Valahol azt hallottam, hogy a legerősebb emléknél kell kezdeni az írást. Sok erős emlék él a fejemben az elmúlt tíz évről, amiről úgy gondolom, hogy pocsékba ment.
A legerősebb vitathatatlanul egy nem várt hír volt. 20 éves voltam, amikor sokkolt az infó, hogy gimis korom egyik szerelme gyermeket vár. Most 30 éves vagyok, és egy ilyen hír a kortársaim közt hétköznapinak mondható, de akkor és ott hidegzuhany volt számomra. Az életem, amit annyira nagyra tartottam, egy felelőtlen kamasz élete volt. Semmi más nem számított, csak hogy legyen az estére pénzem néhány korsó sörre, legyen barátnőm (leginkább csak kedvtelésből), és a cigim tartson ki a következő diákhitelig. Eszembe sem jutott a jövő, vagy a karrier. Kit érdekeltek ezek? Csak jól akartam járni, pluszosra kihozni, mert fogalmam sem volt mit hoz a jövő. Ki tudta még akkor, hogy majd a sikeres diplomaszerzés után milyen nyomasztó lesz munkát találni, aztán milyen keserves lesz olyan munkát találni, amiből már meg is élünk? Ki tudta még akkor hogy a kedvtelésből tartott barátnők közül egynek majd a gyerekem anyjának kéne lennie? Ki hitte volna akkor, hogy ha leszokunk a cigiről, annak maximum majd az orvosok örülnek, de én azóta másra sem fogok vágyni, mint egy blázra? Kit érdekeltek ezek a dolgok? Akkor egy tavaszi napon megtudtam, hogy Timi babát vár. És mi lesz most? - gondoltam magamban. Hisz ördög és pokol tüze, és folytogató kín lehet csak az osztályrésze annak, akitől egy gyermek veszi el a fiatalságát - futott át az agyamon. De valahol mégis irigyeltem. Akármennyire is Isten csapásának tűnt 20 évesen egy gyermek, mégis az gondoltam, hogy milyen szerencsés Timi. Neki már lett egy stabil pont a világban, még akkor is ha minden addigi dolog az életében felfordult. Neki már nem kell azon agyalnia majd, hogy 35 évesen hogyan fog utódot a világra hozni. Nem volt többé céltalan, és nem volt többé magányos. Piszkosul irigyeltem ezért.
Most itt ülök, 30 évesen, magányosan, túl egy csomó olyan kapcsolaton, aminek úgy futottam neki, hogy megállapodom, és mégsem jutottam sehová. Öreg vagyok már fiatalnak, és fiatal vagyok öregnek. Fiatal felnőttkorom történetei ezek, melyek olyanok amilyenek. Timi babát várt, és innen indul minden, mert itt lettem egy csapásra felnőtt, és itt tanultam meg, hogy felelősséget kell vállalni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.