Sikerfüggőség

Egy ideje már érlelem magamban, hogy beszéljünk egy elég jelentős társadalmi problémáról, ez pedig nem más, mint a sikerfüggőség. 

Azt tudom, hogy a mostani huszonéves generáció szenved ettől a legjobban, viszont a saját kortársaim között (harmincasok) is egyre sűrűbben veszem észre, hogy vannak jelek, amik mind ide vezethetők vissza. Mást sem hallunk a life coachoktól, meg a trainer magazinokból, hogy legyél sikeres, meg hogy zsákolj be minél több elismerést. Hgoy ez csak egy token, amiből ha minél több van, annál kellemesebben érezheted magad. Ezzel még nem is lenne baj, kivéve, hogy ezek a mondatok úgy kezdődnek: "Ehhez csak annyit kell tenned, hogy...". És akkor ide mindenki beszúrhat egy tetszőleges tízes felsorolást olyan javaslatokkal, hogy mosolyogjál, meg keljél korán. 

Azonban - ahogy szinte mindig - itt is a fejekben van a gond. Azáltal, hogy minél gyorsabban, és minél kevesebb munkával akarjuk bezsebelni az elismerést, elinfláljuk azt. Tehát nem fog annyit érni, mint amit ezelőtt áldozatos munkával szereztünk meg. A helyzet az, hogy a sikerünk is éppen annyit fog érni, amennyi munkát belefektettünk. Ha visszagondolok a gyerekkoromra, eszembe jut, hogy mennyit kellett hallgatni a testvérem hamis és hibáktól hemzsegő zongoraleckéinek gyakorlását, csak azért, hogy egy versenyen eljátszhassa azt az egyetlen egy darabot 3 perc alatt hibátlanul, és megtapsolják. Hetekig nyomta a zongorát. Utálta, mi is utáltuk, meg a szomszédok is, de ez kellett ahhoz, hogy egy este erejéig sikeres legyen. Aki meg sikerfüggő, az ezt a szenvedést akarja megspórolni. És ez még mind semmi a mesteremberekhez képest, akik egy egész életet szántak egyetlen egy szakma tökéletesítésére. Fel tudod te ezt fogni? Ha belebukott egy újításba, akkor nem ment el valami tök mást csinálni, hanem kezdte elölről, és így ment ez az élete végéig.

Az ilyen ember azt gondolja, hogy az ő kibugázott diplomája, ahol azzal szerzett jó jegyeket, hogy jóban volt a tanárokkal, az annyit ér, mint aki megtanulta az anyagot, és a valós tudására kapta ugyanazt az érdemjegyet. Lehet, hogy a diplomaosztón mindketten ugyanott álltok majd, ugyanazzal a papírral a kezetekben, de hosszútávon mindig az lesz a sikeresebb, aki befektette az idejét és az energiáját a célért való szenvedésbe.

De hogy hozzak egy sportolós példát is, szokták mondani az emberek, amikor látnak egy vékony embert futni, hogy minek fut? Hiszen nem is kövér! Összekeverik az okot az okozattal. Az az ember azért nem kövér, mert rendszeresen fut. Ha nem futna, akkor lenne kövér.

Hogyan győzheted le a sikerfüggőségedet? Először is fogadd el, hogy semmivel sem vagy különb, mint bárki más. Ugyanolyan senki vagy, mint az, aki szembe jön veled az utcán. Innen indulsz, mint mindenki. Aztán kinézed, hogy miben akarsz sikeres lenni, és belefektetsz a gyakorlásba és kutatásba éveket, évtizedeket. Sokan őrültnek fognak nézni, meg megszállottnak az első pár évben, de ez ne zavarjon, csak csináld tovább csendben, alázattal. Az lesz majd az igazi siker, amikor elkezdenek felkeresni téged, hogy ezen a szakterületen kikérjék a véleményed, meg adjál másoknak tanácsot. Az igazi siker nem pompás termekben, díjátadókon születik, az csak porhintés. Sőt, a siker és elismerés csúcsa, amikor a legnagyobb kritikusaid, ellenségeid és támadóid ejtenek el egy félmondatot, hogy ez azért szép volt. Nem beszélve arról, hogy a pályatársaid leteszik neked a tollat az asztalodra. 

Ha te is sikerfüggő vagy, gondold át, hogy jól csinálod-e. Nem leszel attól sem szebb, sem jobb, sem ügyesebb, hogy vágysz a sikerre, az még kevés. Dolgozz meg érte, akkor fog érni valamit.