legyen rúgva végre. Na jó, őszinte leszek, kurvára szenvedtem az első két hétben, hogy dolgoznék, de nincs mit. Aztán felismerve a piaci folyamatokat, úgy mint a közelgő autóipari válság, módosítottam a vállalkozásom profilján kicsit, és így munka is lett. Még mindig igaz az a nagybecsű mondás, hogy a megnyert 10 forint sokkal jobb, mint a meg-nem-nyert 20 forint. 

Az Alfa mióta megkapta az új felniket és gumikat, azóta nem történt sok változás. Leadtam egy rendelést egy kerek kosár pénzért apró csetreszekre, úgy mint patentok, emblémák, műanyagok, tehát mindenre, amihez sehol nem lehet hozzájutni. Ez remélhetőleg a héten megérkezik, és akkor már nem csak jó lesz az alfa, hanem szép is. A brexit miatt volt bennem némi para. Mivel a csomagot egy angol cégtől rendeltem, ezért nem voltam benne biztos, hogy visszakapom az angol áfát, illetve megúszom vámmentesen a csomagom érkezését, de szerencsére az áfa is megjött, és mint kiderült 1 évig még vámmentesen lehet rendelni. Azért nagy pech autós szemmel a brexit, mert a legtöbb autórajongó és kincseket tartalmazó autósbolt Angliában van. Hiába, se szép nők, se rendes kaja, valami viszont kell, így hát maradt nekik a motorsport. Valószínű megmaradnak ezek a beszerzési források, csak az áfával és a vámmal emelkedik majd a rendelések összege. Tehát az amúgy is csillagászati áron beszerezhető dolgok árát nyugodtan megszorozhatjuk ez után kettővel. Hurrá...

Ja, majd elfelejtettem! Az Alfa most pár napig első számú autóként szolgál, mivel a Seatban - a jó időre való tekintettel - leengedtem az ablakot az anyós oldalon, majd soha többet nem jött fel. Még jó, hogy volt 13 fok, és napsütés, így egész kellemesen telt az a két óra, amíg hazaértem. Hiába, a Seat - megdöbbentő lehet - de 19 éves. Már ez-az elromlik rajta.

Apropó szép idő, tegnap sétáltunk egy kicsit Tatán az Öreg-tónál. Már melegen sütött a nap, és amikor épp nem fújt a szél, akkor éreztük, ahogy süti a tarkónkat. Jól esett, már csak egy-másfél hónapot kell kibírni, és itt a tavasz. Ancsinak pedig - ha minden igaz - sikerült találni egy tök jó bringát használtan. Így majd együtt fogjuk néha gyűjteni a kilométereket két keréken, amikor majd tényleg tavasz lesz. Én pedig nekiállhatok megcsinálni a fali bringatartót, amit évek óta tervezek, mert 2 bringa máskülönben bajosan fér el a lakásban, mert sajnos a panel-kiskirályok miatt tároló továbbra sincs. 

Máskülönben repülnek a hetek. Meló, alfa szépítés, és sok együtt töltött idő Ancsival. Nagyjából így telik most minden. Aztán ha lesz egy unatkozós délutánom, akkor megírom a bennem ragadt témákat is, csak győzzétek kivárni :) Nagyjából ennyi. Legyen meleg napos idő, sok!

Új cikksorozatot indítok a blogon, amiben - árulkodó nevének megfelelően - mindig kitárgyalok egy csoportot, akikre így vagy úgy, de haragszom valamiért. Tudom, gyűlöletkeltés, rosszmájúság valamint nyugdíjas- és házmesterország, de valamiért mégis mindenkinek keserű a nyál a szájában, ha azokról a csoportokról van szó, akiket nem tudunk megkerülni, és ezt ők is pontosan tudják, továbbá keményen vissza is élnek vele. Ezúttal a HR szakmáról, szubjektíven, de korrektül.

Ki ne került volna már felnőtt élete során az álláskeresés rögös útvesztőjébe? Ki ne érezte volna már azt az érzést, amikor várod a visszajelzést a beadott önéletrajzodra, aztán két hét múlva inkább feladod, és csalódottan gondolod újra az egészet? Pedig te úgy el tudnád adni magadat az ügyvezetőnek, csak hát egy - többnyire húsz éves, kikerázott, álszent mosolyú - háeres csaj választ el a világmegváltó "elevator speech"-től.  Hozzá fut be a resuméd, csak őt tudod elérni telefonon, és a "majd értesítjük, legyen türelemmel" dumával bármikor vissza tudsz pattanni róla.

Kezdjük mindjárt az önéletrajz írással, ami az eszenciája egy álláspályázatnak. Ebből indul ki minden, itt kell először szépet gurítani, és valljuk be, ez a csalás előszobája is. Hiszen mi más az egész álláspályázat, mint egy nagy játék, amiről tudjuk, hogy szép dolog keserves küzdelem, taktikázás, és verejtékezés után megnyerni, ellenben mind beütöttük anno az IDDQD-t is a Doomba, miért épp egy ilyen életünket meghatározó dologban ne cheatelnénk egy kicsit? Pláne, ha rá is vagyunk kényszerítve. Ugyanis mindenki beleírhatná a CV-be az őszintét, a 2 hónapos lángosost, meg a nyári au pair-kedést, esetleg a taktikai árufeltöltőzést. Vagy hogy tanítottak 12 évig angolul, de még mindig 100 szavas a szókincs, esetleg hogy mennyire utálod embertársaidat, és jobb, ha adnak egy külön irodát neked. Ugyanakkor tudjuk, hogy az őszinteség nem menő, mert ha kitárulkozol a HR-es kislánynak, hogy bár nem vagy hibátlan, de hát az embereket meg a hibáikért vagy annak ellenére szeretjük, rohadtul nem fogod meghatni. Így rögtön adja magát a hallgatólagos elvárás, hogy ferdíts az önéletrajzodban, hiszen a munkához nem szükséges bizonyítványokat úgysem kéri senki. Így simán megpályázhatsz egy pénzügyes állást kamu közlekedésmérnök diplomával, és egy pénzügyi asszisztens fél éves OKJ-vel, garantáltan magasabb a fizu 10%-kal. Mert bár senki sem tudta még 18 évesen, hogy a HR-es hölgyeknek a szépen felépített karrierút imponál, de papíron persze bármi lehetsz. Így lesz az árufeltöltőből logisztikai üzletágvezető, a lángososból pedig HOREKA ügyintéző.

A csodaszépen megkomponált önéletrajzodra persze már tapad is a HR osztály, akárcsak légy a ragacsos papírra, már csak személyesen is el kell adnod magad. Bemehetnél a kényelmes farmeredben, belőtt séróval, hiszen ez vagy te, de nem teszed. Hiszen épp "eladod" magad, mint egy darab húst a tinderen, ezért felveszed a hazugság-inget, a hazugság-öltönnyel, és a kölcsön-hazugság-karórával, hogy imponálhass, még akkor is, ha lerí, hogy abból a fizetésből, amit majd ezért a munkáért megkaphatnál, rohadtul nem telne erre a szerelésre. Az interjú előtt pedig érdemes átolvasni a beadott CV-t, hogy képben legyél mit kamuztál. Ha jól lavíroztál a keresztkérdések között, akkor pedig jön a várva várt béralku, lehetőség szerint úgy, hogy éreztesd, hogy - bármennyiről is legyen szó - neked igazából erre a pénzre semmi szükséged sincs. 

Ha pedig felvettek, már csak fel kell nőni a feladathoz. Mint az állásinterjún kiderült már, ez inkább színészet, mint munka, így ha gőzöd sincs, hogy mit kéne csinálni, némi ügyességgel lehetsz te a cégnél az az ember, akit mindenki baromi fontosnak hisz, mégsem tudja senki, pontosan mit is csinál. 

És hogy miért a HR-esekre haragszom ezért? Mert olyan jó lenne egyszer őszintének lenni. Egyszer az ajánlott fizetésnek megfelelően megjelenni, őszintén leírni, hogy voltak szar évek az életedben, és ha arról van szó, megmondani, hogy rohadtul nem érdekel a ennek a sokadik német multinak a cégprofilja, csak kéne egy kis lóvé, hogy egyenesbe jöhessél. De ez nem teheted meg, mert bár az őszinteség jó, biztos hogy lesz egy másik ugyanolyan lecsövesedett lúzer paraszt, amilyen te is vagy, ellenben ő csalni fog a játékban és nyerni fog. Te pedig hiába kiáltozol, hogy csaló, a tárgynyeremény elvitele után, már pont senkit nem érdekel, hogy ki is nyert volna valójában. Csak egy győztes van, és be kell futni, bármi áron, úgyhogy figyeljék a kezeket, mert csalnak!

Kissé eseménytelen eddig az év eleje, illetve vannak események, csak még eléggé homályos a végkimenetel, így addig nem nagyon írnék róluk. Az alfával viszont történtek dolgok, és pont összegyűlt egy jó hosszú cikkre való. Igyekszem közérthetően fogalmazni.

Történt ugyanis karácsony előtt, hogy összeállt az alfa motorja, így húztam egy merészet, és azt mondtam, hogy a tesztút a karácsonyi körutam lesz, mivel a puding próbája az evés. Se tréler, se szerviztámogatás, csak én, az alfa, és az országút. Meglepő módon egyben is maradt a kocsi, olyannyira, hogy a karácsonyi kör után még december 31-én azzal mentünk TWK Szilveszteri találkozóra, ami a hideg ellenére egy nagyon jó hangulatú esemény volt. Trabanton és Wartburgon kívül összegyűlt itt mindenféle márka old- és youngtimere. Kellemes beszélgetések, és csodálattal vegyes borzongás, ami kísért minket. Még az én drágám is beleszeretett egy autóba, egy 1969-as piros, drag versenyre pimpelt, 630 lóerős Sintgray Corvette-be, mi másba. A corvettet könnyű szeretni, gyönyörű forma, ráadásul gyermekkorom nagy kedvence. Ez az egyik olyan autótípus a listámon, amit félek, ha kipróbálnék, akkor nyúlós takony vezetési élménytől összeomlana az a szent emelvény, amin a gondolataimban ez a kocsi áll.

TWK Szilveszteri találkozón

Beletekertem hát a frissensült élményautómba gyorsan 1500 km-t, hogy jöjjenek ki a betegségei. Szakadjon fel belőle minden rossz, ami még van. Lássam melyik csavar alól szivárog az olaj, hol csöpög a hűtővíz, és egyebek. Egy biztos, eszegeti az olajat, de a jó hír, hogy nem nagyon. Nagyjából 2-3 deci 1000 kilométerenként, ami még sehol sincs egy korabeli Opelhez, ami új korában bevert 1 litert az olajból ugyanezen a távon. Figyelni kell, és tölteni, hiszen a szent vezérlésállító variátor alkatrész kondíciója azon áll vagy bukik, hogy mindig maximum jelölésen kell lennie az olajszintnek. A nagyobbik baj az volt, hogy bár az alfa kiválóan hasított, 110 km/h felett határozottan elkezdte enyhén rázni a kormányt, ami 140 körül alább hagyott. Ebből arra következtettem, hogy az autó valamelyik első kereke üt. Azt tudtam már a vásárláskor, hogy a négy felni, ami a kocsin van, bizony elég gatyán néz ki. Távolról persze szép, de közelről nézve szét volt padkázva, hámlott róla több helyen a festés. Ráadásul - mivel nem gyári felni - ki is lógott a sárvédő alól, ami erősen szabálytalan kis hazánkban, még ha az olaszok nagyvonalúan szemet is hunytak efelett. Tudtam tehát, hogy 4 felni és 4 gumi kell az autóra, de annyi volt az egyéb költségem, hogy halasztani szerettem volna kicsit ezt az amúgy nem olcsó beruházást. Nagyjából 200.000 forintról beszélünk. Elmentem hát az autóval egy futómű állításra és kerék centrírozásra.

A futóműves műhely, ahová vittem egész megbízható. Ott lehet állni a mester mellett amíg csinálja, és nekem ez fontos. A kerekek kiegyensúlyozása sem volt zökkenőmentes. A mester kopasz fején még a januári reggel csípős hidege ellenére is megjelentek az izzadságcseppek, és nem volt rest közölni, hogy a 4 gumi kuka, a 4 felni meg csak szimplán szar, és hogy ő már ezt inkább nem centírozná ki. Én meg mondtam neki, hogy de azért centírozza ki. Kelletlenül, de végül megcsinálták.

Állítják a futóművet. A kép csak illusztráció

A centrírozás egy viszonylag egyszerű dolog. Ha elképzelünk egy tányért, amint az ujjunkon pörgetjük, egészen addig, amíg az ujjunk tökéletesen a tányér közepén van, az nem fog leesni. Amint viszont teszünk egy súlyt valamelyik szélére, mér nem fogjuk tudni megpörgetni, mert mindenáron le akar esni. Az autó kereke is nagyjából ugyanígy működik. Azonban a kátyúk és egyéb úthibák bizony igencsak próbára teszik. Míg mi élvezzük a kényelmes rugózást az utastérben, addig a kerék csillapítás nélkül kap minden pofont. Egy év alatt pedig elég sok ilyen pofont begyűjt, magyarul finoman szólva sem hasonlít egy tökéletes hengerre (rázni fog). Ezeket az egyenetlenségeket úgy küszöböli ki a gumis, hogy a kereket megpördíti egy centrírozó gépen, ami megmondja, hová kell és mekkora súlyt ragasztani. Ezt a mester felragasztja, és újból gondtalanul róhatjuk a kilométereket. 

Na most az én felnijeimben már volt egy kilo súly, így azok - finoman szólva is - hülyére voltak verve. A centrírozás végén kiderült, hogy tulajdonképpen még így is mindegyik üt, így vagy felújíttatom, vagy lecserélem őket. Itt már az én homlokom kezdett gyöngyözni. A futóműállítás után az autó úgy ment egyenesen, mint ha sínen húznák, így ez jobb lett. A kerék viszont továbbra is rázta a kormányt 110 felett, tehát sok pénzért maradtam ugyanott, ahol voltam.

Hazaérve kezdődhetett a matek. Az autót szeretném hosszabban használni, tehát mindenképp ki kell javítanom a hibát. A felnit felújítani nem annyira érte volna meg, két okból sem. Hosszas nyomozás után kiderítettem, hogy felnik egy német ZS kategóriás felnigyártó termékei, ennek megfelelően mutatósak, de anyagukban gyengébbek, mint egy prémium felnigyártó termékei, mint pl az AEZ vagy a BBS. Az egyik ok tehát az volt, hogy ha felújíttatom, de fél év múlva megint ütni fog, akkor kidobott pénz. A másik ok, hogy kilóg egy kicsit a sárvédő alól, ami bár engem kicsit sem zavar, de előbb vagy utóbb kiszedne érte a rendőr, és könnyen a Mozaik utcai vizsgabázison találhatom magamat, amit meg nem szeretnék. A maceráról nem is beszélve, hogy le kell szedni a kerekeket, addig a kocsi bakon áll. Le kell szedetni róla a gumit, el kell vinni a felújítóhoz valahová pestre, aztán még egyszer érte menni, gumit rendelni, a kettőt elvinni a gumishoz és egyesíteni, majd visszatenni az autóra, hogy aztán vagy jó lesz vagy nem. Na ezt egy porcikám sem kívánta...

A régi felniken (Aluett R.O.D.)

Kellett tehát 4 felújított felni, meg 4 gumi. Az Alfa romeo felnijei igencsak szépek, így gyári megoldást kerestem. Még jó, hogy a különböző alfa típusok felnijei nagyjából kompatibilisek a többi alfával, így elég sokféle felni szóba jöhetett. Egyszerűen nem találtam olyan felnit nem gyáriból, amivel jobban nézett volna ki a kocsi. Ez olyan, mint egy Ferrarit tuningolni. Hova? Minek? Készen van, békén kell hagyni. Így hát a gyári felnik maradtak. A GTV saját gyári felnije 16-os, ritka esetben 17-es. Mindenképp maradtam volna a 17 colosnál, mert hát hogy néz ki egy sportkocsin a ballonos gumi? Nagyfelni, peres gumi, ahogy kell! Mondjuk a 18 colost már soknak érzem. 

Azonban a piac itt is beárazza a termékeket, tehát az a felni, ami szép, jól mutat, vagy ritka, az drága is. Pláne ha fel van újítva. Ami viszont gyakori, vagy nem trendi, az gombokért van. Az Alfa GTV Teledial fantázianevű gyári felnijével mondjuk Dunát lehetne önteni, annyi van, és nem is drága. Csak hát furcsa ez a körkivágott felni egy olyan autón, ami szinte csak élekből áll. Nekem még tetszene is, de ha már akkora projektbe fogok, valami nagyobbat kéne durrantani. 

Egy angol GTV Teledial felniken

Tetszettek a Toora nevű felnik. Ezeket jellemzően GT-re, 147-re készültek, és nagyon szépek. Csak egy bajom velük, hogy minden második alfán ilyen van. Sokszor azt érzem, hogy elvárás a pirosra pingált féknyereg, és a sokküllős felni, pedig az a piros féknyereg elég undorítóan tud kinézni, amikor megkapja az első komolyabb hőhatást a fékről, és bemattul, lehámlik, megég a festék. 

Toora felnik egy 156-os alfán, piros nyereggel. Milyen egyedi...

Voltak azonban különleges felnik, amik tetszettek volna. Pl ilyenek a retro nagyperemes felnik, amik nekem piszkosul bejönnek, de ebből egy komolyabb szett már túllépte volna a keretemet. Prodrive nevű felnicsalád, grafit színben, ami gyönyörű, csak az ára lett volna számomra ismét túl a kereten. Ebből 280-300.000 Ft csak a felni, és akkor még kell rá 4 új gumi, aminek darabja 25.000 Ft-tól indul. Nagy sóhajok, és nehéz elengedések. 

A Prodrive felni. Gyönyörű, de túl volt a keretemen...

Végül felbukkant egy szett különleges felni, ami már nekem is kedvező volt. Egy szett Alfa 147 Collezione felni, 17 colos, ritka, felújított, új Pirelli gumikkal, 180.000 forintért. Bár nem a legolcsóbb megoldás volt, de mégis emellett döntöttem. A felni ritkaságán túl az szólt mellette, hogy ezzel nem kell mászkálni sehová. Ki volt centrírozva, fel volt újítva, rajta volt a gumi, csak felteszem, és kész. Így egy hideg januári éjszakán a budaörsi Meki parkolójában tenyérbe is csaptunk az eladóval, így végre lett 4 szép felnim, és nem kell attól rettegni, hogy felrobban a gumi, vagy széthullik a futóműben valami 20 éve nem gyártott alkatrész a rázás miatt. Amint kisüt a nap egy kicsit, már ki is próbálom. Addig is itt egy kép a végeredményről. Tudom, elférne némi ültetés, és nem is terpeszt akkorát, de biztonságos, gyári, és új. Így, hogy nem szeretném pirosra festeni a fékeket, pont eleget takar, és pont eleget mutat. Úgy cuppant fel az autóra, mint paraszt bácsira a 20 éves gumicsizma. Semmi küzdés, csak a szép végeredmény. Örülünk.