Az autóért rajongás végnapjai

Mint azt többen tudjátok, jómagam nagy kedvelője vagyok az autózásnak, és az autók bütykölésének. Szeretem a benzinszagot, az újjászületés örömét, a tökéletlen, de annál szebb hangú motorok rekedt hörgését. Én még így nőttem fel, hogy volt mit szeretni az autókban. Igen, még autók voltak, nem pedig csak személygépjárművek.

Biztos mindenkinek van olyan ismerőse, akit folyton a becenevén szólítanak. Legyen mondjuk a neve a példa kedvéért Misike. Ismerjük gyerekkorunk óta, tudjuk az érdemeit, és a gyarlóságait, a kicsinyítőképző okát, és így fogadtuk el. Aztán van az a szituáció, amikor egy bármilyen hivatalos szervnél azt mondja a hivatalnok, hogy "Kiss Mihály civil lakos". Ugye, teljesen idegennek hangzik, szinte egy más embert képzelünk oda. Valahogy így van ez az autózással is.

Szoci utcakép makett. Már teljesen idegen egy mai 20 évesnek

Miért kezdtünk el anno rajongani az autózásért? A minap beszélgettem egy barátommal, és arra jutottunk, hogy a mi gyerekkorunkban (nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje) még a szüleinknek sem volt normális autója, ha egyáltalán volt. Szüleimnek volt egy 105-ös skodája, még a hátul nem letekerhető ablakú, vizet folyton forraló típus. Élmény volt minden megtett kilométer, amikor épp beindult. Aztán hogy kompenzálják a sorozatos lerohadásokat, vettek még egy 105-öst skodát, így már volt két vacak, folyton elromló szoci autó. Hatalmas dolog volt, mikor szüleim megelégelve a folyamatos megbízhatatlanságot, befizettek és a kilencvenes években hitelre ki tudtak hozni a szalonból egy zsír új Fiat Unot, 1.0 FIRE motorral, rettenetes 50 lóerővel. Ha hiszitek ha nem, azzal a Fiattal soha semmi gondunk nem volt, sőt, megjártuk vele Horvátországot hárman, csomagokkal, mindenféle hiba nélkül. Ugyanakkor a lényeg nem is ez, hanem kisgyerekként látni szüleink sóvárgását és megfeszített küzdelmét egy kicsit jobb autóért, és szerintem ez ültette el bennem is a rajongást. Ma már úgy nőnek fel a gyerekek, hogy van otthon 2-3 megbízható nyugati autó. Igaz, szürke, érzelemmentes, és ha apa lecseréli, hoz egy másik ugyanilyet. Nem kell tehát csodálkozni, ha egy ma felnövő kamaszt teljesen hidegen hagy az autózás, hiszen sosem látta a küzdést ezért. Mint az internet, vagy az okosteló, alap hogy van. 

Ilyen 105-ös Skodánk volt. Még a szín is stimmel. Egy kotvány volt...

De az érdeklődés kiölésért nagyban felel a felgyorsult világunk. Míg a távoli múltban egy autó életciklusa akár 20 év is lehetett, az újabb típus alkatrészeinek nagyja a régi modellből jött. Emlékszünk még, amikor zsigulis időkben 50 éven át lehetett kapni mindent a kedvenc autónkhoz. Manapság egy modell életciklusa legfeljebb 10 év, és amikor kijön az új, minden alkatrésze más. Éppen csak annyira, hogy ne legyen jó a régié, meg kelljen venni az újat. Mivel az alkatrészek többsége egyedi, ezért a bontóban sem kapni már fillérekért alkatrészt. Ritka is, keresik is, így drága lett minden. Kb 75%-ka a bontott ára az újnak, ha egyáltalán kapni újat. Mindenkinek van egy ismerősei, aki kicsit összetöri a 10 éves autóját, és bár menthető lenne, egyszerűen gazdasági totálkár lesz, mert vagy nincsen hozzá alkatrész, vagy horror áron. 

Egyre kevesebb az ilyen szerelős garázs

Vegyünk alapul egy fényszórót. Így régen egy fényszóró állt egy foncsorból (az a fényes izé), egy izzóból, és egy búrából, addig ma már van benne minimum egy nappali ledes menetfény, egy sok ledes fényforrás, és egy elektronika és villanymotor, ami a sok ledes fényforrást állítja.

Egy mai fényszóró felépítése

Tetszik tudni, ez az a kényelmi funkció, amikor folyamatosan refivel lehet menni, és a kocsi mindig csak azt a ledet kapcsolja le az izzóból, ami épp elvakítaná a szembejövőt. Ebből a bonyolult felépítésből következik, hogy a fényszóró, ami régen egy könnyen és olcsón beszerezhető alkatrész volt, mára egy többszázezres tétel lett. És mi törik először ütközéskor? Na ugye... Egy bosszantó kavicsfelverődésről nem is beszélve. 

Egy mai fényszóró. A Totalcar cikke a fényszórók fejlődéséről ide kattintva elérhető!

Nem beszélve a kopóalkatrészek ellátásáról. Ezekre van több nagy üzlet, úgy mint Bárdi, Unix, Intercars, stb. Itt lehet venni olajat, szűrőt, féket, kipufogót az autóra, ami jellemzően kopik a használat során. Egy autómodell ellátása a kifutást követő kb 10-15 évig tart, utána elkezdenek nem gyártani hozzá alkatrészt. Ez csak azért gond, mert Magyarországon a többségünk ilyen autóval jár. Így fordulhatott velem elő, hogy a 18 éves Seat Toledomhoz, ami kiváló állapotnak örvend, alig találtam sárvédőt. Egyszerűen nincs új, és bontott se, mivel mindegyiken rozsdás. Végül szereztem 65.000 (!!!) forintért darabját. Az autó piaci értéke kb 700-900.000 forint.

Ilyen szerelési könyvek sincsenek már

És akkor hogyan rajongjunk így? Nem elég, hogy az élményautók kihaltak, mert nem gazdaságos sportkocsit, kabriót, egyedi motorosat, extrát gyártani, de még fenntartani sem lehet őket. Az ember vesz egy 10-15 éves, jó állapotú használt kilométerfaló, ingert ki nem váltó kocsit, és ráköltheti az autó árát kétszer, csak mert ritka hozzá az alkatrész, az ellátás hiánya miatt. Megmondom én, nem fogunk rajongani. Az embereket arra kapacitálják, hogy a használt autó fenntartása helyett fizessen be az újra 5 évenként, a hobbiautózás pedig megmarad az őrültek luxusának. Mert valljuk be, őrültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki fenntartson egy általa szeretett, de mások által semennyire sem rajongott, olcsó, de vagyonokért szerelhető tárgyat. Ráadásul a tudás is elveszik, hiszen szervizkönyvek nincsenek, a klubbok, fórumok is kihalóban vannak már. Aki ma kezdene bele az autószerelős hobbiba, bizony felkötheti a gatyáját, és számolhat azzal, hogy egy borsos eBay számla kifizetése után már csak sóskiflire futja a héten.

Szép, új, fenntartható világ? Persze, hát hogyne...