Viszonzatlanul

Érzelmi másnaposság.

Felkelsz, visszafekszel. Forgolódsz, nem jó. Mi történt tegnap? Felemelkedtem, összetörtem. Szeretem, túl régóta. Titkolom, nem mondom. Nem is gondolok rá, csak néha. Mással van, nem szeret. Nem gondolok rá, nem töprengek rajta. Erős vagyok, kibírom. Gyenge szar vagyok, zokogok. Felállok, elesem. Elfoglalom magam, nem gondolok rá. A világ távoli, nem is érzékelem. Csak másolat vagyok, önmagam másolata. Másolatának a másolata, kontrasztos paca egy meggyűrt papíron. Bevalljam, megmondjam? Vállaljam, tagadjam? Megírom, kitörlöm. Őrlődöm, lelkemet fogyasztom, emésztem, kihányom. Színesen hányom, szürke masszává keveredik előttem. Megint leírom, kurzort bámulom. Minden örökre megváltozik? Jobb lesz vagy rosszabb? Hogyan jutottam el ide? Kitörlöm, más nőkben keresem a szórakozást. Utálom az összeset, szánalmas üres, romló, büdös húscafat mind. Átírom, csak utalgatok, szánalmas... Ő faggat, én terelek, tagadom, mi legyen? Találkozunk, megjátszom, nem mondom, nem gondolok rá. Másra sem bírok gondolni. Összeszedem magam, kimondom, ő sír, én megsemmisülök. De kimondtam, kész, túlestem rajta, picsába, szevasz! Hamvaimból feltörök, az ég felé száguldom, majd zuhanok. Zuhanásom közben fentről nézek le rá. A lába elé hullok, saját hamum mocskában véres paca vagyok. Neki fáj, nekem fáj, megérte? Boldogtalanságra vagyunk ítélve, s cellatársak lettünk. Másnap ismét nem gondolok rá, másra sem bírok gondolni. Nem uralom az érzelmeim, ők uralnak engem. Hagyjatok!  Eresszetek! Istenem, segíts!