Egyszer írtam egy cikket Az összeomlás mindig néma címmel. Most eszembe is jutott, ahogy azon gondolkodtam, hogy milyen lesz az élet járóbeteg ellátás, mobilitás és vagyonszerzési lehetőségek nélkül.
Napok óta morfondírozom ezen az egészségügy témán, hogy valami nincsen jól. A járvány elején több cikk született arról, hogy egy ilyen vírus kezelése meghaladja az emberi és anyagi erőforrásait a rendszernek. Aztán születtek arról cikkek, hogy megreccsent az egészségügyi rendszer? Nem, mert nem omlott össze, csak a két feladat ellátásából (járvány kezelés és a minden más) csak egy maradt, a járvány kezelése. De mi lesz a minden mással? Most már 1 hónapja vagyunk korlátozva, és - habár bezárva nem - visszavonulva. Akinek volt valamilyen időpontja a szakrendelőkbe, az már biztosan tudja, hogy csak sürgős esetben látják el, tehát ha csak simán beteg, és kivizsgálásra lenne szüksége, az el lett halasztva. Valameddig, ki tudja?! Csak a betegségének nem szóltak. Aztán most már ott tartunk, hogy a fekvőbeteg ellátást is felszámolják. Kidobják a betegeket, akik folyamatos ellátásra vagy rehabilitációra szorulnánk, hogy a hozzátartozó kezdjen velük amit akar, eszköz, tudás és anyagi lehetőségek nélkül. Hogyne, lehet fogadni ápolót otthonra is, csak két dolog nincsen: ápoló személyzet és pénz rá. Tehát kijelenthetjük, hogy járó- és fekvőbeteg ellátásunk nem omlott össze, csak nincsen.
A kereskedőkről is megjelent egy hír, hogy több üzlet nem bírja tovább, hogy zárva kell lennie, mert nem rendelkezik tartalékokkal. Lehetne rájuk mutogatni, hogy miért nem tartalékoltak, amíg lehetett, de aki kicsit is járatos a vadkapitalizmus világában, az tudja, hogy aki nem fordít minden fillért a fejlesztésre, bővítésre, az lemarad a versenyben. Sőt, nem hogy minden pénzét elkölti, de még hiteleket is vesz fel, hogy bővülni tudjon, mert a konkurencia is ezt teszi. Tehát teljesen megértem, hogy ki akarnak - és fognak - nyitni, csak hát az emberek miből fogják megvenni a portékát? Történt ugyanis, hogy többeknek nincsen munkahelye, vagy fizetési nehézségekkel küszködik. A hiteleket és katás járulékokat a kiváltságosoknak ugyan most nem kell fizetni, de a csekkek azért még jönnek, élni kellene a 0 Ft bevételből. Kinyithat hát az üzlet, ahová majd nem mehetünk be, és nem lesz miből vásárolni.
A társadalmi és mentális összeomlásról nem is beszélve. A bezárt emberek csak azért bírják még, mert talán, most már nem sokára vége lesz és minden úgy mehet majd mint régen. Ahol legalább néha ki bírnak mozdulni az emberek, ott talán nincsen annyi súrlódás a családtagok/lakótársak között, na de meddig? Senki nem tud semmit, senki nem felel a feltett kérdésekre. Spekulációk és pletykák vannak, hogy ki lehet-e menni az utcára anélkül, hogy lesne ránk a bokorban egy rendőr. Hozzátenném, én még egy igazoltató rendőrt sem láttam, de ezt tudjuk be a szűr mozgásteremnek.
Szóval mikor omlunk most már tényleg össze? Mikor lesz az, amikor kijelenthetjük hogy valami tönkrement, leépült, elQrták? A kormányunk eddig ügyesen lavírozott a "be kell zárkózni" és a "de azért annyira nem", valamint a "még egy kicsit kell kibírni" retorika között. És ha a megszokott világunk többet nem lesz, akkor hogyan lesz? Tovább kéne lépni.