A Zseni - Ovi

"A zseni olyanra céloz, amit más nem lát, és el is találja."

Holly Goldberg Solan

Krisz nem volt a hétköznapi értelemben vett átlagos srác, habár élete kezdetén még igencsak hétköznapi módon teltek a napjai. Apu vitte az oviba minden reggel, majd a szokásos egész napos bohóckodás után, otthon kedvenc GI Joe katonájával hajtotta álomra fejét esténként, miközben azon tűnődött, hogy milyen rendben van ez a világ így, boldog, és a zen állapotából nem zökkentheti ki immár semmi sem. 

Egy zúzmarás téli reggelen azonban a tao nem a megszokott hullámokban terelte az univerzumot Krisz útjába. Apu a hétköznapi élet rejtélyes világától nagyokat sóhajtva gondoskodott arról, hogy a családi hintó tovaterjedjen az álmos, jégvirágos reggelen az óvoda felé, ahol férfias búcsú után Kriszt már várta a megannyi legó, mecsa, és lányok, akik számára érthetetlen módon tegnap még egy fiú műanyag baba fütyijén kacagtak nagyokat, Krisz pedig nem értette miért. Aznap az óvónéni a szokásos köszöntésétől eltérően összehívta, és körben leültette apró népét, hogy törzsfőnöki rangjához hűen kinyilatkoztassa az élet további rendjét. Ámbátor a világ újabb törvényei és útvesztői helyett, egy idegent vezetett be a bizalom körének közepére, és Krisz onnanstól legalább három percen keresztül valahol a nirvánában lebegett testetlenül. Amit látott, számára ismeretlen érzésekkel töltötték el. Derűt, és melegséget érzett szívében, és szokatlanul kalapált a szíve, ahogy a búzavirág kék szemű csodát nézte. Magáról megfeledkezve bámulta, ahogy az idegen körbe megy, és egyenként bemutatkozik társainak. A plafon neonfényét elnyomva, a jégvirágos ablakon beszűrődő fáradt napfény gurult végig a számára legkedvesebb idegen szőkésbarna, háta közepén ugrándozó fürtjein, fehér csipkeruháján, és zavarában elbűvölő mosolyán. 

Szia! Julcsi vagyok - kapta el a láthatatlan kéz hősünket, és rántotta vissza a fennséges nihill állapotából, hogy egy zavart "Krisz vagyok" válasz kiszaladhasson a száján. Társai pusmogó röhögésére némi szégyenérzet futott végig a hátán, de tudta, hogy ezer kérdése lesz a lányhoz, leginkább arról, hogy mi ez az érzés az ő szívében. Akart ő odamenni, persze a keményebb és nagyobb fiúk már erős bástyaként rendeződtek Julcsi köré, és ostromolták őt érdeklődésükkel. Hősünk lemondóan vonult félre tologatni a mecsát, hogy nem lel ő válaszra soha már, mert túl kicsi, túl gyenge, és mert ne kérdezd mit mondana. Kicsit talán el is akarta felejteni, mikor szeme sarkából látta, hogy Julcsi az élő fal mögül egy pillanat erejéig őrá mosolyog, nem másra, nem másért. Aprótalpú telepi hősünk pedig tudta, ma meghal, de örömmel teszi.

A délutáni udvarra kiterelés lett a pillanat, amikor egy magányos, kósza mászókázásban Krisz látóterében megjelent a babakék pufidzseki és sapka közt a napfényt sugárzó mosoly, de fejjel lefelé mégsem volt az igazi, így lemászott kedvenc, alig rozsdás acél építményéről. Együtt sétálták végig az udvaron, mind a fél életnek tűnő 30 percen keresztül. Mindketten megosztották apró kis titkaikat, Krisz hogy milyen nehéz télen homokvárat építeni, és még a víz sem úgy folyik benne, mint nyáron, Julcsi pedig, hogy mennyire szereti Oszkárt, a zöld plüsselefántot, amit tegnap elvettek tőle szülei, amikor este nem szerették egymást, és megkérdezte, miért hangoskodnak. Miközben az óvónéni jelezte, hogy a további kószálás már nem lesz jó, és már mutatta is az irányt, hogy befelé merre lesz jó, Krisz tudta, hogy most férfinak kell lenni.

A délután hátralevő részében zsírkrétát és papírt ragadott, hogy vért és verejtéket nem sajnálva megalkossa a mesterművét Oszkár, a zöld plüsselefánt kiszabadításáról, amit gonosz trollok őriznek valahol egy sötét pincében. Amint elkészült a mű, titokban Julcsinak adta, aki végtelen örömmel, hálával, és egy puszival viszonozta Krisz hősies attitűdjét. Elég az hozzá, hogy mindketten tudták, hogy onnanstól elválaszthatatlan, örök barátok lesznek, és a világ sosem lesz többet egész a másikuk nélkül. Így aludtak el aznap este, Julcsi Oszkár kiszabadítása című hőstett összehajtogatott, kissé meggyűrt példányával a mellkasához szorítva, Krisz pedig GI Joe figurája mellé tette második kedvenc raptorfejű főgonoszát, hogy ne legyen egyedül többé a világban.