Elhagyva a krisztusi kort sem lett több ismerősöm, legalábbis ami a mindennapokat illeti. Mindig is több volt a barátok és ismerősök között a lány, mint a fiú, így ha összefutok velük, drámai beszélgetés következik. 

Ezek a nő ismerőseim is elmúltak már harminc, többnyire van gyerekük, és most élik az első válásukat. Úgy veszem észre, hogy valamiért mindegyikőjük házassága nagyjából 8-10 évet bírt ki. A húszas éveik elején gondolták úgy, hogy családot alapítanak, és akkor még nem gondolták volna, hogy nem a sírig fog tartani. Az elhangzó történetek közt nem jellemző a kulturált elválás, többnyire családon belüli erőszak és rengeteg fájdalom, mire a válási procedúra végére érnek. 

Az önzés, azt gondolom ez a mérge az egésznek. Bár mit is tudhatnék róla én, aki sosem nősültem meg és gyerekem sincs, de talán pont ezért vagyok objektívabb, mert külső szemlélőként látom a dolgokat. Szóval ezt örököltük a nagyszüleinktől, hogy családot kell alapítani, és együtt lenni 40-50 évig, hogy aztán öregségünkre a másikat teljesen ignorálva - de tisztességben! - nyugtázhassuk, hogy az életünk rendben volt. Azért valljuk be, hogy az őseinket nem is érte annyi inger, mint ma. Nem volt internet, meg mindenféle szexuális mozgalmak. 50 éve még kiközösítette a falu azt, aki elvált, ma pedig már úgy néznek egy több, mint tíz éve házas emberre, mint egy balekra, aki elszalaszt dolgokat. A család ugyanis lemondással jár, sokkal. Nem járhatsz olyan autóval amivel akarsz, nem veheted meg a drágább ruhát magadnak, sokszor még csak nem is eheted azt, amit akarsz, mert a gyerek az szent, őt szolgálod lehetőleg minél magasabb minőségben. Amikor már valaki évek óta lemondással él, és látja a kollégáin, a barátain, a szomszédján, hogy elváltan mennyivel könnyebb az élet, akkor könnyen beleszarnak a családi fészekbe, hogy egy darabig ismét önfeledten élhessék az egyetemista életet, csak már testileg némiképp lelakottabban.

A váláskor kettétörnek a sorsok, és nem csak a fejekben. Belépsz egy elvált ember lakásába, és látszik rajta, hogy nem otthon, csak egy lakás. Ebédlőasztal meg szék az valami lomizott hulladék, mert azt az asszony vitte, de a tévét azt apa nyerte meg. Kevés pénzből bizony a szükségre vásárol az ember, és csak ritkábban az igényre. Akinél a gyerek marad, annak hirtelen kétszer annyi dolga lesz, mert neki kell menedzselni a gyerek életét, a sajátja mellett. De legalább a másik - jó esetben - fizet gyerektartást, ami persze mindig kevés, mint a nyugdíj. Van cserébe hétvégi láthatás, de az nem gyereknevelés. Egy idő után elmegy a gyerek élete és a lemaradó szülő élete egymás mellett. A gyerekből kamasz lesz, a szülőből meg vénember, és már nem is érti miről magyaráz az a furcsa ruhákat hordó, számára ismeretlen szavakat használó emberi lény, aki a gyereke.

De visszatérve a válásra, a kezdeti felszabadultság érzését átveszi a csendes magány. Mert nincs kivel meginni egy sört, mert a haverok mennek haza gyereket fürdetni, meg ilyesmi. A nők sem futnak már neki olyan felszabadultan egy újabb párkapcsolatnak. Örülnek, hogy kiharcolták a függetlenségüket, meg esetleg egy saját lakást, és már ők sem akarnak közösködni senkivel. Csak jól esik, ha valaki vonzónak találja még, meg van kivel színházba járni. De végén mindenki megöregszik, és egyedül marad. Ha a gyerek kirepül, a test megöregszik, már csak sorstársak vannak. Megvannak az öreg nénik, akik folyton egymásra licitláva nosztalgiáznak a padon otthonkában?

Bár tudnék megoldást erre az emberhez nem méltó helyzetre. Vagy tudnám azt mondani, hogy lehet ezt másképp csinálni, de nem tudom. Szép gondolat a házasság, meg a sírig tartó tisztesség, de csak elmondani szép, és hallgatni mások csodálkozását, vagy áhítozását, hogy ennek mégis mi a titka. Valójában befelé kurva nyomasztó, amikor tudod, hogy azzal az emberrel, aki tíz év után már semmi újat nem tud mutatni, még le kell húzni vele 30 évet. Vagy negyvenet.

Fel kéne találni valami újat, amiben kevesebb az erőszak, a fájdalom, és a bántás. Ahol nem szakad ketté az élet, ha másik mást akar. Fel kéne találni az emberséget az embertelenségben.

Mostanában mindenkit foglalkoztat, hogy honnan lesz tüzelője, és ahogy jön a szeptember, és a hűvös napok, úgy egyre inkább. A távhősök most megúszták, maradtak a rezsicsökiben, aki kénytelen gázzal fűteni, az most nagyon megszívta. Ugyanakkor akinek van egy – akármilyen - kémény is a házán, az mind vegyestüzelésben kezdett gondolkodni.

Először is, legyen kazán, ami már önmagában egy kihívás. Vajon a sima kis kandalló elég a szobába? Esetleg vízkörre köthető, rásegítős legyen, ha már…? Legyen egy jól bevált Totya ráakasztva a központi rendszerre? És ezek bármelyikéből mekkora? Mit bír el a kémény? Amúgy az a kémény milyen állapotban van? És honnan lesz belevaló, amit be lehet gyújtani?

Mivel én is teljesen új családi házas vagyok, gázközponti fűtéssel megáldva, ezért én úgy kezdtem a vegyes tüzelésűvé alakítást, hogy hívtam egy kéményseprőt. A kéményseprő egy elég jól felkészült szakember, mert azon túl, hogy kiganézza a kéményt, rengeteg jó tippje is van. Pl meg tudja mondani, hogy az adott kémény használható-e, és mekkora teljesítményű kazánt lehet rákötni. Nem is vészesen drága, nekem 2 kéményt és a gázkazánomat kb 10.000 Ft körüli összegért vizsgálta meg, számlával.

A kazán beszerzésével voltam talán a legegyszerűbben. A kéményseprővel konzultálás után arra jutottunk, hogy nekem egy 20kw körüli Totya lenne a legideálisabb. Rá lehet kötni a meglévő központi radiátoros rendszerre, így az egész házat fűti, ellentétben egy sima kandallóval, ami csak a levegőt melegíti. A kandalló egy inkább esztétikai dolog, mint sem elsődleges fűtésre való. Gondolkodtam faelgázosító kazánon is, de az nagyon kényes a fa minőségére, illetve kb 5x annyiba kerül, mint a sima vegyestüzeléses kazán.

És hogy ugye mit gyújtsunk be? A következő a bajom a fával egyrészt, hogy a beszerzése mindig csöves megoldásokon alapul. Ismerni kell a fuvaros Jóskát, akinek kell szólni, és akkor majd egyszer csak hozza. Vagy nem, és akkor ott állok majd meglőve ősszel, tüzelő nélkül. Persze, aki már 20 éve így szerzi be a fát, az kiismeri a rendszert, de a zöldfülűek nem. Másrészt a többség mindig azt mondja, hogy valahogy át van verve. Mert ugye a fa frissen kivágva, az vizes, kb a harmada/fele víz. A fuvaros pedig súlyra, illetve térfogatra hozza, tehát neki az a jó, ha minél több a vizes fa, amit neked kihoz. Plusz honnan tudod, hogy az a megrendelt X erdei köbméter, az pont annyi? Mert nem fogod lemérni, az is biztos, tehát mindig megkurtítják a rendelt mennyiséget egy kicsit.

Én a fabrikett mellett döntöttem, több okból. Igen, horror drága lett, én is drágán vettem, baromira nem ért annyit! De van, bent van már a tárolóban, be lehet gyújtani, ha hideg lesz. A drága gáz meg a fuvaros Jóska által kihozott fa, az meg vagy lesz, vagy nem. A brikettet darabra vagy csomagra adják, jól mérhető, kiszámolható a fűtőértéke. Ha azt mondják, hogy egy raklapon 110 csomag lesz, akkor azon annyi van, meg tudod számolni átvételkor. A minősége jobb, mint a fa, mert ez csontszáraz, tehát nem lesz a fele víz, ami hűti az égést. A brikett halála a víz, mert ha nedves lesz, akkor szétmorzsolódik.

Egyszerűbb a fűtési költséget számolni is. Természetesen a tüzelő fogyása attól függ, hogy mennyire van hideg, de pontosan követni lehet, hogy egy hét/hónap alatt, hány csomag fogyott el, annak mennyi a költsége. Arról már nem is beszélek, hogy nem kell kemény munkákat beleölni a hasogatásba, hogy kályhaméret legyen.

Nagyjából itt tartok most. A kályha és a tüzelő már a tárolóban, várom a vízvezeték szerelőt, hogy bekösse a kazánt a helyére, és onnantól hadra fogható. A gázkazán természetesen üzemben marad, a melegvizet továbbra is az fogja előállítani, ami kb 50 m3 gázt emészt fel havonta, tehát bőven belefér a rezsicsöki limitbe.

Amit megtanultam, hogy csak fenntartásokkal szabad bárkire is hallgatni. A vegyestüzelést kb ahhoz tudnám hasonlítani, mint az autók fogyasztásáról beszélgetést, tehát mindenki kamuzik. Mindig lesz valaki, aki olcsóbban megoldotta. Akinek van egy okkult módszere, hogy 30.000 Ft-ból kifűtse a házat egész télre miközben kicsit még izzadnak is odabent. Sőt, van egy haverja, akinek annyi hulladék fája van, hogy belefullad, és örül, ha bárki átveszi tőle ingyen, akár még fizet is érte! Egyszerűen nem fogom megérteni sosem, hogy miért balekság az, ha fizetsz a fűtésért, és megkapod érte, amit megrendeltél?

A matek egyébként sokat segít. Nagyjából úgy számoltam, hogy egy havi fűtésem brikettel uszkve 100.000 Ft-ból oldható meg. A jelenlegi 750 Ft/m3 körüli gázárral 250.000-300.000 Ft-ra kalkuláltam ezt gázból. Jelenleg vegyestüzeléssel fűteni nem olcsó, csak olcsóbb, mint gázzal. A várható fűtési időszak pedig 5-6 hónap egy évben, kivéve, ha valaki szeret otthon 15 fokban létezni, mert akkor csak 3 hónap.

Mit ne csinálj? Azon túl, hogy ne fűts vizes fával mert kicsilingel a pénzed a kéményen. Vannak, akik úgy spórolnak, hogy csak 1-2 helyiséget fűtenek a házban, a többit nem. Ezzel az a baj, hogy a nem fűtött helyiségek miatt sokkal gyorsabb lesz az épület állagromlása. Ez nyilván évek alatt következik be, és egy nyugdíjas már nem foglalkozik vele, hiszen az örökösök majd úgyis eladják, meg eldózerolják, hogy fancy antracit/fehér színűre kőporozott, parkoló és zöldfelület nélküli társasház épülhessen a helyén. Azonban, ha te még szeretnél a házban sokáig lakni és jó állapotban tartani, akkor tessék rendesen fűteni! A nem használt helyiségben is legyen legalább 10-15 fok.

Bevallom elég bizarr, hogy amikor az országban aszály és 39 fokos nyári napok vannak, én a tüzelőt talicskázom be a tárolóba, meg azt kalkulálom, hogy mennyiből lehet fűteni a házat, miközben nem győzöm hűteni. Nehéz idők jönnek, de legalább idénre és a jövő télre megvan a tüzelőm, akármi van, és a tüzelő gondot egy időre letudtam. Jobb előre gondolkodni és bespájzolni, mint letolt gatyával állni, amikor jönnek az első hideg napok.

Az a nagy helyzet, hogy mostanra már látjuk, hogy valójában senkit sem érdekel, hogy kivonul-e bárki tüntetni meg hidat lezárni. Az embertársaidban nincsen szolidaritás, halljuk, amint ráfekszenek a dudára, csak hogy rohanhassanak a kicsinyes szar életük után. A politikus pedig úgyis valami földalatti magánmetróval megy még a budira is, csak hogy ne kelljen egy rendes emberrel se találkozni. Utolsó tolvaj mind, és rég eljátszották a bizalmunkat, pártállástól függetlenül. 

Szóval az van, hogy semmibe vagyunk véve. A kis ember is leszar minket, meg a nagy is. Pont nem érdekel senkit, hogy egy csoportnak baja van a kormánnyal. És bár nem ismerlek téged, kedves tüntető barátom, de azt gondolom, hogy téged is baromira felbosszant, hogy senki nem hallgat meg, senki nem képviseli az érdekeidet, és senkit nem érdekel, hogy mi a fenéből fogsz megélni szeptember 1-től.

Van értelme tehát kimenni a térre? Ki az utcára? Ugyan, ezt az egészet elinflálta már a narancsos közösség 2006-2010 között. Manapság tüntetni pont olyan hétköznapi, mint az, hogy egy csöves fekszik a kapualjban, bár az sincs rendben, de ugyanúgy senkit nem hat meg. Menj el dolgozni! - ez kiabálják neked is, pont mint egy csövesnek.

Én mégis azt gondolom, hogy több van benned egy harsogó flaszterkoptatónál. Fogadd el a tényt, hogy megváltozik az élet szeptembertől, és tegyél a saját igazságodért. Mert mit ölt meg a kormány? A középosztályon kívül, a szolgáltatóipart. A tisztelt minisztereknek és holdudvaruknak mi vittük ki a kaját, mi szereltük a klímát meg a villanyt. mi gyantáztuk a feleségük alfelét, mi nyírtuk fazonra a retikülpudlijuk bundáját, mi szerveztük a rendezvényt ahol a budiban szívhatták a kokót. Mi sütöttünk a lányuk esküvőjére, mi varrtuk azt az undorító ruhát, ami kiszolgálta az ízlésüket. Mi csináltuk a kikúrt fantom cégüknek a könyvelést, mi védtük a seggüket a perekben, amikben nyilván nyakig sárosak voltak. Itt az idő kedves barátom, hogy megkeserítsd ezeknek az embereknek az életét, ahogy ők tették a tiéddel.

Mert bizony mondom neked, ha szeptembertől kaját viszel a tisztelt képviselőknek, rendesen legyen benne egy zaccos csula a habszivacs dobozban! Legyen ragyás az arcuk a vakolattól, és rohadjon le az autójuk minden sarkon! Te nem érdekled őket, akkor ők miért kéne érdekeljenek téged? Tedd meg ami tőled telik, és ne egy tüntetéstől várd a megváltást. És ha felfedezik? Nem baj! Had érezzék ahogy a te testnedved csorog le a torkukon. Nincs mit vesztened, ha már semmid sincs.

Adócsaló lettem, meg bujtatottan foglalkoztatott, ezt mondja rólam a propagandagépezet. Ez olyan, mint amikor a díler mondja a fogyasztónak, hogy mocskos drogfüggő, pedig hát ő szoktatta rá. Az utcákon tombol a KATA háború, megint előkerült a tüntetés, a könnygáz, az előállítás, meg persze hogy tudjukkipénzeli... Én is kiállhatnék tünetetni, mert az én megélhetésemet is erősen megkurtítja ez a rendelet, de mint eddig is, én írott formában küzdök. 

Mit jelentett a KATA? Ne törődjünk most a számokkal, csak úgy az ember szintjén. A KATA az álmok megvalósításának lehetőségét adta. Ha volt egy jó ötleted, megvalósíthattad, vagy legalább kipróbálhattad, nagy kockázat nélkül. Nem kell egyből mindenféle nyomtatványokkal szívni, meg 5 féle számlára utalni az okkult számításokkal meghatározott mindenféle adót. Csak elutaltad azt az egy fixet és csináltad a vállalkozást. Ha nem jött be, könnyű volt szüneteltetni, vagy másodállásként csinálni. Ha újra nekifutottál volna, akkor egyszerű volt újrakezdeni. Most ez mind nem lesz.

Milyen volt katásnak lenni? Az első és legfontosabb, a partneri viszony. Kvázi egyenlő feltételekkel ültem le megegyezni a Kft tulajdonosával, akinek dolgozni szerettem volna, míg alkalmazottként elém toltak egy szerződést, hogy akkor így (szivatva) lehet dolgozni és ennyiért (kevésért), kell vagy nem? Utáltam jobbágynak lenni, hogy csak akkor mehetek (bármilyen) szabadságra, ha a "főnök" elenged. Katásként ha kellett szabadidő, akkor csináltam magamnak (fizetetlenül), ha többért akartam dolgozni, megint leültünk az asztalhoz, és megegyeztünk. Alkalmazottként leszeghettem a fejem, és csinálhattam ahogy mondták, vagy felmondhatok - a választás illúziója, ugye...

Nem vagyunk mi kegyeltek, sem gazdagok, és sosem voltunk azok. Mindig annyit kaptunk, amiért megdolgoztunk, és sokszor anyagilag nem is jártunk jobban, mint egy alkalmazott, de szabadnak éreztük magunkat, akik maguk szervezik az életüket. Jutott időm a családomra, a sportra, a hobbimra, amikre alkalmazottként sosem. Igen, továbbra is tartom, hogy aki alkalmazott, az rabságban él, és lehet, hogy én is megint erre a sorsra jutok. 

A kata az én szememben a munkavégzés evolúciója volt, és bár lett volna mindenki egyéni vállalkozó, mert akkor végre felszámolhattuk volna azt a hűbérúri rendszert, ami a munka világában uralkodik, és az a kéz mellé, amelyik enni ad odatehettük volna a mi kezünket, amelyik megdolgozik azért az ételért, mert ez valahogy sosem hangzik el. Te ne harapj a kenyéradó kézbe, de a nagybecsű munkáltató csontosra rághatja a dolgozó kezet. Partnerség, és nem könyöradomány, ez szűnik meg most.

Mivel sosem nézünk vissza, aki berendezkedett erre az életre, az meg fogja oldani, hogy továbbra is kisvállalkozóként élhessen, csak ezután majd megoldja okosba'. Seftelünk a számlákkal, meg a bejelentésünkkel, ha kell, de hidd el, nincs kedvünk hozzá, nagyon nincs. Azokkal a lehetőségekkel élünk, amit a kormány ad, és azokat bukjuk, amiket a kormány elvesz. Szégyellem magam, amiért ezt teszik velem, mert én ezt az egész vállalkozósdit becsületesen és tisztán tudtam csinálni katásként. 

Hagyjuk a rohadt propagandát meg a háborút, ez az egész azért történik, mert elosztogatták a pénzt az államkasszából. A haveroknak, a háttérszövetséges banánköztársaságoknak, és persze a dolgozó magyar népnek. Igen, volt itt nyugdíjemelés, meg adóvisszatérítés, csok, babaváró és olcsó hitel. Aki ezeket megkapta, az betolta a saját részét az egyenletbe? Mindenki megszülte az elvárt darabszámú gyereket és becsülettel eltartja és felneveli? Hogyne, sokan igennel válaszolnak, de ne legyenek illúzióink, hogy még többen pedig nemmel. Akinek ma a pénzéhez nyúlnak az igazságtalanságot kiált, de a katásnak csak az elvégzett munka után lett kifizetve a számlája, ezt ne felejtsük el.

Adócsaló lettem, ezt ragasztotta rám a magyar kormány, csak azért mert éltem az általuk kínált lehetőséggel. Igyekeznek arra bazírozni, hogy a többi, rosszabb körülmények között élő ember szemében egy élősködő tolvaj képében tetszelegjek, ami engem mélyen sért. De nem baj, mert ha így kell élni, akkor így fogunk. Köszi a halakat!

Tíz év, ennyit töltöttem el átmenetileg egy lakásban, ami nem volt az enyém sosem. Beköltöztem 2012-ben, és idén pedig el kellett költöznöm. Mégsem azt a történetet írnám meg, hogy mennyire szerettem, vagy éppen nem szerettem ott lakni, vagy a dobozolást, a vég nélküli cipekedést, a soha véget nem érő kínlódást, hanem azt, ami talán a leginkább végig kísérte ezt a tíz évet, egy uborkás üveg történetét.

Amikor beköltöztem, még éppen a rezsicsökkentés előtt jártunk, munka is éppen hogy csak akadt, a lakás pedig szabályozatlan távhővel volt fűtve. Hőszigetelésről, új nyílászárókról pedig ekkoriban még álmodni sem mertem, a válságos évek végét éltük, de még épp a gödör alján. A lakás egyébként egy drogtanyánál éppen csak egy fokkal volt jobb állapotban.

A régi, dupla ablakos fa nyílászáról teljesen szétkorhadtak, mert az albérlők, akik addig lakták, nem festették át sosem. Az egyik szoba feketére volt festve, a többi pedig egy legolcsóbb barack sárgára, olajos kéznyomok mindenhol a falakon. A fürdő penészes, a parketta minden helyiségben kopott volt, de nekem - lévén ingyen volt - megfelelt. Apránként raktam rendbe a lakást, de voltak olyan dolgok, amikkel anyagi megfontolásból nem volt érdemes foglalkozni.

Az előszobában már tökélyre fejlesztettem a falak simára glettelését. Tetszett a kék szín, és mivel nem volt komoly tétje, felkentem az előszoba falára. A színe kissé megkopott 5 év alatt, de a felirat a mai napig tartja magát. 

Ilyen volt a fűtés is. Ha a meleget nem fújta ki a huzatos ablakokon a téli szellő a lakásból, akkor fix 28 fok volt. Tolták a távhőt ezerrel, és bár olcsó nem volt, de hideg sem. Akkoriban 70-80.000 forint volt havonta a fűtés és hát mit volt mit tenni? Gondoltam majd lejjebb tekerem a 60 éves öntött vas radiátorok szelepeit, hogy spóroljak párezer forintot. A szelep annak rendje és módja szerint el is fordult, viszont a 60 év alatt teljesen szétrozsdásodott belül, ezért nem zárt, cserébe a bakelit keménységűre zömült tömszelencéje elkezdett ereszteni. 

Na most mit csináljak? - gondoltam magamban. Hűvösebb nem lett, de cserébe elkezdett csöpögni a parkettára a radiátorból a víz. Jobb híján ráakasztottam akkor egy tejfölös vödröt. Akkor még nem sejtettem, hogy tíz évig kell a tejfölös vödörrel a radiátor csapon élni. Másnap felhívtam egy fűtés szerelőt, hogy a szelepeket szeretném kicseréltetni. Természetesen már akkor sem unatkoztak a szakemberek a munka hiányától, így mondta is, hogy ő aztán nem jön ki megjavítani, mert neki az nem pénz. Esetleg ha az összes radiátort kicseréltetem, de azt is csak akkor, ha elintézem, hogy víztelenítsék le az egész rendszert a lépcsőházban. Pörögtek a fejemben a százezrek és végül elnapoltam a dolgot. Egyszerűen nem érte meg megjavíttatni, lévén nem az enyém volt a lakás, illetve egy teljes felújítással egybekötve érte volna csak meg. Megszoktuk, hogy a -20 fokban is elég a rövidnadrág otthon.

Így hát maradt a tejfölös vödör, amit kiegészítettem alatta a földön egy rendes vödörrel, mert a fél literes bödön hamar megtelt. Uszkve egy hét alatt csöpögte tele magát, én meg akkor még kamionoztam, többnyire két hetes távolléttel. A tejfölös bödön kb 5-6 évet bírt így ki. Mi serényen ürítettük hetente, és így teltek a hónapok, aztán az évek. A bödön ürítése napi rutin lett, mint a porszívózás. Végül egy éjjel a hőtől és súlytól a füle megadta magát és hangos robajjal leszakadt. Én pont otthon voltam és a legszebb álmomból felverve kerestem a zaj forrását, de a bödönre nem gondoltam. Csak két nappal később vettem észre, hogy leszakadt. 

Utána egy uborkás bödön vette át a tejfölös helyét, és az élet ment tovább. Nyaranta jobb volt, olyankor mivel nem keringett a víz a rendszerben, ezért 1 hónapot is kibírt mire megtelt. Azon kevesek, akiknek 10 év alatt volt szerencséje ellátogatni hozzám, mind csodájára járt a kókány találmánynak, az életemben megforduló nők pedig először hüledeztek rajta, majd megszokták. Jobb mint az albérlet - mindig ez volt a mondás, így meg belefért, hogy pár dolog nem annyira működik jól. 

A látkép a hálószobám ablakából a Turul szoborra. Szép volt a kilátás, főleg ősszel, amikor sárgás vörösbe fordult a hegyoldal.

Egy ideig még terveim közt szerepelt a radiátorok cseréje, de önerőből nem akartam megcsináltatni, a ház pedig nem pályázott ilyesmire. Végül egy pár éve feladtam, mert tudtam, hogy a B oldal pereg az ittlétemet tekintve. Realitássá vált, hogy el kell költözni rövidesen, de nem tudtam mikor. Ezzel együtt pedig életbe lépett az az alapvető emberi tulajdonság, hogy a megújulásra való igény alábbhagy. Már nem festettem ki, már csak megszögeltem, ami épp letéredelt, hiszen majd valaki felújítja ezt a lakást szépre, én pedig remélhetőleg a sajátomba fogok költözni, és abba már szívesebben ölöm bele a forintokat. 

Gondoltam, hogy majd az új tulajdonosnak - mint egy Vonneguti értelemben - viccesen adom át az uborkás bödönt a kulcsokkal együtt, de nem igazán érdekelte, én meg már a költözés végére túl fáradt voltam bármilyen vicchez is. Így a bödön csak ott maradt, megbújva a hálószoba sarkában, a radiátor szelepre akasztva, hogy megvárja a fűtésszerelőt, aki majd hanyagul a sitt közé hajítja a rakétás üvegek és a helles dobozok mellé. Pedig ha tudná, hogy valószínűleg az ő hipermodern rendszerét is túléli egy ilyen egyszerű szerkezet. Illetve recycling, meg minden. 

Az utolsó bútordarab, amit levittem. Nyilván egy szék, hiszen valahol meg kellett pihenni két doboz levitele közt.

Hogy miért ihletett meg egy ilyen jelentéktelen dolog mégis? Tíz év alatt megtanultam, hogy mit és mennyiért érdemes felújítani egy lakáson. Nyilván bármilyen felújításról beszélünk, határ a csillagos ég, illetve a saját igényünk és pénztárcánk. Innen nézve pedig megértettem, hogy valamit százezrekért megjavíttatni felesleges, ha egy kvázi szemétből kitúrt bödönnel kiküszöbölhető a hiba. Az egyszerűség megható módon mutatja fel a középső ujját a haladásnak és a modern (drága) technikának és ez kis híján könnyeket csal az ember szemébe. Igénytelen volt? Hogyne, semmilyen otthonnak nevezett kuckóban nem férhetne meg ilyesmi. De nekem ez egy lakás volt, egy esernyő a fejem fölé, meg fűtés a hideg évszakokban, aminek az átmeneti falai tíz év alatt fölém magasodtak. Nekem otthonná vált és még így, igénytelenül is többet tudott nyújtani, mint egy kamionfülke és nekem ez akkor és ott elég volt. Ég veled uborkás bödön!