Az első futásról - őszintén

Valahogy megérett bennem ez a gondolat is, hogy kéne futni. Nem volt egy gyors folyamat, mert kb 2 év kellett az első gondolattól a tettig. Elsősorban a bringázással függött össze a dolog.

Idestova 4 éve, hogy elkezdtem biciklizni. Akkoriban voltam 128kg és megközelítőleg egy folyómederben heverő kavics lenne a legjobb példa arra, hogy hányszor kellett megmozduljak önmagamtól. Amikor kigurítottam az akkor zsír új city bringámat a szalonból, aznap este még kemény két házkört bele is tettem. Azért annyit, mert nem ment több. 

Nem adtam fel a dolgot, és mindig egyre messzeb mentem. Először csak este tekertem, majd eljártam vele dolgozni, meg próbálgatni, hogy meddig jutok el a bicikliúton. Aztán meglett az első 10km-es táv, meg az első 20-as, majd harapjunk egy nagyot, meglett az 50, ahogyan fél évre rá a 70km is. Ezek a rekordok nem dőltek meg minden nap, végül beálltam a kényelmes 25-30km-es távokra, amiket saccra másfél óra alatt le bírtam tekerni. 1000kcal elégetett kalória megvolt, meg ez úgy időben is belefért heti kétszer, mégis azt éreztem, hogy nem fejlődök. Persze, meg tudnám csinálni megint a 70-t , és akkor kicsit még meghúzom, meglenne a 80-90km is, viszont ezek már hosszú túrák. Elvisznek 3-4 órát, és már nincs akkora sportértéke. Ráadásul kinőttem teljesítményben a bringámat, mert a megfelelő pulzushoz, már kéne egy hosszabb váltó, a gyorsabb haladáshoz pedig keskenyebb gumi, jobb testtartás. Egy szó mint száz, sokba kerülne. 

Akkor kitaláltam, hogy majd én futok, mert ott rövidebb idő alatt tudok több állóképességet magamra húzni. Ugyanis, nem a bicikli drága, hanem az idő. Ha nagyobb távokat rendszeresítek, azzal már elmegy fél nap is, és ez sok, ha csak néhány napot vagyok itthon egy héten. Így jutottam el addig, hogy lett futócipő, meg ruha hozzá, és elmentem futni. Gimi óta először futottam edzés jelleggel, és hozzátenném, hogy már akkor sem ment jól. Ha jól emlékszem vissza, egyetlen egyszer ment 3050m 12 perc alatt, és akkor 14 éves voltam és 70kg. Utána már ez csak romlott, nagyjából 2000-2500 méterre. Most 32 éves vagyok, és 110kg. Innen szép nyerni. 

(a kép illusztráció)

Szóval van cipő, ruha, zene, már csak futni kell. Hajnalban lementem a ház mögötti parkba, és uccu neki, nyomjuk. 4 év bringázás után csak nem lesz gáz. Ki is tűztem egy laza 5 km-es célt, kezdetnek. Aki aktívan fut, és olvassa, itt már gondolom rázza a röhögés. A lényeg, hogy az első meglepetés kemény 450 méter megtétele után jött el zihálás és 170-es pulzus képében. WTF? Nem is értettem, hogy mi történik. Jó, akkor kis séta. Amikor visszaesik a pulzusom 140 környékére, megint nekiiramodok, és ismét huzatom, tiltásig. Ez így ment megveszekedett 17 percig, amire úgy néztem ki, mint egy darab útszéli megrágott kutyaszar. Egyszerűen nem ment tovább, a combjaim, amik mellesleg a legedzettebb testrészeim egy tömbbe összeállva, görcsközeli állapotban, és már 100 méter után 170-nél járt a pulzus. Mi-a-gyász-történik? - gondoltam magamban. Abbahagytam, feljöttem, hogy gyorsan lenyújtsam az izmaimat, mielőtt rámköszönt az egy hétig tartó izomláz fájdalmas pokla. Dupla adag fehérje turmix, extra C vitamin, és az összes űrkaja, ami létezik. 

Végül, ahogy itt ülök, és ezt a cikket körmölöm leesik, hogy nincs anaerob állóképességem. Ugyanúgy nulla ez az érték, mint amikor még dagadt folyami kavics voltam. Hiszen ha belegondolok, a bringázás valójában egy viszonylag lassú, ciklikus, egyenletes erőkifejtés, ami az aerob állóképességnek kedvez. Az elmúlt 4 évben a szervezetem hozzászokott, hogy ráérős tempóban adagolja a tápot az izmokba a mozgáshoz. Ehhez képest a futás egy impulzusszerű, sok tápot igénylő mozgás. Nincs mese, kell a szervezetnek a szénhidrát és a fehérje, de gyorsan. Nem érünk rá zsírokat bontani, meg közepes pulzussal eszetlenkedni. Mert mi történik ha szervezetnek gyorsan kell táp és nincs? Nem zsírt bont, hanem izmot, azaz katabolikus állapotba kerülök.

Mi lesz ezután? Nagy pofon és tanulság volt, az biztos, de abbahagyni nem fogom. Ahogy eljutottam a bringázással is a két házkörtől a Dunapartig, úgy eljutok majd a ház mögötti parktól is a tököm tudja hová, de messzire. Majd megszokom a 170-es pulzust, meg hogy legyenek tele a glikogén raktárak, aztán menni fog ez. Meglátjuk.