A kezdő kutyás dielmmái

Régi vágyam volt, hogy legyen egy kutyám. Egy olyan rendes saját, akinek a nevelésébe, tulajdonlásába tartásába nem "ugat" bele más. Nem vagyok gyakorlott kutyatartó, sőt, teljesen kezdőként vágtam bele a dologba, és hosszú volt az út, míg végül az enyém lehetett az a vidám szőrcsomó, aki Frida névre hallgat (fog hallgatni), és most épp a nappalim közepén végzi a dolgát.

Az biztos, hogy a kutyatartást tervezni sokban hasonlít a gyerekvállaláshoz. Egyrészt a világ összes pénzét el tudod költeni kutyaholmikra, másrészt bármilyen kérdést teszel fel, mindenki mindent jobban tud, előbb tud, és majd ő jól megmondja neked most. De kezdjük az elején.

Először is, jómagam évekig terveztem csak azt, hogy milyen kutyát szeretnék, hogy ne hirtelen felindulásból hozzak 10-15 évre egy olyan döntést, amivel a végén inkább csak 10-15 év küzdés lesz. Voltak ugye a vágyak, hogy legyen masztiff, vagy egy szép japán akita, de sajnos elvetettem őket azon okból, hogy tényleg teljesen kezdőként vállalunk (én és a párom) egy kutyát. Fontos volt tehát, hogy ne kelljen hozzá spéci szakember, meg különleges (überdrága) táp, hanem egy minden szempontból ismert, kezelhető és elfogadó kutyát szerettünk volna. Fontos volt, hogy legyen kezes, szófogadó, és ne legyen öntörvényű. Ezt majd még meglátjuk a jövőben, lévén Frida kutya még csak 8 hetes. Az biztos, hogy mire minden összeállt és kikötöttünk a németjuhász fajta mellett, azon belül is, hogy szuka legyen, kaptunk hideget-meleget a fejünkre az ismerősöktől, barátoktól, kutyásoktól. Azok után pedig, hogy megmondtuk, hogy lakásba lesz, teljesen elástuk magunkat előttük. Tudjuk, szőrös lesz, meg nyálas, meg nagy, de ilyet szerettünk volna. Igen, a lakásunkba.

Ismerkedés a szent etető tálakkal

Aztán jött a tenyésztő, meg a vérvonal, és a munkakutya/kiállítási kutya dielmma. Sajnos kutyát nem lehet úgy venni, mint tejet a boltban, hogy odamegyek, kifizetem, és elhozom. Ezt a folyamatot még meg kell előzze, hogy udvarolni kell egy tenyésztőnek, sokat. Bizonyítani kell, hogy jó gazdái leszünk a kutyusnak, amit ő elad nekünk, tehát ez elsősorban bizalmi kérdés, és csak aztán pénzkérdés. Sok helyen még fotót is kérnek a lakásról, meg kijön a tenyésztő megnézni, hogy biztosan jó helye lesz-e az állatnak minálunk. Mi szerencsére találtunk egy idős bácsit, megfelelően hosszú szakmai múlttal, továbbá annál kisebb pénzsóvársággal, és ez nekünk megfelelt, mivel jóval kisebb az esély ilyen tenyésztő mellett a túltenyésztésre, belterjességre, és az ebből fakadó számtalan betegségre. Kerülni akartam a feltűnést, meg azt, hogy a szomszédnak vegyek kutyát. Nem, ez az én kutyám lesz, nem baj, ha kevésbé fotogén, de legyen egészséges, és az egészségnek az az ára, hogy lemondunk a népszerű dolgokról (népszerű tenyésztők, fajták, színek, stb).

Kb így fog kinézni, ha nagy lesz

Amikor már közeledett az elhozatal dátuma, és realizálódott bennünk, hogy most már tényelg nem mondja vissza a tenyésztő, tényleg életben marad, stb, elkezdődött a beszerzés, és itt külön kitérnék a kutyatápra. Na, hát itt igazi bozótharcot vívnak az ideológiák mentén, hogy táppal, vagy maradékkal, esetleg külön főznek a kutyának. Ha táppal, akkor milyen gyártó, milyen összetétel, melyik beszerzési forrás. És ez kb olyan, mint a foci, az olajcsere vagy a politika: csak meggyőződések vannak, és senki sem fogadja el, hogy máshogy is lehet. Végül rendeltem egy tápot az aranyközép útról, aminek ha az alapanyag forrásait (pl nyesedékből) nem is ismerem, de legalább az összetétele rendben van. Számomra fontos volt, hogy gluténmentes és szójamentes legyen. Aztán lehet majd nem lesz jó, akkor váltunk majd másikra. Lehet a végén majd én is főzni fogok a kutyámnak, de most kellett hozzak egy döntést, mert valamit ennie kell szerencsétlen állatnak, amíg a bozótharcosokból végre csak egy marad, és az elmondja, hogy pontosan mivel etessek. 

Aztán ott vannak a különféle kiegészítők, játékok, pórázok (na meg ez is, hogy póráz vagy hám...), samponok, és még isten tudja mi. Egy biztos, a kutya nem nagyravágyó, csak a gazdi. Ha úgy van, az eb egy üres PET palackot is elcsócsál napokig, de egy zsinóros labda is elég neki a közös játékhoz. Persze, vettünk neki játékot, 3-4 darabot, majd meglátjuk, melyik válik be. Az már látom, hogy a gumi labda nem lesz hosszú életű, mert már az első nap rendesen megcsócsálta Frida kutya. De meg lehet neki venni a méregdrága cuccokat is, azokkal is eljátszik, nyilván. Csak annyit mondok, hogy megvásároltuk neki a csillivilli ortopéd matracot, ugyanakkor egyelőre a kemény laminált padló tökéletesen megfelel neki, köszöni szépen. 

Aztán jött az elhozatal, itt jött ezer jó tanács, pl hogy egy ronggyal dörzsöljük át az anyakutyát, hogy majd érezze még pár napig a kölyök az alom szagát. Aztán mondták, hogy igazából egy játékkal megdörgölhetnénk az anyát, meg egy törölközővel is. A végére azt éreztem, hogy lassan én is oda simulhatnék az ólban az anyakutyához egy kicsit. Amiről senki nem ír, hogy milyen nehéz egy kölyök kutyának, mikor elszakítják a testvéreitől, és az anyjától, egyik pillanatról a másikra. Behajítják egy dobozba, aztán egy autóba, amit sose látott, hallgathatja a rádiót közben, amit sosem hallott, csupa ismeretlen zaj, szag és látvány, és így tovább. Persze, Frida is végig sírta az út nagy részét, de már jobban érzi magát, és most, amíg ezeket a sorokat írom a gurulós székemben, épp a lábamat melegíti. Egy biztos, egy kutyának nagy szüksége van a kötődésre, hogy legyen egy falkája, mert nem tudja elképzelni az életét egyedül, ellentétben a macskával, vagy az emberrel. 

És ez jó neki is, nekem is. Sokat tanít arról, hogy mennyire egyszerűen is mehetne ez az egész egymással való bánásmód emberek közt, ha a kutya fejével tudnánk kicsit gondolkodni. Frida pedig egy napja ismer, de ide jön, hogy törődjek vele valahogy: játszunk, simizzem, enni adjak, vagy csak úgy had feküdhessen egy kicsit a lábamnál. Az emberek pedig éveket tudnak gondolkodni azon, hogy hozzászóljanak-e egymáshoz. Úgy érzem, sokat fogunk még egymástól tanulni, én meg majd igyekszem nem elrontani. Üdv a családban, Frida!