Nem is olyan régen jelent meg egy cikk az indexen arról, hogy több, mint 20.000 fővel kevesebb jelentkezett idén a felsőoktatásba, mint tavaly. Nem is volt olyan régen, mikor még jómagam is egyetemre jártam. De miért szeretne valaki egyetemre menni? Én miért akartam, és aki ma menne, miért menne?
A gyerek fejében a jövőképet a szülők formálják. Ők irányítják a gyerek vágyait, hogy mit kéne, hol kéne, mennyiért kéne. Igen, sokszor anyagi döntés is, hogy valaki tovább tud-e a tanulni, és néha tovább tanul, pedig semmi szüksége nincsen rá. Én azt hallottam mindig a szüleimtől, hogy egyetemre kell menni, az a valami. Igen, vannak szakmák egyetem nélkül is, de hát az a "futottak még" kategória. Aki nem "alkalmas" arra, hogy egyetemre menjen, az elmehet szakmát tanulni. Kvázi egy degradálás, egy örök kudarc lett volna kamaszként a szememben, ha nem mehetek egyetemre. Mindegy mire, csak egyetem legyen. Persze pénz az nem volt rá, így az akkor szinte vadiúj diákhitelt vettem fel, hogy tanulhassak egy amúgy nem piacképes szakmát.
És itt jön a lényeg, a piacképesség. Hiszen az ember elvileg azért tanul, hogy aztán állása legyen a szakmával, lehetőleg a jóféléből. Legyen egy olyan fizetése, amiből a - szintén szülői minta - családi házat és lízinges kocsit tudja fizetni. Ezzel szemben a felsőoktatási intézmények a fejpénz reményében kitaláltak mindenféle képzéseket, amiket aztán igyekeztek hozzám hasonló diákhitelből élő hallgatókkal megtölteni, hogy aztán 3-4-5 évig bizonygathassák, hogy erre a képzésre szükség van. Habár a piac nem becsüli meg, de higgyük el, szükség van rá. És minél többen hisszük, annál igazabbnak tűnik. Valljuk be, rendesen felhígult a diplomának az értéke. Igazából már elkezdett elég sok embernek lenni egy Bsc diploma a zsebében, pont annyinak, hogy már senki ne essen hasra tőle. Jött aztán a szöveg, hogy akkor fog az a Bsc diploma érni valamit, ha további 2 év alatt megcsinálod az Msc-t is, és hát onnan már mi az néhány éve a PhD-ig, ugye.
Aztán jöttek a pofonok a munkaerőpiacon a Bsc után, vagy az Msc után, kinek hogy. Egyre többet olvashattunk olyan beszámolókról, hogy teljesen esélytelen ezekkel a szakmákkal elhelyezkedni. Nem kellenek a művelődésszervezők, a szociális munkások, sem a turizmus-vendéglátást végzettek (és még sorolhatnám). A sikeresebbeknek sikerül az iparágon belül valahol felszállni a vonatra, lehetett szociális munkásból valami ügyintéző a közigazgatásban, vagy programszervező egy vidéki szórakozóhelyen a művelődésszervezőből, aztán alakult az életük valahogy. Aki pedig észrevette a zsákutcát maga előtt, az visszaült az iskolapadba, egy jóval piacképesebb szakmáért.
Egymást taposva versengtek az OKJ iskolák a kiégett felnőttekért, hogy villanyszerelőket, szakácsokat, cukrászokat, műkörmösöket vagy PLC programozókat faragjanak belőlük. Presztízs az nincs, de addigra már mindenki tudta aki odament, hogy az egyetemektől kapott presztízs érzését baromi nehéz forintra váltani, pláne nem akartak újabb 3-4-5 évig iskolapadban ülni. Fél év, egy év alatt munka mellett is lehetett új szakmát tanulni, ami viszont fizetett. Az ember 10 év alatt simán megszerzett 3-4 újabb szakmát, ha akart. Egy OKJ szakma ugyan csak egy jó alap, de lényegesen könnyebben tudta eldönteni valaki, hogy akar-e innen továbbtanulni, vagy inkább máshoz kezdene mégis.
Elmúlt tehát az egyetem romantikája, akkor mégis minek mennének a fiatalok oda? Valljuk be, a többség az első diplomáját mindig a szüleinek csinálja, nem magának, még ha "magadnak is tanulsz". A piacképes egyetemi szakok továbbra is népszerűek maradnak, csak a felhígult, nehezen hasonlítható szakmák maradnak érdektelenül. El kéne már felejtsük a felsőoktatás valamikori magasztos képét, ahol több száz éves márványra hajazó lépcsőkön cipelhetjük a súlyos mappákat hatalmas előadótermekbe, és el kell kezdenünk úgy gondolni rá, mint egy árusra, aki a portékáját akarja nekünk eladni. Mi pedig vagy megvesszük több millió forintért és évekért az életünkből, vagy sem. Kezünkben van a választás joga, és nem dől össze a világ, ha nem lesz egy használhatatlan Bsc diploma a zsebünkben nyakig eladósodva. Mindenki mérlegelje, megéri-e.