Jó rég nem volt blogposzt, fene a formámat. Még adós vagyok egy túrabeszámolóval is, de hogy őszinte legyek, valahogy nem volt az utóbbi időben ihletem az írásra. Volt sok jó ötlet, amik egy részét el is felejtettem azóta, meg karácsony, meg elhúzódó betegeskedés. Tehát most mindenki képzelje ide, hogy elhúzom a a farzsebemből a mindenki másnál is ott lapuló, többezer oldalas kifogás könyvet, random felcsapom, és felolvasom, ami ott van. Nos, ennyit arról, hogy miért nem volt blog, viszont a túrabeszámoló hiányát kompenzálandó; íme egy túrás kellék bemutatása, ami bár egyszerű, mint egy bot, mégis meglepően hű társunk a bajban.

Szóval történt még októbertben, hogy utoljára elmentünk túrázni kedvesemmel (szégyen, hogy azóta se), és előtte elhatároztam, hogy beszerzek egy túrabotot. Nem voltak nagy elvárásaim, meg igazából nem tudtam mire lesz igazán jó, de úgy voltam vele, hogy jól esik néha rátámaszkodni egy botra, avagy milyen jó volt gyerekként is, amikor kirándultam. 

Honnan máshonnan is szerezhettem volna be ezt a remek kiegészítőt, mint a túrasznobok mekkájából, a Mountexből, ahol 10.000-től indul ez a remek termék, de simán találni 50.000-ért is. Értem én, hogy bele lehet magyarázni az áttörő technológiát a termékbe, de ez egy nyamvadék bot könyörgöm! 50 rugóért? Tudjátok, hogy nem kell nekem sok, ha a drága felszerelések megvásárlásáról van szó, de azért ez már Apple-i magasságokba emeli a pofátlanság határát. 

Ámde a panaszkodást félretéve kb egy tizesért vettem is magamnak egy pár, nagyon fancy zöld színekben pompázó darabot, ami meglepően jó szolgálatot tett. Tudom, sokan picsognak (akiknek nincs ilyen), hogy idegesítő a kopogása, meg nyuggerek nyomják ilyennel, viszont nem szégyen ellesni mástól dolgokat, ha egy nüansznyit kényelmesebbé tehető vele a saját hobbink. 

Mire is jó ez a remek szerkezet? Először is, sík terepen adja nekünk az ütemet, ami a monoton gyaloglást egy fokkal elviselhetőbbé teszi. Mert hát valljuk be, a legtöbb túra nagyja egy végtelenbe nyúló baktatás, hogy megnézzünk valami szépet. Társaságban is jól jön, hiszen nem mindenkinek van kedve énekelni, hogy "Ellopták az oroszok a tankot" 8-10 órán át. Még a legösszeszokottabb társaságban is beüt a csend, amikor mindenki megpróbál magában nem meghalni.

A legfőbb előnye azonban hegymenetben jön elő, amikor egy hosszabb emelkedőt kell leküzdenünk. Ilyenkor ugyanis az történik, hogy a kifejtendő erő egy részét (kb 25%) átvihetjük a lábunkról a karunkra. Főleg, ha egy túrán már a harmadik emelkedőn kell felkapatni, akkor nagyon nagy segítség tud lenni. Ha poros, laza talajon kell felmászni, segít a stabilitás megőrzésében. Az így megspórolt erő a lábaidban jól jön majd a túra vége felé, amikor már eleged van mindenből.

Segítségedre lehet még, ha ágakat kell elhajtani az útból, vagy a pocsolyák mélységét kell megnézni. Ha pedig nem kell, akkor csak összecsukod, és befűzöd a hátizsákodba. A legtöbb túrazsákon van a botnak kiképezve kilön fül a külsején. 

Nagyjából ennyi lenne. Aki szeretne jobban elmerülni a témában, hogy milyet érdemes választani, meg hogyan kell a nagy könyv szerint használni, annak itt egy sokkal részletesebb leírás. Nekem nagyon bejött, biztos magammal viszem ezentúl, hogy ne érjen véget a jókedvű csatangolás idejekorán. Aki meg nem szeretne komolyabb összeget áldozni rá, az kifoghat Aldi/Lidl-ben jóárasítva tavasszal, kb 5-6.000 Forint környékén egy ilyet. Illetve egy jóféle faágból készíthető home made eszköz is a kreatívabbaknak. Szóval túrabot for life!

Tavasszal belekezdtem a túrás karrierbe, illetve megvettem méregdrágán a túrás felszerelésem egy részét. Szó mi szó, egyszerűen nem volt időm/erőm/kedvem azóta túrázni, de főleg időm. Munkámból kifolyólag a nyár nekem szezon, és dolgoztam, amikor csak lehetett. Ha pedig 13-15 órákat dolgozok heti 5 nap, akkor hétvégén max eldőlni van kedvem. Közben lett egy kapcsolatom is, szóval érthetjük, hogy prioritásban a túrázás a háttérbe szorult.

Aztán a megrohadós melegből megérkeztünk a kellemes őszi időszakba is, a munkával úgyszintén lehettem már kicsit lazább. Sőt, annyira jól álltak a csillagok, hogy még a kedvesemet is sikerült meggyőznöm arról, hogy jó lesz neki, ha eljön velem túrázni, így végre 3 napon át Kéktúrázni fogunk!!! Na nem durván, mert csak itt a lakóhelyünk környéki szakaszokat, illetve abból is csak a könnyebb-rövidebbeket, de azért mégis. Elmegyünk ketten a Pilisbe, hogy lesétáljunk 54 kilométert Dorog-Piliscsaba-Hűvösvölgy-Rozália téglagyár szakaszon. Már alig várom.

Már napok óta az útvonalakat bújom, illetve szállást kerestem, felszerelést böngésztem, étrendet próbáltam összeállítani. Ha kicsit is és lassan is, de valami elkezdődik. Tudom, nem olyan nagy és egyedi fegyvertény a Kéktúra, mint mondjuk egy ultrafutás, hiszen előttünk már legalább 6200-an megcsinálták, és mire befejezzük, ez a szám még nőni fog. Mégis, egyszer a mi nevünk is ott lesz azon a dicsőségtáblán, és ez nagy dolog. Lehet egyszer a jövőben valamelyik utódom - ha olyan bekattant hülye lesz mint én - böngészi ezt a listát és meglátja rajta a nevem, akkor motiválja majd valamire, hogy ő is elkezdjen valamit. Ki tudja? Talán pont túrázni. Szóval kalandra fel! Cikk is lesz belőle, hát hogyne!